1615

Picasso-nyár Budapesten


Húsz év után valóban impozáns Picasso-kiállítással csábítják a művészettörténet egyik legtermékenyebb alkotójának rajongóit a Nemzeti Galériába. Picasso vagy 200 ezer aláírt munkát hagyott maga után, ezekből most legalább 100 vár ránk a Várban, köztük ötven olyan nagyméretű festmény, ami díszére válna bármilyen gyűjteménynek. Ez lesz tehát az idei nyár nagy turistacsalogató attrakciója, nézzük hát meg gyorsan még a szezon előtt!

Baán László, az intézmény főigazgatója maga is százezres látogatószámot vár a július 31-ig nyitva tartó tárlatra, melynek törzsanyagát, mintegy 75 művet a párizsi Picasso múzeum (Musée National Picasso-Paris) kölcsönözte, de érkeztek alkotások Svájcból, Jeruzsálemből és Moszkvából is. (A képek, szobrok és grafikák biztosítási összege is impozáns, 200 milliárd forint.) A koncepció az emberi alak megformálásának folyamatos változása ama 77 esztendő alatt, ami Picasso minden alkotói korszakát felöleli, a 14 évesen festett első, nagy mesterségbeli tudásról árulkodó művektől egészen a halál előtti örömfestészetig.

A kurátor, Emilie Bouvard átfogó merítést akart adni a hatalmas életműből, amit most hét egymáshoz kapcsolódó szekcióra osztott. Az első 10 év, a korai korszak az 1906-os esztendővel zárul, egy év múlva készül el az Avignoni kisasszonyok, ami mérföldkő Picasso életében és a modern művészet történetében is. Az első teremben van az 1902-ben, Barcelonában festett, a kék korszakhoz tartozó Ivás közben elalvó nő, amely megállítja a nézőt a maga reménytelenségével. (Ide került a Szépművészetiben őrzött nagyméretű 1904-es rézkarc, a Szegényes teríték is.) A következő, az 1907 és 1916 közötti műveket bemutató szekció a kubista dekonstrukcióé, az analitikus és a szintetikus kubizmusé, amit most itt Ambroise Vollard műkereskedő 1910-es portréja is fémjelez.

Picasso – talán az első világháború, talán egy itáliai utazás hatására is – 1917-től néhány esztendeig visszatér a klasszikus vonalvezetéshez. E harmadik szekció legérdekesebb darabja az Ülő nő (Nő kombinéban), amely az 1921 nyarán, Fontainebleau-ban induló „óriásnő” sorozatának egyik darabja. A „boterós” nők mintegy ellenpontok az akkori szerelem, a balett táncos Olga Koklova törékenységével szemben. A következő időszak, az 1925 és 1936 közötti esztendők Picasso szürrealista kalandjának évei is. Ő ugyan sosem volt szürrealista, de a mozgalom mégis hatással van festészetére, élénkíti színeit, formáit, és megjelennek nála a különféle metamorfózisok, a Minotaurus-átváltozások.

A „csontokból” összerakott Nő a vörös fotelben (1932. január 27.) e szekció talán legizgalmasabb alkotása. A következő rész a háború borzalmairól szól, az 1937 és 1945 között készült, már a baloldal mellett való kiállást magukban hordozó művek tették világszerte ismertté a művészt. Aki Párizs német megszállása alatt estéit a Flore kávéházban tölti, de még 1937-ben elkészíti a Franco álma és hazugsága című, hovatartozását egyértelműsítő, a jobboldali vezetőt csúf, disznószerű lénynek mutató rézkarcsorozatot is. Az itt kiállított Síró nő (1937. október 18.) valahol ott van a leghíresebb, legtöbbet idézett képén is. A Guernica festőjének politikai nézeteivel egy külön teremben, falfeliratokon szembesülhetünk. Már Párizsba való 1901-es megérkezésekor veszedelmes anarchistaként vette a rendőrség nyilvántartásba, a francia kommunista pártba 1944 nyarán lépett be, hogy mindjárt ki is nevezzék a kollaboráns művészeket vizsgáló bizottság vezetőjének.

No de Picasso leginkább egy komolytalan, mondhatni riviérai kommunista volt, hiába kapta meg 1950-ben a Lenin rendet. Még 1945-ben visszatér az eredeti forráshoz, avagy feltalálja az újprimitivizmust, ezt az 1953-ig tartó új fejezetet Cannes melletti kastélyában kezdi, a Mediteránum ragyogása egy új pásztoridillt, aranykort teremt benne. Terhes nő című, 1949-ben, Vallaurisban készült totemszerű szobra az aktuális feleség, Francoise Gilot második terhessége idején készült. A primitív kultúrák formakincse mellett felfedezi a gyermekrajzokat, és jöttek az utcai hulladékból összerakosgatott asszamblázsok. (Ekkoriban indítja be a kerámiaüzletet is, elég a tányérokra néhány ecsetvonás, és mehetnek is a piacra.)

A tárlat utolsó fejezete a művészről és a modelljéről szól, az 1954 és 1972 közötti időszakban egyrészt a régi mesterek, Delacroix, Velazquez, vagy éppen Manet képeit fogalmazza újra, majd ennek is a végén (1969-től 1972-ig) az örök téma, a szerelem, az aktok mellett múltbeli alakok, matadorok, muskétások (akik úgy lóbálják a kardjukat, mint a nemi szervüket – mondja 1970-ben, Avignonban), nemesurak tűnnek fel a játékosan, színesen megfestett vásznakon. És persze ott van az utolsó feleség, Jacquline összekulcsolt kézzel (1954. június 3.), de az ideje, ahogy mindenkinek, az övé is lassan lejár.

Nekünk pedig van jó három hónapunk, hogy felmenjünk a Várba. Mert soha ekkora Picasso-kiállítás nem volt még az országban, és valószínűleg jó darabig nem is lesz.

Picasso – Alakváltozások, 1895-1972
2016. április 22. – július 31.
Magyar Nemzeti Galéria

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu


1. kép: Olvasó nő, 1932, olaj, vászon, 130 x 97,5 cm, Musée national Picasso-Párizs, Pablo Picasso hagyaték, 1979. MP137
2. kép: Matador meztelen nővel, 1970, vászon, olaj, 162 x 130 cm, © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest (Peter és Irene Ludwig adománya, 1989), fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, © 2016 – Succession Pablo Picasso – HUNGART

2016.05.06