1236

„A techno mindennél demokratikusabb műfaj”

Interjú DJ Budaival

Július 30-án, a Track Teraszon ünnepelte pályafutásának 25. évfordulóját DJ Budai, aki kvázi legendának számít a hazai DJ-szakmában, ráadásul karrierje...

...úgyszólván töretlen ily hosszú idő után is. Mániákról, funkról, horgászatról, koszos cuccról beszélgettünk vele, na meg persze arról, hogyan lehet játszani 16 órán át úgy, hogy közben még vécére sem mész ki.

Állandóság és változás motívumai hogyan jelennek meg az életedben és a pályádon? Ez amolyan kötelező kérdés egy negyedévszázados pályarajz apropóján.

Van egy csomó állandó dolog az életemben, a közönségem, a partycsinálás, de ami a leginkább izgat engem ebben az egészben, az a változás. Enélkül nem biztos, hogy csinálnám, ez az, ami a legjobban inspirál. Érzés szempontjából meg igazából tökmindegy, hogy 20 éve volt a buli, vagy éppen ma. Ugyanúgy rakom fel a zenéket, tehát alapvetően a zenei folyamatokban lévő változások izgatnak, de maga a „buli”, vagy hívd, ahogy akarod, az mindig ugyanaz marad.

Lazább lettél az évek során, könnyebben elengedsz dolgokat, vagy parázósabb lettél? Vagy ez is konstans ügy nálad, mint a „minden buli ugyanaz” érzése?

Maga a buli-élmény nem változott, de a világ változásaira magam is érzékenyen reagálok, az magával tud sodorni. Nyugodt ember vagyok, de nagyon érzékeny is. A közönség viszont állandóan hasonlóan reagál, van egy olyan hangulati pont, amit mindig becélzok, és boldog vagyok tőle, ha sikerült elérnem ezt a limitet. Az energiavándorlás tőlem hozzájuk, vagy éppen vissza hozzám, megmaradt ugyanúgy. Praktikus dolgokban vagyok más: régen, te is emlékszel, nem tudott érdekelni a hangosítás vagy a technika, az azt tudta, amit tudott, de mára erre már háklisabb lettem, ez tán nem oly nagy bűn. A többi annyira nem érdekel, lehet konyhaasztal is, amin játszom, maximum rárakom a sörösrekeszeket. Annyit hajoldoztam, hogy deréksérvem lett, ráadásul nyitott gerinccel születtem, úgyhogy a sors látszólag nem akarta, hogy dj legyek. De ezek a „látszatok” nem akadályoznak meg abban, hogy annak éljek, amiről mélyen hiszem, és tán mára ki is derült, hogy a hivatásom.

Nem vagy egy panaszkodós fajta. Pályatársaink nagy része a „régen minden jobb volt” életérzésében merül el.

Egyáltalán nem vagyok nosztalgikus ember, nem vagyok sem idealista, sem megmondóember. Nem vindikálom a jogot arra, hogy megmondjam, mikor volt jó vagy még jobb. Én magamat is alárendelt szerepben képzelem el. Mindig a buli, a munka szereplője vagyok, és nem a főszereplője. Főszereplők közösen vagyunk a közönséggel, a szervezőkkel. Teszem a dolgomat, ahogy 25 éve mindig.

Mindig is az úgynevezett dj-szakma elitjében voltál, de ezért túl nagy kompromisszumokat nem tettél, nem írtál fociindulót, nem csináltál tv-sorozat főcímzenét, mégis népszerű maradtál.

Én szeretem a kemény zenét, és tolom is. A közönség ezt respektálja. A funkos hatásaimat sem hagytam el, az továbbra is a mániám. Talán szerencsém is volt, hogy a 80-as években a Fortunába rángattak fel a barátaim, ahol meghatározó volt a funk, onnan vannak a basszus-hatásaim, egészen biztosan. Jó hangcucc is volt, úgyhogy jó erősítésen jó funk szólt, ennél több nekem nem kellett. Ha végignézem a pályámat, mindig is ezt a koszos, funkos cuccot kerestem, technoban, tánczenében, mindenben. A kemény, masszív basszusokról beszélek, nem is feltétlenül a tempóról, a gyorsaságról, mert az időről időre változik, meg egyébként is hiszem: a sebességnek nincs túl nagy jelentősége. Sokat kaptam a fekete zenéktől, az biztos.

Azért a rave is beütött, gondolom.

Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy a rave nem volt rám nagy hatással. Das Boot, Marusha, Ultrasonic, nagy emlékek, s ez nagyon újnak és progresszívnek tűnt akkoriban. A miami bass is bejött nekem, de valahogy a tört ütemek annyira nem fogtak meg előadóként, megmaradtam örök 4/4-szerelmesnek. Meg hát az instrumentál-zene fanatikusának is, mert az nemcsak groove-ot ad, hanem óriási szabadságot is, nagyon sokat bíz a fantáziádra, katalizátorként működik, nem konkrétan, verbálisan, hanem szabadon, szavak nélkül.

A konkrét zene szájbarágósabb, nem?

Persze, meg akarja mondani neked, hogy ki vagy, mi vagy, beszabályoz, elmondja, kibe legyél szerelmes, hogy érezz. A techno mindennél demokratikusabb. Hallgatod, és semmi mást nem csinál, mint beindítja a fantáziádat. Helyet ad, sőt, hellyel kínál.

Amit játszol, arra lelkiismeretfurdalás nélkül azt mondanád, hogy „ez techno”?

Azt se tudjuk igazán, hogy mi az a techno. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a techno az leginkább valami progresszív, amiben benne van az új, a változás, a fejlődés ígérete. A techno a jelenlét. De számomra egy új hip-hop is lehet „techno”, ha előremutató. A frissességet szeretném közvetíteni. Az uptodate-séget. Ez nem jelenti azt, hogy kizárólag új zenéket játszom, mert ahogy a sebesség is másodrendű, a lemez elkészültének ideje is. Most ráadásul saját trackeken is dolgozom, nem kényszerít semmi, a saját örömömre producerkedem, és természetesen lecsekkoltatom a közönségemmel is mindig, mindegy, hogy valahol a magyar vidéken vagy Kolumbiában játszom éppen. Ezt is organikusan csinálom, nem erőltetek semmit sem.

Ehhez a „nemerőltetéshez” eléggé kompatibilisnek tűnik mániád, a horgászat.

Ez inkább a természetszeretetemről szól, nem is annyira a halak kifogásáról. Vagy mondjuk azt, hogy csendes típus vagyok? Mindenesetre sok inspirációt kapok a vízparton. Ellentétekből vagyok összegyúrva, még ha nem is látszik kívülről. Fekete zene és nyugalom, techno és visszahúzódás, jelenlét, de nem nyomulás. Imádom a hosszú bulikat is. Egyszer 16 órán át is játszottam, teljes extázisban, úgy, hogy közben nem voltam a mellékhelyiségben egyszer sem ez idő alatt. Tényleg lehet, hogy inkább egy csendes őrült vagyok? Na, kb. ezekből a komponensekből vagyok összerakva. És nagyjából így leszek a következő 25 évre is, úgy hiszem.

Prieger Zs.
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.08.05