Rejtett udvarok, rejtett kincsek

VOLT fesztivál, rejtett udvarokban is

Június 29. (szerda) és július 2. (szombat) között Sopronban városszerte rendeznek kísérőprogramokat a most zajló VOLT fesztivál alkalmából. Sörözők, borozók, kávézók, éttermek is kapcsolódtak a kezdeményezéshez, de kulturális programokból sem lesz hiány. A „Rejtett udvarok, rejtett kincsek” című programokkal például a belváros „titkos” helyszíneire irányítják a figyelmet a szervezők, a sorozathoz négy helyszín csatlakozott.

A VOLT utolsó napján, július 2-án a Felhőtáncoló Kreatív Műhely tárja ki kapuit 16.30-kor. A Kisvárkerületen rejtőzködő, igényesen felújított műhely udvarán a Wespa-vonósnégyes játszik Mozart, Schubert és Ravel műveket, a művészeti központ gazdái pedig kreatív időtöltéssel várják a gyerekeket.

STOKI Bútormanufaktúra bemutatótermében Bronzbogár fotóművész és Varga Tamás grafikusművész kiállítását nézhetik meg az érdeklődők a VOLT ideje alatt 10-16 óráig, de zenei és rendhagyó előadásoknak is helyet ad a hangulatos stúdió: június 29-én 15 órától a Romungoro Gipsy Band, július 1-én 15 órától Szabó Olivér „sit down comedy-je”, július 2-án 15 órától pedig Kékes Kata gitárművész és Vargha András koncertje várja a látogatókat.

A VOLT minden napján 11-15 óráig megnyílik a Soproni Múzeum belső kertje is a Fő téren, ahol limonádés, nyugis ejtőzés mellé naponta 11 órától egy-egy könnyed kultúrprogramot is kínálnak a szervezők. Június 30-án „Ponyva vagy irodalom?” címmel a fantasy műfajáról beszélget Mészöly Ágnessel Darabos Enikő kritikus. Július 1-én szintén Darabos Enikő faggatja az élet dolgairól a két soproni származású Jászberényi fivért, a szépíró/újságíró Sándort és a színész Gábort. Július 2-án pedig RETRO-Sopron címmel a város múltjával ismerkedhetnek az érdeklődők Bolodár Zoltán, a múzeumi fotóarchívum vezetőjének kalauzolásával.

A borlovagoknál is vendégeskedhetnek a fesztiválozók a Rejpál-házban, ahol július 1-én 17 órától a Tötl pincészet mutatkozik be egy borászati előadás és zenés műsor kíséretében.

A rejtett udvarokon kívül változatos szabadtéri programok lesznek a Fő téren, a Deák téren és a Liszt központ előtt is, a Tűztoronynál pedig naponta 16 órakor toronyzenét hallhatnak az arra járók a Brass Brothers rézfúvós együttes előadásában.

A Rejtett udvarok, rejtett kincsek című programsorozatról további információ elérhető az esemény Facebook oldalán. 

2016.06.19