Mert ahol a templom elnéptelenedik, elpusztul, ott hamarosan a (magyar) közösségnek is vége lesz arrafelé, a végeken. A hit a legfontosabb megtartó erő itt, erről talán nincsenek is viták. A négyezres, máig színmagyar Gelence hitéletének a központja pedig a 13. századi, az 1240-es évekre datált Szent Imrének szentelt templom volt hosszú évszázadok folyamán. Az, hogy nem lett belőle rom, a lakosság által lassan széthordott kőhalom, valami határtalan szerencsének, vagy éppen a gondviselésnek köszönhető. Mert dacolt a törökkel, a császári és a Havasalföldről betörő román fosztogatókkal és az orosz cár katonáival is. (1916. augusztus 27-én az Erdélyre támadó román hadsereg az épületeket nem bántotta, csak a lakosságot gyilkolta halomra.)

A templom állt rendületlenül, dacolva az időjárással, mígnem az 1808. október 26-i földrengés súlyosan meg nem rongálta. A falak, a tetőzet 1858-ra olyan állapotba került, hogy életveszély miatt be kellett zárni, de Veszprémi Pál püspöki helytartó szorgalmazására ekkorra már hozzáfogtak az új, nagy templom építéséhez. Ami csak lassan, 1899-re készült el, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy addig nem nyúltak a régihez a gelenceiek. Így fedezhette fel a kiskunfélegyházi illetőségű Huszka József „néprajzoló” 1882-ben azokat a faliképeket, freskókat, amiknek azóta is csodájára jár a világ.

A 13,5 méter hosszú és 8,2 méter széles templomhajó északi és keleti falára ugyanis páratlanul szép freskókat festettek a valószínűleg Brassóból érkezett mesterek 1330 körül. Az északi falon felül a szent László-legenda ismert „képregényét” láthatjuk a királyi sereg váradi kivonulásával indítva. Ezután jön a kerlési csata ábrázolása, majd lányrabló kun üldözése, végül pedig a birkózás és a véres végkifejlet. A legenda alatti képmezőben Krisztus szenvedéstörténete jelenik meg a jeruzsálemi bevonulástól egészen a megostorozásig és a keresztre feszítésig. A déli falon az utolsó ítélet, a keletin pedig a paradicsom és a feltámadás jelenetei maradtak fenn. Ezeknek a csodáknak régi, még restaurálás előtti állapotáról láthatunk a MaNDA adatbázisában az MTA jóvoltából egy 1930 körül készült sorozatot. A Josef Fischer által üvegnegatívra készített képeken ott vannak a freskók mellett a barokk oltárok, a rozoga padsorok és az 1628-ban készült kazettás mennyezet is. A 104 mezőre osztott, leginkább növényi díszítésű rozettákat, egyházi alakokat és szövegeket ábrázoló kazetták a templom történetére vonatkozó információkkal is szolgálnak.

Érdemes megemlíteni az 1503-as évszámmal ellátott, falba süllyesztett kő szentségtartót, a szentély szép boltozatát és öt támpillérét, és az 1766-ban épített északi és nyugati bejáratokat is. Ugyanekkor készült a mára már elbontott, de Josef Fischer képein még látható, szép, festett fatáblákból álló ülőkarzat is, amivel sok értékes freskót tettek tönkre. A Ceaușescu-diktatúra alatt ismét veszélybe került a magyar múlt e darabja, ami 1995-re felkerült a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékének listájára is. A munkálatokat végül román és magyar állami forrásból, 2002-ben fejezték be, néhány évtizedre így hát megnyugodhatunk, megmarad nekünk az elsüllyedt régi világok eme csodálatos túlélője, Gelence kicsike temploma.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu