„Forog a malom…”

Hangraforgó Klub a megyei könyvtárban

Május 6-án a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubhelyiségében „Forog a malom…” címmel került sor a májusi Hangraforgó Klubestre. A Faggyas László és F. Sipos Bea képviselte együttes vendége ezúttal Tóth Péter vasúti mérnök, a Balaton-felvidék értékeit bemutató filmsorozat alkotója volt.

A Balaton vidéke Magyarország egyik legszebb tájegysége. A természeti csodái lenyűgözőek. Gyerekkoromban élmény volt vonatozni Veszprém és Almádi között. Sajnos a hegyvidéken vonuló vonatok látványa már a múlté, de a vöröskő bányák mellett utazni, s az ablakból lepillantva rácsodálkozni a felbukkanó magyar tengerre, felemelő érzést jelentett. Almádi-öreghegyről álmélkodni a türkizkék égbolttal egybefüggő, méltóságosan ringatózó balatoni hullámokon, valamint a kékségben felbukkanó vízibuszok is a kedvenc időtöltéseim közé tartoztak.

A Balaton a kirándulók számára a mólón való sétát, hajókázást, műemlékek látogatását jelentette, míg a halászok számára a tó halbősége megélhetési forrást (gondoljunk csak a híres balatoni fogasra). Az északi part hegyvidéke méltán büszke vulkáni kúpjaira, a vulkanikus talajt kedvelő szőlőből készült nemes borokra. Ez a vidék intenzív szerzetesi tevékenységéről is híres: itt van nevezetes Tihanyi Apátság Alapítólevele, amely a XI. századot, I. András korát idézi, a dokumentum valódi lingvisztikai és historiográfiai kuriózum.

Tóth Péter is őrzött gyermekkori élményeket a Balaton világából. Figyelmét az ember alkotta tárgyak kötötték le, ezért a hidakat, szőlőhegyi kápolnákat, várromokat, malmokat kezdte tanulmányozni. Először könyvformában tette közkinccsé kutatásainak eredményét, majd úgy gondolta, hogy a filmekkel szélesebb közönséghez tud eljutni. Érdeklődő közreműködőket találván küzdötte le a hivatali akadályokat, és saját pénzforrást is áldozva a lassabban csorgó anyagi támogatás mellett, végül is megszületett a sorozat.

A májusi Hangraforgó Klub estjének programja keretében részleteket láthattunk a mozgóképeiből: megjelentek előttünk hidak, láttunk vízimalmot, melynek működéséről szakszerű filmes tájékoztatást kaptunk – a csopaki vízimalmot például az ötvenes évektől kezdve már elektromosan működtetik. A kockák a kanyargó Séd-patakhoz, a patakon átívelő hidakhoz is elkalauzoltak bennünket, megcsodálhattuk az építmények esztétikumát, statikai szilárdságát, idézeteket láttunk a hídépítések történeti dokumentumaiból, hiszen számos „példányuk” több évszázados múltra tekint vissza.

Természetesen a már megszokott igényes zenét sem kellett nélkülöznünk, Sipos Bea és Faggyas László erről bőségesen gondoskodott. Megismertettek bennünket a zenekari kulisszatitkokkal, hogyan lehet sokszólamúságot varázsolni. Dsida Jenő, Fecske Csaba, Ágh István, Nagy László és még számos poéta műve szólalt meg énekes-zenés feldolgozásaikban.

Az előadók mesterségbeli tudása most is lenyűgözte a hallgatókat, olyan dal is elhangzott, mellyel először e közönség ismerkedhetett meg. A házigazdák és a publikum már régóta összeszokott közösséget alkotnak, ez pedig a Hangraforgó Klub folyamatos magas színvonalú tevékenységének eredménye.

Csiszár Antal

2016.05.09