1184

Világzene aranylövésig a Szigeten

Videós ajánló, első rész

Bár az ömlesztett reklámfelületeken nem kaptak helyet, így a felületes rátekintés elkerüli, de a legízesebb bandák szokás szerint a Világzenei Színpadon láthatók…

…és hallhatók majd a Szigeten. Nem feltétlenül kell ezt elhinni, de próbát tenni azért érdemes. Most pedig lássunk néhány konkrét példát!

Rezesbandákban nem szenvedünk hiányt, sőt, a direkt balkániban inkább túlkínálat mutatkozik, így mindenképpen érdemes kiemelni a 2008 óta működő londoni Hackney Colliery Band-et, ők a témában egy új nemzetközi nyelvet beszélnek – nyilván az is játszik, hogy tagjai neves bandákból érkezett tapasztalt muzsikusok. Persze ismerünk olyat, ahol terítéken van new orleansi jazz éppúgy, mint funk, rockandroll, ska vagy épp afrobeat, de az angolok valami mást is tudnak. Lényeges, hogy nem műfaji elemeket emelnek be, vérükben a teljes paletta, így mindennek az esszenciája van a dinamikusan lüktető dalokba gyúrva. Azért a jazz az úr, a fúvósszólamok és a ritmusszekció adok-kapokja véget nem érő játék, a beborult menetekből mindahányszor úgy jövünk ki, hogy előtte jól alámerülünk, és ez növeli csak igazán az élvezeti értékét. Talán nincs is náluk érvényesebb banda most a műfajban, érdemes lemezen is csekkolni, azóta ugyan kijött egy újabb eresztés, de én a 2011-es Hackney Colliery Band-re voksolok. A legnagyobb sikereket persze a Nirvana, Goldie és Prodigy feldolgozásaikkal érték el.

Ezzel nem ér, és idén nem is érhet véget a rezes őrület, mert a román Fanfare Ciocârlia úgy tudja legyalulni szemtelenül lazán a legvérmesebb elvárásokat is, hogy ott és akkor, főleg utánuk, nehéz bárki másnak labdába rúgnia. A kis moldvai faluból származó banda már rég befutott a nemzetközi színtereken, többek közt arról nevezetesek, hogy nincs a muzsikusainál gyorsabban játszó zenész széles e határban, de mindez attól válik érdekessé, hogy közben egy pillanatra sem megy át érdektelen darálásba, hangszerszólóikkal még a legkérgesebb sznob-szívet is érdemes megsüttetni.

Még manapság is elsősorban a balkáni hagyományokra építenek, de a macedón, török, bolgár és román népzenék mellett simán beépítenek pop- és filmslágereket, és eszükben sincs különbséget tenni világzenei színpad és lagzi közt. Idén, a húszéves fennállásukat egy új albummal ünneplik, és az Onwards to Mars! nagyjából és csont nélkül a legjobb lemezük. Húzós, zamatos, változatos, és az ezen hallható I put a spell on you feldolgozásnál nincs bikább verzió...

Ha már balkáni a kezdő löket, nem mehetünk el szó nélkül a Cimbaliband mellett, az Unger Balázs népzenész-cimbalmos hangszeres játéka és szerzői tehetsége köré szerveződő zenekar nagy utat járt be az elmúlt évtizedben. Pörgős balkáni, cigány és román autentikus dallamok és hagyományok szervülnek olyan egységbe, ahol a kérdőjelek és szétszálazások helyét a megnyugtató igenlés veszi át. Nem mellékesen ez a zenei közeg elbír rockandroll köntöst éppúgy, mint jazzt, vagy popközeli megoldásokat, miközben mindvégig full akusztikusban tolják, és a giccset természetes ösztönnel kerülik. Már a legelején teljes volt a műfaji együttállás, a második, Feketetó című albumra pedig csúcsra is járatták, azóta pedig nincs is más dolguk, mint nyugodtan ki-ki tekintgetni, és új hatásokat becsipegetni az egyre gazdagodó életműbe. Tavalyi, Moldva című anyagukkal pedig, túl ezernyi felfedezés izgalmán, az egyik legfőbb ihlető forrásukat járták körül. A Cimbaliband másik fő erőssége a gazdag kultúrkincsek kreatív felhasználásán kívül a kiváló muzsikusok szédületes hangszeres játéka, és már csak Szita Eszter énekesnőt kell külön kiemelnem, aki nagyon nagy nyereségre ennek a kivételes bandának.

Lajkó Félix, ez az öntörvényűnek tartott hegedű és citera virtuóz, annyi magasztalás és legyintés után nagyjából csak azt teheti, amit végül is tesz: folyamatosan muzsikál, és lépésről lépésre új területeket fedez fel a saját magában rejlő zeneiségből. Hogy ezt ilyen minőségben sikerül neki minduntalan hangokba öntenie és előadásokba csomagolnia, valóban azt jelzi, hogy muzsikus zsenivel van dolgunk. A dolog tényleg attól és azért működik, mert nem foglalkozik a kéretlen tanácsokkal és elvárásokkal, ezen túl pedig a látszat ellenére igazi sztahanovistaként nap mint nap gyakorol hosszú órákon át. Mert ezen a szinten sosem elég a tanulásból és a tapasztalatszerzésből, ezért Lajkó Félixet érdemes legalább időnként meghallgatni, hogy egy-egy körrel mi magunk is beljebb kerüljünk a muzsika szárnyán a lét rejtett rétegeihez. Lajkó Félix zenéje felkavaró, disszonáns és meseszép egyszerre, mert pont a lényegről, az emberi életről regél drámaian, és nem utolsósorban rendkívül szórakoztatóan. Legutóbbi lemezéről itt írtunk bővebben, a Szigetes koncertjén pedig régi muzsikustársai helyett az Óperentzia nevű elektronikus duóval lép fel.

Az olasz Mau Mau sem plebejus névválasztását és az ebből fakadó vállalását tekintve, sem pedig zeneiségében nem vesztett semmit aktualitásából fennállása 25 éve alatt. A kifejezés a piemontei szlengben a csavargókat és a bevándorlókat jelöli, így könnyen belőhetjük, mire is gondolt az alaptrió (Luca Morino énekes-gitáros, Fabio Barovero harmonikás és a kameruni ütős, Bienvenu Nsongan) a kilencvenes évek elején. Például gyorsan héttagúvá bővültek, hogy a zeneiséget kitágítsák a lehető legtöbb irányba, az olasz lüktetés és dallamok brazil, marokkói és indiai elemekkel és melódiákkal gazdagodtak, miközben szerencsére maradt az akusztikus megszólalás és a minden ízében Mau Maus arculat. A kilencvenes évek termékeny időszak volt, a 2000-es Safari Beach után azonban csak 2006-ban jött ki a Dea, majd tíz éves szünet után idén a 8000 km. Persze a köztes időkben sem tétlenkedtek a muzsikusok, különböző produkciókba és más bandákba való beugrásokkal jól elvoltak, Luca Morino szólóalbumot is készített, Fabio Barovero pedig filmzenéket írt. Talán már kevesen emlékeznek rá, de 1997-ben az első Zene Ünnepén, az akkor még működő Tilos az Á előtt lépett fel főzenekarként a Mau Mau, és egyértelműen ők jelentették az első nagy beavatást élőben világzene ügyben, és rögvest nagyon magasra került a mérce. Az új lemezt hallva ezt semmivel sem kell lejjebb rakni, simán készülhetünk az év egyik nagy bulijára.

És ezzel még koránt sincs vége. A cikk második részét a jövő héten olvashatjátok!

Rácz Mihály
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.08.02