A csillagokban alszom – Búzástünde Kézművei

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Szeptember 25-én (vasárnap) 14.30-kor nyílik Búzás Tünde, A csillagokban alszom című kiállítása, mely október 9-ig tekinthető meg naponta 9-17 óráig, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban (Sopron, Liszt Ferenc utca 1.).

Búzás Tünde 1959-ben született Nagykátán. Gyerekkorában nagyon sokfelé élt és ezek az emlékek meghatározóak életében és képein is. Jelenleg Sopronban- Újhermesen lakik -idestova 25 éve, férjével és fiával. Iskolai végzettsége óvodapedagógus-gyógypedagógus tanár -logopédus, jelenleg is logopédusként foglalkozik óvodás és iskolás gyerekekkel. Később művészetterapeuta képzésen is részt vett. Festeni egy éve kezdett - autodidakta módon- főleg akrilt használ. Mióta él, keresi azokat a technikákat, anyagokat, amik segítenek az önkifejezésben. Dolgozik fával, papírmaséval, agyaggal, kővel, szinte bármivel, ami a keze ügyébe akad. Képeinek inspirációi versek, emlékek, a zene és mesék. Első nyilvános bemutatkozása Brennbergbányán volt, 2016. augusztus 06-n. Később meghívást kapott 2017. januárjában a New Yorkban megrendezésre kerülő Affordable Art Fair kiállításra.

A kiállításról itt és itt olvashat.

 

2016.09.15