1361

Színház az erdőben

A Soproni Petőfi Színház rendhagyó előadása

Rendhagyó módon Sopron egyik kedvelt erdei helyén, a Deák-kútnál, tábortűz mellett léptek fel a leghűségesebb város teátrumának színészei. Arany János szellemiségét idéztek meg balladák segítségével a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző iskola diákjainak kérésére.

A Soproni Petőfi Színház társulata nemcsak a teátrum falain belül, hanem kívül is játszik több esztendeje. Különleges helyszínekre visz el előadásokat, irodalmi esteket, összeállításokat, érdekes produkciókat, hogy az emberek ilyen formában is találkozhassanak színházi élménnyel.

A soproni színészek léptek már fel börtönben, kocsmában, strandon, buszon, vonaton, kórházban, utcán, téren, ám erdőben még nem. Most a berzsenyis színházba járó diákság kérésére az oktatási intézmény kultikus és történelmi helyén, a Deák-kútnál adhatták elő Arany-kor című élőzenés összeállításukat. Ezen a helyen tartották a líceum végzős diákjai 1922-tõl 1948-ig búcsúzásukat, s 1960-tól a gimnázium felújította a szép szokást, a forrásánál rendezik évről évre ballagási ünnepségüket.

Pataki András, a teátrum igazgatója elmondta: eredetileg is úgy találták ki ezt az estet, hogy tábortűz mellett, kukoricamorzsolás közepette hangozzanak el Arany János balladái. Igazi kincsek, a magyar irodalom gyöngyszemei ezek a művek, amelyekkel mindig jó találkozni. Betöltik a közösségi emlékezet tereit, szerepeit, s nagyon örült annak, hogy a fiatal, felnövekvő generáció is érdeklődik az író munkái iránt.

Az esten fellépett Ács Tamás, Papp Attila, Horváth László, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta és hegedült, énekelt Fajkusz Attila. A szereplők hosszú tapsot kaptak a fiataloktól, akik nagy élményként élték meg az erdei rendhagyó színházi előadást.

A produkcióban elhangzott balladák: Tengeri-hántás, Zách Klára, Tetemre hívás, Hídavatás, Vörös Rébék, A képmutogató, Pázmán lovag, A hegedű (Arany János) – Szép Júlia, Görög Ilona, Júlia szép leány (népballadák).

Az összeállítás a tervek szerint látható lesz majd még Sopronban és más településeken is.

Varga Róbert

2016.06.07