913

Nem mindennapi darab készül


„A krokodilust azoknak ajánlom, akik nyitottak egy itthon még soha nem látott esztétikájú darabra” – mondta el a krokodil tulajdonosát alakító Szarvas József a Nemzeti Színház új bemutatójáról, amely Dosztojevszkij szatirikus hangvételű kisregényéből született adaptáció. A történetet a moszkvai Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője állítja színpadra.

Szarvas József a Magyar Időknek elmondta: ő is meglepődött Dosztojevszkij abszurd történetének olvastán, új volt ez a stílus a klasszikusai után. Ehhez Valerij Fokin olyan izgalmas világot teremt, amelyik módszerében teljesen szokatlan és újszerű itthon.

A művész Valerij Fokin kapcsán elárulta: Magyarországon ez a második rendezése, eddig a Nemzeti Színház által szervezett MITEM fesztiválon szerepelt az előadásaival. „Munkáiban a tánc, a zene és a próza számítógépes grafikával egészül ki. Olyan friss, hetvenévesen úgy mozog, mintha fiatalember lenne, és olyan pontosan tud instruálni, hogy közben elő is játssza a darabot. Ő maga persze azt szeretné, hogy legalább úgy mozogjunk, mint ő, ha nem jobban.”

A színész szerint Dosztojevszkij a korunknak üzen. „Ez a darab az életünk elbulvárosodásának története, a hírek szakadatlan egymásutánjának valósága, amikor semmi sem áll meg értékként.”

A Szarvas József által játszott szereplő szerencseként éli meg, hogy valaki a krokodil gyomrába került. „Olyan helyzetbe kerül, aminek kapcsán elhiszi, hogy pusztán a véletlen miatt, „valakivé” lett. Ma nagyon jellemző, hogy csak azért, mert valami különleges dolog éri az embert, híressé és hangadóvá válik. Egyik pillanatról a másikra villan a vaku, és megéli, hogy „valaki lettem”, a világ pedig visszaigazolja, ünnepli, egészen addig, amíg nem jön egy másik ember a maga történetével. Annak idején azt tanultam, hogy az embernek nemcsak a kudarctűrő képességét kell kifejlesztenie magában, hanem a sikertűrőt is belátva annak arányait. Mert semmi nem olyan mély vagy éppen magas, mint ahogy azt érezzük, hiszen annál az ember sokkalta esendőbb, törékenyebb, igazabb, semmint oly nagynak vagy kicsinek lássanak engem.”

A darab főszereplője: Horváth Lajos Ottó. A nem mindennapi hőseit játssza Tóth Auguszta, Szűcs Nelli, Söptei Andrea, Szarvas József, Kristán Attila, Blaskó Péter, Olt Tamás.

Forrás: kultura.hu

2016.09.29