Ez a belső vár voltaképpen nem rendelkezett a huzamosabb védelemhez elegendő eszközökkel, mindössze egy keskeny árok választotta el a török kézre került külső vártól, és élelemből sem volt elég a megmenekült 300 ember számára. Szeptember 7-én a törököknek ráadásul sikerült felgyújtani a belső várépületek farészeit. Szeptember 8-án (Kisboldogasszony napján) a törökök végső rohamra készültek a nyilvánvalóan már menthetetlen belső vár ellen, ám Zrínyi úgy döntött, nem várja be a végzetet, hanem maga keresi fel utolsó útján.

Szerencsére Zrínyi kitöréséről szemtanú tájékoztat bennünket, így roppant részletesen ismerjük a kapitány utolsó pillanatait. Ugyanis a főkapitány komornyikja – ez ekkoriban még belső szolga volt, rendszerint előkelő családból, nem XX. századi értelemben értendő tehát! – Cserenkó (Crnko) Ferenc túlélte a kirohanást. Cserenkó török fogságba esett, majd kiszabadulva horvát nyelven megírta Sziget ostromának történetét, melyet Budina Sámuel fordított latinra és adott ki már 1568-ban.

Cserenkó nagyon megindító eseményként írja le Zrínyi utolsó intézkedéseit: Zrínyi kérte komornyikját, hogy hozza elő legjobb ruháit. Cserenkó kihozta atlaszruháját, szideriai alsóöltönyét és a mentéjét. A páncélokat elutasította, hiszen nem túlélni akart, hanem meghalni, és a könnyű ruhákban könnyebben tudott forgolódni, és annyi törököt elpusztítani, amennyit csak bírt. Megparancsolta, hogy adják rá a fekete bársony kalpagját, melynek aranyozott volt a szegélye, s gyémánttal ékes a kócsagtollas forgója. Zrínyi szívéhez közel állt a fejfedő, esküvőjén hordta annak idején. Ezt követően Cserenkóval 100 aranydukátot hozatott – mind magyar veretűt, a török érméket megtiltotta –, majd ezt a pénzt ruhájának bélésébe helyezte. Ezt követően magához vette a vár kulcsait, és a száz dukát mellé tette, majd vitézeihez fordult: „Higgyétek el nekem, hogy ameddig jól tudom kezemet és szablyámat mozgatni és használni, addig senki sem veszi el tőlem ezt a száz dukátot és ezeket a kulcsokat. Halálom után azonban hadd legyen azé, akinek kezétől elesem, mert megfogadom azt az Úristennek, hogy engem nem fognak a törökök sátorról sátorra hurcolni táborukban, és sohasem fognak rám a gyerekek ujjal mutatni.”

Cserenkótól ezután szablyát kért, mire az kihozott négyet a legjobbak közül, melyek ezüsttel és arannyal voltak kiverve. Kiválasztotta azt, amely még az apjáé volt: „Ez az én régi szablyám, ez volt ősimé is, ezzel a szablyával szereztem a legelső dicsőséget, és ezzel a szablyával nyertem el mindent, amim van, ezzel akarok most tehát mindent elszenvedni, amit nekem ítélt az Úristen.”

Kezébe vette apja szablyáját, bal karjára egy kis kerek vaspajzsot kötött, majd beszédet intézett a piacon felsorakozott várvédőkhöz: „Tudjátok aztán jól, mint esküdtem először én, utánam pedig ti mindnyájan hűséget esküdtetek, ezért itt most együtt akarunk élni és meghalni. Hála legyen az Úristennek, hogy eddig semmiféle hűtlenség nem jelent meg köztünk: most se legyen! Íme, most már mind látjuk, hogy itt nem lehet tovább maradásunk, ezért, ha mindnyájan azt is akarnók, nem tudunk az erő és a tűz miatt megmaradni. Az egyik ok, mert égünk, a másik, hogy kevesen vagyunk, a harmadik, hogy nincs élésünk, és hogy gyermekeitek és asszonyaitok meghalnak az éhségtől és szomjúságtól. Miért akarunk hát itt elégni? Induljunk, vitézek, kifelé ebből a várból, a nagy várba, ott pedig verekedjünk meg szemtől szembe ellenségeinkkel, hogy halálunk után jó, becsületes hírünk legyen! Aki meghal, Istennel lesz, aki pedig megmarad, annak mindig jó híre lesz. Én leszek azért az első és én megyek elsőnek előttetek. Amit én fogok tenni, tegyétek ti is azt! Higgyetek nekem, testvéreim és vitézeim, hogy haláláig senkit sem fogok elhagyni!”

Személyes kedvencem – amely egyben jelzi, hogy nem valamiféle amerikai újdonság a dolog –, hogy Budina Cserenkó leírását egy apró plusz jelenettel toldja meg, amely szerint Zrínyi a kitörés előtt katonái felé fordulva a következőt mondta még: „Menjünk ki a külső várba, bátor vitézek, mutassuk az ellenségnek a középső ujjunkat (mediumque digitum hostibus ostendamus), és vívjunk meg velük erős kézzel!” Hiába, nincs új – csak középső ujj – a nap alatt…

Zrínyi ezután a csapat élére állt, maga elé rendelve Juranics Lőrinc zászlótartót a császár-királytól kapott főkapitányi zászlóval, s megtöltette a kapu bejáratával szemben elhelyezett négy mozsárágyút. A kapu kinyílt, az ágyúk a törökök közepébe lőttek, és a magyar sereg a füstfüggöny leple alatt kirontott az ellenségre „Jézus, Jézus, Jézus!” kiáltásokkal – és ha Budinának hihetünk –, bal kezük középső ujját felmutatva. Zrínyiéket a törökök sortűzzel fogadták, s a hős fején találva holtan esett össze. Így ért véget ez a hollywoodi filmeket megszégyenítő nagyságú történet.

Sziget ostroma a töröknek 33 napba és 25 ezer emberébe került, így nagyon drága árat kellett fizetniük a vár bevételéért.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Budina Sámuel: Historia Sigethi. Bécs, 1568.; Ruzsás Lajos - Angyal Endre: Cserenkó és Budina. In: Századok. 1971. évf. 1. sz. 57-69.o., rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.