1408

„Ha megversz is, imádlak én...”

DVD-n Bacsó Péter: Te rongyos élet…! című filmje

A magyar filmtörténetnek kevés olyan sokoldalú rendezője és kiapadhatatlan eszköztárú ötletgazdája van, mint Bacsó Péter. Ő maga pedig harminc egészestés munkája közül a legjobban szeretett, és legharmonikusabb művének a Te rongyos életet...!-et tartotta.

Ez a hátborzongatóan abszurd, operettben elbeszélt szatirikus vígjáték az „ötvenes évek-filmek” áramlatának egészen különleges darabja. Azzal a koncepcióval született, hogy „az ember nevetéssel szabaduljon meg a múltjától”.

Amikor A tanút tíz év után kiszabadítják dobozából, majd 1981-ben nagy sikert arat Cannes-ban, már egy egész áramlat van körülötte az „ötvenes évek filmekből”. A hetvenes évek végével meginduló ilyen tárgyú alkotások azonban mind drámai hangon, lélektani oldalról közelítenek a korszakhoz: Kovács András: A ménesgazda (1978) Gábor Pál Angi Vera, (1978) Makk Károly: Két történet a félmúltból (1979), Gábor Pál: Kettévált mennyezet (1981), Gothár Péter: Megáll az idő (1981), Kósa Ferenc: A mérkőzés (1981), Fábri Zoltán: Requiem (1981), Makk Károly: Egymásra nézve (1982).

Bacsó azt a következtetést vonta le A tanúból, hogy legkevésbé a gúnyos röhögést tűri a hatalom: A tanú megkésett diadalútja és kultuszfilmmé válása közben ő is először egy tragikus, önéletrajzi elemeket is tartalmazó művel összegezte az ötvenes évek nyitányához való viszonyát. A Tegnapelőtt (1981) a Nékosz- és a Rajk-per konkrét, nem allegorikus feldolgozása. Népi kollégista barátai történetét írta meg Gönczy Dorottya, a diáklány figurájában, akit annyira magába szippant a mozgalom, hogy gyengeségből még férje ellen is tanúskodik, és ez a tette öngyilkosságba hajszolja.

A következő mű, a Te rongyos élet...! (1983) fogadtatása kárpótolta Bacsót A tanú tízéves jegeléséért. A film bemutatásának évében 750 ezres nézőszámot ért el, Udvaros Dorottya a magyar filmszemlén, a magyar filmkritikusoktól, Montreálban és Vevey-ban a legjobb női alakítás díját nyerte, Strasbourgban pedig nagydíjat kapott 1985-ben. A zömében Nagybörzsönyben forgatott film elképesztően abszurd alapötletre épült: Bacsó az operett világában, a Csárdáskirálynő nyelvén beszélt egy taburól, amelyről addig senki: a kitelepítésekről (meg is szidta érte a korabeli Népszabadság). A sok szörnyűséget ráadásul A tanúhoz képest is gúnyosabb, könnyedebb „operettvilágban”, a színházi kulisszák nyelvén meséli el. Ezzel is jócskán megelőzte korát, mert a könnyedebb, ironikus hangvétel csak az ezredfordulótól kezdődően talált követőkre (Tímár Péter: 6:3 avagy játszd újra Tutti, 1999; Koltai Róbert: Csocsó, avagy éljen május elseje, 2002).

Amikor Sziráky Lucyt, mint osztályidegent, egyszál tükrével 1951-ben kitelepítik, érezzük, hogy ami elejtette, „levitte az alvilágba” őt, az az operett törvényei szerint föl is fogja emelni. Kisebb súllyal esik latba történelmi ok, hogy elvált férje gróf volt. Nagyobb szerepe van viszont annak a vígjátéki motívumnak, hogy ezt éppen akkor közlik vele, mikor Guthy, a színházigazgató az ágyban beígéri neki a traktoroslány-szerepe után Stázit.

