A Győri Alkotók Napóra Egyesületének kiállítása

A Gyárvárosi Közösségi Házban

A Győri Alkotók Napóra Egyesületének kiállítása látható a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában augusztus 19-ig.

Az augusztus 5-én, 17 órakor tartott kiállításmegnyitón Kovács Ildikó kerámiaszobrász, a Napóra Egyesület vezetője köszöntötte a vendégeket. Bemutatta a közösséget, mely különböző művészeti ágak képviselőit fogja össze, ráadásul nemcsak a képzőművészet területéről, hiszen költők, írók is tartoznak az egyesülethez. Kovács Ildikó köszöntőbeszédét az alkotók munkásságának rövid ismertetésével folytatta, jelezve, hogy az egyes kiállítási darabok, festmények, grafikák, kerámiaszobrok, fém- és textilmunkák, fényképek kinek a művei.

A kiállításon szereplő művek alkotói név szerint: Ámonné Tóth Éva, Andorfi Rozália, Barna Borbála, Csurák Erzsébet, F. Csapó Irén, Hargitai Beáta, Kovács Ildikó, Dr. Kőrös Erzsébet, Dr. Puha Katalin, Schreiner Gergő, Verebélyi Ágnes, Vigh Attila, Vigh István, Zugmann Ilona.

Bogár Erika

2016.08.15