1545

„Mindenkinek kell játszani”

Interjú Roby Lakatossal

Roby Lakatos világhírű dzsesszhegedűs is fellép zenekarával július 21-én a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon. A „Hegedű határok nélkül” című produkcióról, indiai élményeiről, a fiatal tehetségek felfedezéséről, életrajzi könyvéről és itthon tartózkodásáról kérdeztük.

„Hegedű határok nélkül...” címmel ad műsort az idén negyed évszázados jubileumát ünneplő Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon, ahol zenekarával együtt jelenik meg. Milyen művekből szemezgetnek erre az estére?

Pontosan még nem tudom. Ez így szokott lenni. A „Hegedű határok” nélkül címet azért választottuk, mert nagyon sokféle stílust fogunk játszani. A szervezők kérése az volt, hogy magyaros-klasszikus legyen a fő csapásirány. Az lesz, de akaratomon kívül nem tudom kihagyni például az indiai elemeket. Lehetetlen. Mindig vannak új momentumok ebben a zenében, amelyeket igényel is a közönség. Magyarosra, „bihariasra”, verbunkosra vesszük, olyan magyar szerzőkkel, mint Kodály Zoltán, Weiner Leó, Hubai Jenő, lehet Bartók Béla is… De ettől függetlenül a fúziót nem tudom kihagyni, biztos, hogy lesz benne mexikói bolero, argentin tango, bibap jazz, django reinhardt, illetve az indiain keresztül a balkán stílusig minden. Mindenkinek kell játszani. Rájöttem az utóbbi időben, hogy az emberek várják az újdonságot. Különben ők is, én is unatkoznánk.

Jelenleg Brüsszel és Budapest között ingázik, de korábban már nyilatkozott arról, hogy szívesen áttenné a székhelyét Magyarországra. Mik a tervei ezzel kapcsolatban?

Nemrégiben vettem egy lakást Budapesten, egészen véletlenül pont a híres felmenőm nevét viselő Bihari utca sarkán. Brüsszelben eladtuk a villánkat, és egy kisebb lakásra cseréltük. Nagyobbik lányom Budapesten él párjával, a Budapest Bárból ismert Farkas Misivel. Mivel már két unoka is van, a feleségem többnyire itt tartózkodik Magyarországon, nekem gyakorlatilag pedig mindegy, hogy Budapestről vagy Brüsszelből járom a nagyvilágot.

Mondhatni, bejárta az egész világot, Indiában tavaly év végén járt először, ahol egyből rangos nemzetközi elismerést is kapott, a Lakshminarayana International Awardot. Milyen benyomása volt az indiai közönségről, illetve az ottani kultúráról?

Ezelőtt soha nem voltam Indiában. Érdekes, de az indiaiak nem kultiválják különösebben a cigány zenét, hiába mondják azt, hogy onnan származik. A turné mégis nagyon sikeres volt, mert Dr. Subramanjammal zenéltünk közösen, akinek a zenekarában szerepel a felesége is, Kavita Subramaniam, aki nem mellesleg az egyik legnagyobb hollywoodi sztárénekes, rengeteg filmmel a háta mögött. Így könnyű volt megszerettetnem a közönséggel a zenémet, még címlapokra is felkerültem. Hamarosan megyek vissza. A Lakshminarayana International Awardot egyébként Yehudi Menuhin kapta meg utoljára, ez az egyik legnagyobb zenei kitüntetés ott. Azt kell, hogy mondjam, zenekarommal bevettük Indiát is! Annak ellenére, hogy az indiai közönség nem annyira nyitott – inkább a saját kultúrájukhoz tartozó zenéket hallgatják –, imádták a repertoárunkat. Én mindig szerettem volna indiai zenét játszani, de valahogy sohasem sikerült. Sokan mondták, hogy csak akkor fogom megtanulni, ha odamegyek. Meg is tört a jég, most már van egy tanpurám is. Igazából ez egyhúros hangszer, amelyen folyamatosan ugyanazt az egy húrt kell pengetni, ezért kitalálták az elektronikus verzióját. A tanpura drone egy doboz csak, de ugyanúgy szól, mint az eredeti, és csak el kell indítani. Ezt beépítettem, vannak számaim, amelyeket ezzel a hangszerrel kezdek. A Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra is viszem magammal!

Az orosz X-faktorban is évekig zsűrizett. Mennyiben különbözik a műsor a magyar tehetségkutatóktól?

Két évet voltam zsűritag. Az orosz X-Factor vegyesebb, van klasszikus zene, zenekarok, tánc…, és ami nagy különbség, hogy az orosz tehetségkutató nemzetközi.

Ön mire figyel először, ha egy ifjú művészt lát énekelni, hangszeren játszani?

Arra, hogy tiszta legyen és tempóban legyen. Ez az alap szerintem. Ezt követően figyelem a színpadi jelenlétet, hogyan mozog, hogyan lakja be a teret. Ez külön tudomány, bevallom, én is tanultam a színpadi mozgást.

Önéletrajzi könyvében meglehetősen őszintén vall élményeiről, gyermekkoráról és pályájának mérföldköveiről. Milyen volt a közös munka Bombera Krisztinával?

Ezt a könyvet tíz évvel ezelőtt kezdtem el írni unalomból; az első öt fejezetet gyakorlatilag én írtam, de aztán nem volt időm folytatni. A magyar kiadó mindenképpen szerette volna, ha befejezem. Krisztával New Yorkban ismerkedtünk meg egy koncertemen, ahol összebarátkoztunk. Később a kiadó ötlete volt, hogy ő fejezze be a könyvet, aminek nagyon örültem. Kriszta eljött hozzám Brüsszelbe is, hónapokig dolgoztunk. Végül a könyv magyar nyelven jelent meg, de tervezem, hogy egy amerikai kiadón keresztül angol nyelven is kihozzuk. A kint élő magyaroktól sok visszajelzést kaptam, hogy olvassák, keresik.

Milyen fellépésekre készül még a közeljövőben?

Rengeteg fellépés lesz, fesztiválok, koncerttermek, koprodukciók. Az egyik legfontosabb például egykori mentorom, Menuhin 100 éves születésnapjára eső Menuhin Festival Gstaadban, de megyek majd Hollandiába a Valkenburg Festivalra, Londonba, New Yorkba, Brüsszelbe… Lesz egy nagyon nehéz koncertem is a közeljövőben Michel Camilo zongoraművésszel közösen. Ez a hegedű-zongora recital koncert Bécsben lesz a Concert House-ban.

Végh Nóra
Forrás: kultura.hu

2016.07.07