„Csillaggyermekek” emlékhelye

Támogatókat keresnek

Június 3-án pénteken délelőtt a győri Látogatóközpontban egy rendhagyó sajtótájékoztatón jelentette be Rózsavölgyi László, a Győr MJV Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, hogy a meg nem született vagy elhunyt gyermekek emlékére szeretne a város egy méltó emlékhelyet létrehozni. A kezdeményező Pozsgainé Szabó Erika óvónő, aki képviselte azokat a szülőket, akik szeretnének méltóképpen emlékezni elveszített gyermekükre, hogy lelki békére lelhessenek.

„Minden emléknek megvan a jelentősége életünkben, de vannak emlékek, melyek tettekre sarkallnak” – adta meg a mottóját a kezdeményezésnek Rózsavölgyi László. A „Csillaggyermek” nevet viselő szobor elkészítésével, melyet a Szentlélek téren (Győr, Marcalváros II.) szeretnének felállítani, Lebó Ferenc képzőművészt bízták meg, aki a jelenlévőknek bemutatta az alkotás tervét. Rózsavölgyi László elmondta, hogy képviselői fogadóóráján találkozott Pozsgainé Szabó Erikával, aki aláírásgyűjtéssel támasztotta alá, hogy mekkora igény van az emlékhelyre, mely a gyász feldolgozását, a lelki terhek feloldását segítheti.

„Gyermeket várni csodálatos érzés, amikor elveszítjük, a jövőnket veszítjük el” – Pozsgainé Szabó Erika maga is átélte a traumát, kislánya, aki 2011-ben látta meg a napvilágot, csak néhány napig élt. Nagyon sok édesanyával találkozott, akik hozzá hasonló súlyos lelki terhet cipelnek. Akkor fogalmazódott meg benne az emlékhely terve. A pécsi Angyalsétány, és számtalan külföldi példa mutatja, máshol is megfogalmazódott már ugyanez az igény.

Lebó Ferenc szerint időtlen témáról van szó, mely mindig is kísérte az embert, mindig is válaszra váró probléma volt. A készülő alkotás vigaszt és talán költői választ nyújthat, mely feloldást jelenthet az érintett szülőknek. A gyermek hiányát ábrázolja, melyet az apa és az anya alakja fog közre. A hiányon keresztül pedig láthatóvá válik az ég kékje és csillagai, a templom keresztje.

A „Csillaggyermek” emlékhely létrehozásához azonban még támogatásra van szükség, mivel a szobor 5-6 millió forintba kerül. Borkai Zsolt polgármester támogatja a nemes ügyet, és Rózsavölgyi László is hozzájárult képviselői keretéből. Vállalkozók és cégek támogatását is szívesen fogadják. Jó példa lehet, hogy Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője jegybevételt ajánlott fel, illetve Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója hasonló támogatásról biztosította a kezdeményezést.

Győr Megyei Jogú Város alszámlája, ahová a felajánlásokat várják: 11737007-15466004

Szabados Éva

2016.06.04