Őszi – téli TáncHázak a Rómerben

Rómer Ház

Szeptember 17-től új táncház sorozattal várják a tradicionális és modern népzene kedvelőit a Rómer Házba (Teleki László u. 21.) Belépő elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1200 Ft. Szeptember 17. (szombat) 21 óra, Németh Dénes és zenekara; Október 14. (péntek) Vizeli Trió; November 11. (péntek) Poros zenekar; December 26. (hétfő) Németh Dénes és zenekara.

Régi tájak, új ösvények című program koncepcióval a hazai folk –és világzenei szcéna egyik fontos vidéki bázisát kívánjuk megalapozni a Rómer Házban. A cím egyrészt utal az évszázados kárpát-medencei népzenei hagyományra, mint origóra és egyben arra is, hogy ez az örökség organikusan fejlődik, s ma kortárs kultúra szerves része. A kínálatban egyszerre szerepel a hagyomány és a modernitás, az úttörő és a fiatal népzenész generáció, az előadók között megtaláljuk az autentikus megszólalás képviselőit és azokat is, akiket a folk arra inspirál, hogy azt saját felfogásukban szólaltassák meg.

Tematikus táncházainkban megjelenítjük a helyi rábaközi, valamint a felvidéki és az erdélyi népzenei hagyományt egyaránt. A táncház házigazda zenekarának Németh Dénes és zenekarát kértük fel, akikhez alkalmanként olyan meghívott művészek csatlakoznak, akik a hazai táncház mozgalom kiemelkedő alakjai.

A rendezvény a Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.

A következő TáncHázak időpontjai:
2016. szeptember 17. (szombat) Németh Dénes és zenekara
2016. október 14. (péntek) Vizeli Trió
2016. november 11. (péntek) Poros zenekar
2016. december 26. (hétfő) Németh Dénes és zenekara

További információ az esemény Facebook-oldalán.

2016.09.07