Lucy az eldugott faluba egy tiszt, egy volt földbirtokos, egy gyáros, valamint más méltóságosok és nagyságosok társaságában érkezik. Egy hideg, piszkos zugból jár a többiekkel a krumpliföldre dolgozni, de bájával és színésznői varázsával azonnal meghódít minden férfiembert. Belebolondul a falut megreformálni akaró párttitkár, Kiptár és Matura rendőrszázados is. A helyzet akkor fokozódik, mikor Kiptár kitalálja, hogy odaviszi a kultúrát a földekre, s az egész falu operettet tanul. Közben Lucy úgy érzi, hogy nemcsak a Történelem, de minden férfi is bolond körülötte. A börtönben töltött éjszaka a minden emberi tartását elvesztett Guthy-val, Kiptár vörösre festése és halála, és Matura századossal való lidérces kalandja mind abba az irányba hatnak, hogy amikor végre visszakerül Stázi szerepébe a Bástya elvtárs tiszteletére rendezett előadáson, megmakacsolja magát…

Az operett-részletek a film legerősebb jeleneti közé tartoznak, mert egyszerre keserűek a témából, és ironikusak a stílusból fakadóan. Így képben, cselekményben, szövegben sokszor emlékezetes, szimbolikus életre kelnek. Ennek oka a nagyon hatásosan megírt jelenetek, Udvaros Dorottya és Bezerédi Zoltán hihetetlen skálát bejáró kaméleoni alakításai, de alapvetően a magyar kultúrának az az elképesztő közege, ahol bármely operett egyformán jól meg tudott élni a negyvenes- és az ötvenes évek ellentétes ideológiájú miliőjében. Az operett és a rettenet egybejátszatásának példája a börtön, ahova a már kitelepítettként, Mitéren is primadonnává avanzsáló Lucy és az ismételten előkerült színházigazgató „közbotrányokozás” miatt kerül. A színházban a falból megsokszorozott ügynökök lépnek ki, s miközben a rendező félelmében majd összecsinálja magát, a meglepő bátorsággal megáldott színésznő pedig a börtönőrt hívogatva énekli: Ott túl a rácson van a mennyország…

Hasonlóan erős, geges megoldás az eszmében hívő, népből jött tanító, Kiptár vörösre festése is, akit a parasztok leckéztetnek meg így egy éjjel, mert nappal, rekvirálás közben ő festi feketére a kulákok házait. A „vöröslelkű” párttitkár naiv hitét, tisztaságát, magányosságát és kínlódásait csak e máz lemosása közben érti meg Lucy. Kiptár valóban hitt abban, hogy a kultúrát viszi ki a földekre, tragikus halála előtt megvallja, hogy ő mindig a nép szívében akart élni. A jelenetsor megfogalmazza a homo politicus arra irányuló örök vágyát, hogy megértsék és szeressék őt. A saját vezényszavára beindított cséplőgép bedarálja, míg akiknek az egész kultúrműsort rendezték, a fekete autók csillogó, lenyűgöző sora meg sem torpan, csak gyorsan áthalad a tájon, a tömeg pedig csak nézi, mint a moziban, a halált és az autók vonulását.

Bacsó telitalálata, ahogy az operettvilág mögött a színjáték-jelleget megragadja. Aki nem tud játszani, hanem komolyan gondolja, az belehal, mint a párttitkár vagy a kitelepített idős grófnő. Ha viszont el tudja adni magát, mint báró Samoday, aki elhiteti az ávósokkal, hogy tényleg fölismerte a kínai kommunizmus világtörténelmi jelentőségét, s azért tanult meg kínaiul, annak kulcsszerepe lehet a vezér stábjában…Vagy ahogy Lucy nemcsak a színházi rendezőt és a tanítót, hanem a macsó falusi rendőrkapitányt is az ujja köré csavarja, mert mindegyikükkel szemben mer színjátékot játszani. Meztelen, lődözős duettjük a zseniális színészi játék mellett azért is válhatott kultikussá, mert mélyen érzékelteti a szatirikus helyzet fonákját: egyetlen fantasztikus száguldás a „művészet”, az együtt dalolás, a kitörni vágyás, a vágyott meztelenség és a durva terror között, amelyről az egész film szól.

De amikor az ávósok a film végi kényszerskálázós, feketeautós, kergetéses behangolás után bedobják Lucyt a színpadra, és felhúzatják a függönyt, hiába makacsolja meg magát. A függöny felgördül, és a primadonna a vágyott Stázi-szerep minden refrénjét más érzelemmel énekli el…

A Te rongyos élet...!, a MaNDA 97. DVD-kiadványa a Terror és forradalom 1949-56 című sorozatban jelent meg.

Fazekas Eszter
Forrás: mandarchiv.hu

2016.09.18