868

Szeptember 22. – A Hegedűs a háztetőn című musical ősbemutatója

Ezen a napon történt

Jerry Bock (1928-2010) zeneszerző és Sheldon Harnick (1924-) dalszövegíró Fiddler On The Roof, azaz Hegedűs a háztetőn című musicaljét 1964. szeptember 22-én mutatták be a New York-i Imperial Színházban (a képen). Az ősbemutatót követően 3242 előadást játszottak a Broadway-n, egészen 1972. július 2-áig műsoron maradt az eredeti változat, amely sokáig a leghosszabb széria volt az amerikai zenés színház történetében. A szerzők elnyerték az amerikai színházművészet legjelentősebb kitüntetését, a Tony-díjat az év legjobb musicalje kategóriában is.

Az 1957-ben bemutatott West Side Story című musicallel új korszaka nyílt a zenés színház világának. A West Side Story-val a szerzők „minőségi ugrást hajtottak végre a zene, a tánc, a dalszövegek, a musical-dramaturgia terén”. A Hegedűs a háztetőn, annak ellenére, hogy más korszak a témája, más a zene stílusa és más eszközöket alkalmaz, hasonlóan progresszív és hasonlóan minőségi alkotás mind „a témaválasztás komolyságában, mind a művészi megvalósítás színvonalában”. A szövegkönyvet Sólem Áléchem (1859-1916) Tevje der milhiger, azaz Tevje, a tejesember című regénye nyomán Joseph Stein (1912-2010) írta, a címet Marc Chagall festménye ihlette. A szerzőknek zseniálisan sikerült azáltal egyetemes szintre emelni a művet, hogy „a vallásos elemeket és a családi kötelékek felbomlásának problémáit egy fenyegető társadalmi környezetben mutatták be”. A történet 1905-ben játszódik egy Anatevka nevű orosz falu zsidó közösségében.

„A szövegkönyv a végletekig érzelmes, de a történetben felbukkanó kegyetlenség és a bájos, sokszor szarkasztikus humor szüntelen jelenléte kitűnően ellensúlyozza ezt. Bock melodikus zenéje a hagyományos zsidó dalok vitalitásából és patetikusságából indul ki, ezt öntötte a komponista népszerű formákba. Harnick szövegei a dialógusok stílusát megtartva, szellemesen és szenvedélyesen egyensúlyoznak valóság és költészet határán.”

Az ősbemutatót Jerome Robbins (1918-1998) rendezte, különleges szerep jutott a folklór-elemeken alapuló táncoknak, a színpadi látványosságnak. A kritikák kiemelték az előadás „díszleteinek hangulatfestő erejét és a főszereplő: Zero Mostel (1915-1977) kivételes színészi teljesítményét”.

A musical emblematikus dalai Hagyomány (Tradition), Matchmaker, Napkelte, napnyugta (Sunrise, Sunset), Ha én gazdag lennék (If I Were A Rich Man), stb.

A musical filmváltozata 1971-ben készült el Norman Jewison rendezésében, a zseniális Topol főszereplésével. A Hegedűs a háztetőn című remekművet számos nyelvre lefordították, 1964 óta számtalan előadást tartottak a világban. Magyarországon a Fővárosi Operettszínház mutatta be először Vámos László rendezésében, az ősbemutatót 1973. február 9-én tartották Bessenyei Ferenc főszereplésével.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Miklós Tibor: Musical!; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.09.22