Ugyanakkor a csatával kapcsolatos forrásaink keveset árulnak el magáról az ütközetről, a korabeli krónikák szűkszavúak, a késői XVI. században alkotó Aventinus pedig megbízhatatlan és magyarellenes hírforrás. Tulajdonképpen Aventinus is már egy rekonstrukcióra kényszerült, és jó eséllyel itt-ott saját ötleteivel, elméleteivel színezte ki a rendelkezésére álló évkönyvek és krónikák adatait.

A 907-es hadjáratot Luitpold őrgróf vezette, célja pedig a korabeli krónikák szerint a magyarok kiirtása volt, mivel azok megszállva tartották a korábban a Frank Birodalomhoz tartozó Pannóniát. A hadsereg a korabeli feljegyzések szerint igen nagy volt, s elsősorban bajor, cseh és szász katonákból állt. A sereg Ennsburgnál gyülekezett, ami nem kelthetett gyanút a magyarokban, mert itt minden évben voltak seregszemlék. Emellett a magyarok úgy tűnik, igen felkészültek lehettek a végeredmény alapján, s nem sikerült őket meglepni. A sereg június 17-én indult el egy-egy hadoszloppal a Duna két partján. A magyar határvédő erők csak lassítani voltak képesek az erős hadseregeket, de a magyar törzsek csapatai gyorsan felkészültek a támadók megállítására. Német nekrológok alapján már június végén összecsapások zajlottak, melynek több előkelő is áldozatául esett. A csatáról nincsenek részleteink, de végül Pozsonynál július 4-én a magyarok nagy vereséget mértek a déli hadoszlopra (a képen Peter Johann Nepomuk Geiger alkotásán), melynek parancsnoka, Thietmar salzburgi érsek elesett.

A kissé lemaradó északi német hadoszlop minderről semmit sem tudva, nyugodtan nyomult tovább előre. A magyar hadvezetés ezt követően a Dunán hajózó német flottát borították lángba, hogy megfosszák a szárazföldi sereget az utánpótlástól. A nomád hadviselés mestereinek számító magyarok végül az éjszaka folyamán átkeltek a Dunán, és körülfogták ezt a csoportosítást, és július 5-én ezt is megsemmisítették. Luitpold őrgróf és a bajor elit jelentős része a csatatéren maradt, sok ezer katonájukkal egyetemben.

Őseink győzelme átütő erejű volt, sajnálatunkra azonban még a csatát levezénylő hadúr nevét sem tudjuk. Bár sok magyar internetes oldalon, sőt nyomtatott kiadványokban is tényként kezelik, hogy Árpád fejedelem ebben a csatában esett el több fiával együtt, ez pusztán spekuláció, ilyenről egyetlen forrás sem tud. A legenda oka az lehet, hogy Anonymus gesztájában Árpád halálát 907-re teszi, de nem írja, hogy az erőszakos lett volna, a fiairól pedig ilyen értelemben egyáltalán nem nyilatkozik. Egy ilyen „ziccert” pedig aligha hagyott volna ki, ha olyan hagyománya lett volna a magyar uralkodóknak, hogy hont foglaló ősük csatában életét adta a győzelemért. Az pedig édeskevés, hogy Árpád is 907-ben halt meg, ennyi erővel feltételezhetnénk, hogy Tarkovszkij – a híres rendező – Csernobil miatt halt meg, pusztán azért, mert 1986-ban hunyt el.

Az eseményeket logikailag sorba téve sokkal inkább annak lenne értelme, hogy éppen Árpád halála miatt támadtak volna a németek a – tévesen – meggyengültnek vélt Magyar Fejedelemség ellen. Azt hihették, hogy könnyű dolguk lesz az uralkodó halálát követő esetleges anarchia miatt.

A csata jelentőségét nehéz lenne vitatni, 907-et követően 120 évig nem lépett német haderő Magyarország területére, ezt még a 955-ös Augsburgi nagy győzelmük után sem merték megkockáztatni.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/907_julius_4_a_pozsonyi_csata_kezdete/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.