Mosoly és szaltó a műsorfüzethez

Utcán, téren a soproni színház társulata

Sikeresen teljesítette a Soproni Petőfi Színház társulata azt a vállalását, hogy kioszt hétezer műsorfüzetet az új évadról a városban és a környékén szeptember 3-án, szombaton. A jó hangulatú kezdeményezés mellé nevetés, mosoly, jelmezes fotók és még egy szaltó is járt.

A leghűségesebb város teátrumának színészei, táncosai és vezetői Sopron és környékének huszonkét kerületében bukkantak fel jelmezben, hogy az új szezon megkezdése előtt személyesen is invitálják a közönséget az előadásaikra. A rendhagyó kezdeményezés ötletgazdája Pataki András, az intézmény igazgatója volt, aki szerint annál nagyobb szervező- és marketingerő nincs, mint az, amikor közvetlenül azokat hívhatják meg, akikért dolgoznak, akikért a színház létezik.

A szombat reggeli indulásnál a színház előtt a társulat tagjai az elmúlt évadok népszerű előadásainak ruháiba bújva jelentek meg megbeszélésen. Így többek között a Csárdáskirálynő, az Evita, A bábjátékos, az Énekes madár, Az üvegcipő, a Végtelen Európa, az Álmos legendája, A dzsungel könyve színes jelmezvilágát és szép emlékeit idézte meg a közös fotó. A direktor Horváth Lászlóval egy GAZ 1953-as gyártású veterán katonai járműbe szállt, és így indultak el a városba.

A színészek, táncosok reggel kilenctől este fél nyolcig járták a települést és a környékét, hogy hívják a nézőket az ünnepi évad produkcióira. Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. Erre emlékezett az intézmény ebben az évben, s ősztől több programsorozattal tisztelegnek a jubileum előtt.

Az emberek nagyon örültek annak, hogy a színház társulata ilyen módon is megszólította őket, és megköszönték a meghívást. A műsorfüzetek mellé mosoly, nevetés is járt, aki pedig akart, az le is fotózkodhatott a színészekkel, táncosokkal.

A nap legkülönösebb és legérdekesebb története Füsi Zsolt táncossal esett meg, aki a soproni Jereván lakótelepen találkozott néhány fiatallal, akiket hívott az évad produkcióira, megemlítve, hogy a Sopron Balett bemutatja a Diótörőt. Amikor megkérdezték tőle, mégis milyen lesz az előadás, ő néhány apróbb táncoselem bemutatása után még szaltót is ugrott. Olyan tetszést aratott ezzel azok körében, akiket megszólított, hogy azonnal azt a választ kapta: szeretnének erre az előadásra jegyet venni. Egyikük azt mondta, szól édesanyjának, hogy a Diótörőre menjenek el a születésnapja alkalmával...

A soproni teátrum szeptember 24-én tartja a hagyományos nyílt napját, színes kínálattal, családi programokkal és meglepetés előadásokkal.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2016.09.05