A társadalom a „piszkos háborún” és következményein szeretne leginkább túljutni, s jellemzően a nemzetközi díjakkal jutalmazott filmek (Oscar-díj: Szemekbe zárt titkok, 2009, r: Juan José Campanella), a Buenos Aires 1977 (Adrián Caetano, 2006) vagy jelen filmünk, a Velencében legjobb rendező díját elnyert A klán sötét háttere is ez. Kegyetlen szörnyetegekről szól, akik úgy néznek ki, mint akárki más, mint mi magunk. Családjuk van, sikeresek, boldogok, vasárnaponként templomba járnak.

Pablo Trapero a Buenos Aires-i Arquímedes Puccio és családja valós eseményeken alapuló történetét dolgozta fel. Amikor 1985. augusztus 23-án este a rendőrök behatoltak Puccióék jó környéken található házába, a szomszédok azt hitték, bizonyára kirabolták őket. Mi más köze lehetne e közkedvelt családnak a törvényhez? Könyvelő, üzletember apa, megbecsült tanárnő anya, öt gyerek, szép ház, lassú gyarapodás. Szépen éltek. Az apa, Arquímedes (a feledhetetlenül szuggesztív tekintetű, remek Guillermo Francella) gondosan felügyelte a gyerekek nevelését és iskolai előrehaladását, akik segítettek anyjuknak, Epifaníának (Lili Popovich) a házimunkában, s egymásnak a leckében. A legidősebb fiú, Alejandro, barátaiknak Alex (Peter Lanzani) rögbijátékos karrierje éppen felívelőben volt, ő maga egyre népszerűbb, aki életkorának megfelelően szerelmes lett, nősülni készült. Apja időnként kért tőle egy kis segítséget. Eleinte információt, majd tetteket is. És már benne is vagyunk a fiúval együtt a sűrűjében. A családfő ugyanis a katonai diktatúra idején a kémelhárításnál dolgozott. A teljhatalomhoz mind családi életében, mind munkájában hozzászokott férfi elbocsátása után továbbra is bennfentesként, exfőnökei hallgatólagos beleegyezésével házilagosan megépítette kis csapatát. „Mesterségének eszközeivel”: kínzással, emberrablással teremtette elő a megszokott jóléthez, majd gyarapodáshoz szükséges pénzt. 1983-85 között négy embert raboltak el, váltságdíjat követeltek értük, s miután a kétségbeesett rokonság fizetett, hidegvérrel megölték foglyaikat. Nem volt választásuk: a kisipari működésből következett, hogy ismerősi köreikből választottak áldozatot, akik fölismerték őket.

Apák és fiúk

Alex szeretett volna szembefordulni pókerarcú, a kegyetlenségeket afféle átmenetileg szükséges kellemetlenségként értelmező apjával, de nemigen volt számára kiút. Mire ő és öccse, Daniel ráébredt, mire használta őket az apjuk, visszavonhatatlanul belekeveredtek a véres eseményekbe. Öccsük, Guillermo egy iskolai sportutazás lehetőségét kihasználva elhagyta az országot, soha nem tért vissza. A leépülőfélben lévő diktatúra rendőrsége korrupt is, gyenge is volt, sem az áldozatok rokonai, sem a kegyetlenségekből kiszállni akaró Puccio-gyerekek nem gondoltak arra, hogy érdemes volna hozzájuk fordulni. A katonai diktatúra az ellene lázadókat tömegesen, intézményesen raboltatta el, fennállásának hét esztendeje alatt megközelítőleg harmincezer embernek veszett nyoma. Hasonló rendszer a demokratikus átalakulás idején nem egyik napról a másikra tűnik el, hiszen a reflexek megmaradnak, amint azt Arquímedes Puccio sorsa is mutatja. Csupán utolsó rabjuk, egy hatvanöt éves üzletasszony családjának volt annyi mersze, hogy anyagi okokra hivatkozva húzzák az időt, s a rendőrséghez forduljanak. Az idős asszonyt egy hónap után sokkos állapotban ugyan, de élve kiszabadították. Az esemény nemcsak azt is jelezte, hogy Puccio magánakcióit a társadalmi-hatalmi változásokhoz idomuló egykori felettesei is megelégelték, hanem azt is, hogy időközben a korábban állami elnyomásra, kínzásra használt rendőrség demokratizálódási folyamata is megkezdődött.

Peter Lanzani

Az ítéletek is tükrözték a társadalom tisztulási folyamatát. Halálbüntetés nem lévén az apa és Alex életfogytiglant kapott. A fiú a bírósági tárgyalás előtt leugrott a bíróság ötödik emeletéről, amit csodával határos módon túlélt. 2008-ban hunyt el a börtönben. Daniel viszonylag rövid büntetését letöltötte, majd eltűnt, feltehetően új személyazonosságot kapott. A legkisebb lány, Adriana hihetően nem tudott az emberrablásokról. Az anyát, Epifaníát és Silviát egyáltalán nem helyezték vád alá, ami háttéralkut sejtet, elképzelhetetlen ugyanis, hogy nem tűnt fel nekik a házukban hallható furcsa hangok, a jajgatás és az annak leplezésére szolgáló hangos zene. A család még élő tagjai, Adriana és édesanyja napjainkban is ugyanabban a házban élnek.

A filmfeldolgozáshoz köthető érdekesség, hogy San Isidrót, ezt a jómódúak lakta Buenos Aires-i városrészt a bemutató után ellepték az érdeklődők, akik a Puccio család házára kíváncsian jó katasztrófaturistákként selfie-kkel árasztották el a közösségi médiát. A városrész ismertetésében is szerepel a Puccio-család. A klán minden idők legsikeresebb argentin filmjének bizonyult, ami az argentin társadalom egészséges fejlődésének: a szembenézés, a tisztázás igényének kétségbevonhatatlan jele.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Ajánljuk:
• kiváló argentin színészekre kíváncsiaknak
• a bűn és bűnhődés-történetek tanulmányozóinak
• az argentin kultúra, a mindennapok, az ország történelme iránt érdeklődőknek
• bónusz: Pedro Almodóvar-rajongóknak – a film népes producergárdájának ő és fivére, Augustín is tagja volt

Nem ajánljuk:
• azoknak, akik nem reménykednek abban, hogy ha diktatúrák jönnek, akkor menniük is kell
• akik nem hisznek az emberi tisztességben
• akik azt gondolják, a gonosz, az valami más

A klán
El Clan /The Clan
színes, feliratos, argentin-spanyol thriller, 110 perc, 2015
rendező: Pablo Trapero, forgatókönyvíró: Esteban Student, Pablo Trapero, operatőr: Julián Apezteguia, vágó: Alejandro Carrillo, Penovi Pablo Trapero, zene: Sebastián Escofett, producer: Agustín Almodóvar, Pedro Almodóvar, Esther García, Hugo Sigman, Pablo Trapero
szereplő: Guillermo Francella, Peter Lanzani, Antonia Bengoechea, Giselle Motta, Lili Popovich

Bemutató: 2016. július 21.
Forgalmazó: Cirko Film

Boronyák Rita
Forrás: mandarchiv.hu