Az idén is találtak „gyöngyszemet” az antológiások


Április 28-án, csütörtökön 15 órakor a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér klubhelyiségében ünnepélyes keretek között zajlott a díjak átadása a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) által meghirdetett szépirodalmi pályázat nyerteseinek, melyen a szép számú érdeklődő mellett a Győr Plusz TV munkatársai is jelen voltak.

Csáky Anna, az antológiaközösség vezetője nyitotta meg a rendezvényt. A vendégek köszöntése után röviden beszámolt a pályázatkiírás céljáról, történetéről, jelentőségéről. Hangsúlyozta, hogy a győztes pályázók között minden évben akadt egy-két „gyöngyszem”, akiket a közösség állandó tagjai közé felvett, ezáltal biztosítva nekik a nyilvánosságot, a nyomtatásban való megjelenést, a fejlődés lehetőségét, a város kulturális életébe való bekapcsolódást. A pályázók között az alkotóközösség idén is talált fiatal tehetségeket, sőt igazi „gyöngyszemet” is.

Csáky Anna bemutatta a pályamunkákat áttekintő és értékelő bizottság tagjait: Gősi Vali költőt, Kozák Ágnes és Rácz Katalin írókat (Cseke J. Szabolcs költő családi okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.).

Gősi Vali a beérkezett pályamunkákról adott általános képet, részletesen elemezve a verseket. A pályázók fejenként három verset vagy egy rövidebb prózai alkotást küldhettek be. Aki mind a két műfajban kísérletezett, vagy túl hosszú elbeszéléssel, esetleg nem szépirodalmi igényű munkával próbálkozott, kiesett a versenyből. Sajnos, néhány jó írás erre a sorsra jutott, így csupán húsz értékelhető verspályázat (60 költemény) és hét kispróza alkotói közül választhattak díjakra érdemeseket a bizottság tagjai.

A versek között elsősorban a modern tartalmi és formai értékeket kereste és díjazta a bizottság.

Rácz Katalin a prózai munkákat elemezte, melyek között csupán egyet emelt ki (azt a bizonyos „gyöngyszemet”) igényes, már-már költői szépségekkel gazdag stílusa, az emberi lélek és lét, a természet nagyszerűségével foglalkozó témája révén.

A pályázat győztesei:
I. helyezett: Tamás Katalin Kavics a cipőben című kisprózájával
II. helyezést ért el: Foltányi Emese (14 éves pályázó) beküldött verseivel
III. díjat kapott: Konczi Luca ugyancsak versekkel

A győztesek egy-egy oklevelet, antológiát, valamint a közösség valamelyik tagjának magánkiadványát kapták ajándékba. Ezenkívül pályamunkájuk nyomtatásban is megjelenik majd az idei antológiában. Emléklapot, valamint antológiát kapott Halász István, Zsubrits Zsolt és Csapucha Rudolf egy-egy, a bizottság által kiválasztott jó versükért.

A rendezvényen P. Nagy Gabi és Olasz Valéria, a közösség tagjai részleteket olvastak fel a győztesek írásaiból.

Pályázni jövőre is lehet. Az antológiaközösség várja az újabb jelentkezőket.

Molnár György, az alkotóközösség tagja


2016.05.05