Boldogság, egészség, lelkierő, megküzdés

Dr. Bagdy Emőke előadása

November 13-án csütörtökön 19 órától Prof. Dr. Bagdy Emőke előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Richter-teremben (Győr, Aradi vértanúk u. 16.). A téma: boldogság, egészség, lelkierő, megküzdés. Az előadás bevételét az első budapesti, Makovecz Imre által tervezett református templom építéséhez folyósítják.

1968-tól az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben (később: Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) dolgozott pszichológusként, 1982-től Klinikai Pszichológiai Osztály vezetőjeként; itteni működését klinikai pszichológiai és pszichoterápiás szakigazgatóként fejezte be.

1985-ben kezdte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a pszichológiai oktatás megszervezését, itt volt a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék vezetője (1987-1994), a Debreceni Orvostudományi Egyetemen pedig 1985-től 1987-ig az orvosi pszichológia oktatója. A ’90-es évek közepén tevékeny szerepet játszott a szupervízori szakirány hazai meghonosításában. 1994-től 2001-ig a HIETE klinikai pszichológiai tanszékének tanszékvezető tanára volt. 2000-től a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított, 2004-ig tanszékvezetőként. 2005-től ugyanitt intézetvezető volt 2010-ig. 2010-től pedig a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa. Több száz tanulmányt írt, sok könyvet írt vagy szerkesztett, 1200-1300 előadást tartott (több mint félszázat idegen nyelven), számos ismeretterjesztő írást jelentetett meg.

Belépőjegy ára: 2500 Ft. Belépőjegyek kizárólag a rendezvény helyszínén kaphatók az előadásra.

2014.11.05