Kilenc élet

Filmkritika

A ’80-as évek óta a filmipar meghatározó direktora, Barry Sonnenfeld producerként és operatőrként is olyan emlékezetes produkciók gyártásában vett részt, mint a Kereszttaták, vagy a Tortúra, rendezőként pedig az Addams Family-sorozat elkészítéséből vette ki a részét, de az ő nevéhez köthető a Men in Black: Sötét zsaruk akció-vígjáték trilógia is.

Ezek mindegyike olyan többrészes sikersztori, amelyek a premier napjától számítva 1-2 héten belül a mozi TOP-listák élére kerültek. Gondoljunk csak például a Men in Black 3-ra, amelyre Magyarországon, az első 1-2 napon több mint 54 000 néző volt kíváncsi. De vajon a legfrissebb – első előzetesekből bugyutának és fájdalmasnak tűnő – macskaszőrből összeálló humorbombája Kevin Spacey-vel erősítve is képes minderre? Szerencsénkre Spacey nem pazarolja el a szórakoztatás oltárán mind a Kilenc életét. Csak néhányat, de neki még ezt is elnézzük.

Ezektől a filmektől némiképp eltér az a francia-kínai vígjáték, amelyet 2016 szeptemberében kaptunk Sonnenfeldtől, ez pedig nem más, mint a Kilenc élet. Míg az eddig felsorolt filmek – célcsoport szempontjából – több generációt megérinthetnek, addig a most készült alkotás leginkább a gyermekes családokat kerítheti hatalmába. Ezt támasztja alá maga a történet is, amely a széles körben ismert, multimilliárdos üzletember, Tom Brand életének egy szeletét mutatja be. Brand-et Kevin Spacey alakítja a filmben, aki kétszeres Oscar-díjjal jutalmazott színész módjára kifogástalanul, ripacskodás nélkül, szórakoztató módon alakítja a rábízott – elkényeztetett üzletember – szerepét.

Mivel Brand épp az északi félteke legmagasabb felhőkarcolóját készül átadni New York-ban, így viszonylag kevés, mondhatni semmi ideje nem jut családjára. Felesége Lara (Jennifer Garner) és lánya Rebecca (Malina Weissman) ezt már régóta elnézik neki, de egy idő után mindenkinek elfogy a türelme, ezért Brand-nek bizonyítania kell, hogy igenis fontos számára az őt támogató család. Az igazi csavar most jön a történetben: mindezt macska testbe kényszerülve kell megtennie. A történetről alapvetően elmondható, hogy egy sablonos, ezerszer körbejárt hollywoodi mese, a forgatókönyvírók azonban (Matt Allen, Gwyn Lurie és Caleb Wilson) ezúttal belecsempésztek néhány olyan váratlan fordulatot, illetve meglepően eredeti poént a sztoriba, ami megmenti a nézőket az unalomtól. Ilyen mozzanat például a film egyik főszereplőjének poénáradata. Felix Perkins macskasuttogóként azzal a  különleges képességgel bír, hogy kommunikációs hidat képes felállítani emberek és cicák között, amely épp kapóra jön Brandnek, miután tudata elfoglalta méltó helyét egy macska testében. Perkinst pedig ki más alakíthatná, mint a Távkapcs című – Adam Sandler film jól ismert – álombéli mágusa, Christopher Walken. Valahogy mindig megnyugtató érzést ad, ha ő megjelenik, akár csak egy pult mögött állva is képes a lehetetlennek tűnő ostobaságokat egyetlen tekintetével eladni számunkra. És meg is teszi! Ő az a személy, aki a családi idillt képes megmenteni, a „főgonosz” sztereotip viselkedését képes humorossá tenni, aki a sablonos sztoriból – ugyan egyszer nézhető –, de élvezetes vígjátékot képes varázsolni.

A film technikai környezet tekintetében most is szemet gyönyörködtető. Milliárdos, ámde nem giccses pompa ez, mely fényűző üveg és acél épületek modern hangulatával zsonglőrködik. Kifejezett pozitívumként említendő a cyber környezet kialakítása: közösségi oldalakon posztoló 11 éves kislányok, vízálló okos telefonok… tulajdonképpen minden megtalálható a filmben, ami a mai kamaszokat (a film célközönségét) lekötheti. Mindemellett eltörpülnek azok az apróbbnak mondható „bakik”, amelyeket a főszereplő cicus számítógépes megformálásakor vétettek a grafikusok. Gyakorta szemet bántó a B-movie-k világát idéző CGI effektek, Kevin cicusunk beszédimitálása.

Összességében tehát ismét érkezett egy egész estés vígjáték, amely egyszer mindenképpen megnézhető, és amelyet bátran ajánlok minden gyermekes családnak, hiszen a fiatalabb generáció imádni fogja! Még ha helyenként ügyefogyott poénokkal is operál a Kilenc élet, akad elvétve egy-egy momentuma, amelyek megmentik a szőrös négylábú Spacey-t, így jár neki a simogatás.

Szabó Tibor
Forrás: TheScreen.hu

2016.09.13