Honnan ered az együttműködés ötlete, és mi a konkrét célja?

A közös munkának előzményei vannak: az intézet az Országos Széchényi Könyvtárral már kötött egy hasonló megállapodást, melynek következményeként három éve folyik digitalizálási műhelymunka nálunk – fogvatartottak bevonásával. Eljutottunk odáig, hogy mind a börtönügyi szakirodalmat, mind az ismeretterjesztő és a börtönlakókhoz szóló műveket sikerült feldolgoznunk. Viszont az 1950-es évek végétől létező börtönújsággal kapcsolatban méretbeli problémába ütköztünk: a mi A4-es szkennerünkkel ezt nem lehetett megoldani. S mivel jó kapcsolatot ápolunk a helyi könyvtárral, megkerestük az igazgató urat, aki nyitott volt (mint mindig), s abban maradtunk, hogy ezt a munkát a könyvtár átvállalná. Viszonzásként mi – egy együttműködés keretében – a könyvtár kisnyomtatványainak egy részét, a helyismereti cikk-kivágatokat szabadidős elfoglaltságként, szakkörben digitalizálnánk fogvatartottak bevonásával. A börtönújság fontos számunkra, a 20-as évektől a 40-es évekig megjelent Bizalom című kiadvány már elérhető az Interneten, ugyanígy a 90-es évektől megjelent lapoknál is folyamatosan biztosított a hozzáférés, csak a kettő közötti időszak hiányzik – ezt pótoljuk most.

Mire számít, mekkora igény lesz a fogvatartottak között erre a speciális elfoglaltságra? Bárki jelentkezhet a szakkörre?

Bárki jelentkezhet, aki kijárhat, és biztonsági szempontok alapján együtt lehet másokkal. Az érdeklődés – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – várhatóan 10% körüli lesz, ami azt jelenti, hogy 200 fogvatartottból olyan 15-20-an fognak jelentkezni, akik ebben a projektben részt fognak venni.

Ez egy kísérleti program, vagy működik hasonló az ország más részein is?

Nincs róla információnk, hogy máshol ilyen jellegű munka indult volna. 2006-ban Sátoraljaújhelyen létrehozták a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelyét, vagyis a Börtönmúzeumot, melyet 2007-ben adtak át. Az akkori elképzelés az volt, hogy itt a kiállítótér mellett létrehoznak egy digitális felületet is, ahol – először a látogatóknak, majd később a nagyközönség számára is – elérhetővé tesznek börtönügyi szakirodalmat. El is készült néhány mű digitális változata, de ezek nem kerültek nyilvánosságra szerzői jogi problémák, ill. technikai nehézségek miatt. Viszont az a tapasztalat, hogy a fogvatartottak alkalmasak erre a munkára, és ezt szívesen teszik – ott született. Csak egy számítógép kell hozzá meg egy szkenner, ezek pedig nálunk rendelkezésre állnak; a fogvatartottak pedig – mivel van valamiféle digitális jártasságuk – könnyen megtanulják a munkafolyamatokat.

Úgy tűnik, Ön bízik a kultúra jellemnemesítő és -formáló hatásában, minek következtében több érdekes kezdeményezés zajlott, zajlik és fog még zajlani az Ön által vezetett intézetben. Gondolok itt könyvbemutatókra, kiállításokra, filmvetítésekre, színpadi produkciókra, melyeken meghívott vendégművészek is részt vesznek. Működik ez a fajta nevelés?

Működik, sőt van rá fogadókészség is. Egyszer például Orbán Júlia versmondó egy Wass Albert-esttel örvendeztette meg a közönséget. Telt házzal ment a műsor, és olyan katarzishoz jutott el a hallgatóság, amilyet csak igen ritkán látunk. Megjegyzem, csak olyan kulturális rendezvényekre kerül sor nálunk, ami értékeket közvetít. Így hiszünk a kultúra erejében.

Ez országos jelenség?

Igen. Mindenki rájön, hogy ezzel színesíteni tudja a szabadidős programokat. Igaz ugyan, hogy az a fő reintegrációs célkitűzésünk, hogy munkáltassunk mindenkit, de ez csak napi 8 órát (heti 40-et) tesz ki, marad még napi 16 óra szabadidő. Itt jön képbe a másik két reintegrációs csatorna: a képzés és a szabadidős közművelődési tevékenység. Ez utóbbi esetében annyira lehet szélesíteni a spektrumot, amennyi együttműködő partnert meg tudunk nyerni az ügynek.

És sikerül?

Sikerül. 2008 óta jönnek hozzánk előadóművészek ingyen. Szerencsére léteznek olyan művészek, akikben van felelősségérzet: úgy érzik, van feladatuk ezen a területen is. Most például Laár András jön hozzánk, de nem zenélni, és nem humorizálni. Van neki egy külön élete, amelyről keveset tudunk, van hite és olyan értékei, amit mindenképp meg kell csillantanunk. Bízunk abban, hogy úgy fogja megfogalmazni a bűnről vallott nézeteit, hogy azt be fogja szippantani a közeg. És ott van még a börtönrádió is, amelyben szintén nagy lehetőségek rejlenek. Laár úr is vállalta a riportot, ami nemcsak a zárkákba jut el, hanem átveszik más büntetés-végrehajtási intézetek is, ahol szintén van rádió. Vagy itt van például Mihályfi Imre Balázs Béla-díjas, győri születésű filmrendező, akinek 1977-ben megjelent filmje, A közös bűn – mely a szintén győri Galgóczi Erzsébet kisregényéből készült – egy halálra ítélt fogvatartottról szól, akinek megkegyelmeztek, mégis nemrégen megint a vendégszeretetünket élvezte. Mihályfi úr is eljön, és fel fogjuk dolgozni ezt a filmet a fogvatartottakkal: megnézzük, aztán beszélgetünk a rendezővel. Vagy nézzük az Öt Templom Fesztivált. Mit ad nekünk ez a rendezvénysorozat? Fellépőket. Idén Ferenczi György, valamint Szászvárosi Sándor és Herczku Ágnes jön hozzánk, és leadják ugyanazt a koncertet, mint a fesztiválon. Persze e mögött évek óta meglévő együttműködések húzódnak. Az Öt Templomhoz jóvátételi munkával kapcsolódunk, s cserébe ilyen lehetőségeket kapunk. Ezek hasznos és jó dolgok, s a kultúra ily módon kapcsolódik az alapfeladathoz: a mi dolgunk, hogy a reintegrációs célkitűzések értelmében a fogvatartottak minél több jó impulzust kapjanak szabadulásukig. Például amikor a Gézengúz Alapítványnál festették a fogvatartottak a falat, valamennyire beleláttak az alapítvány életébe, hogy miről is szól a munkájuk, a küldetésük. Mi pedig bízunk benne, hogy ezek a dolgok hatnak.

tmoni
Fotók: Vas Balázs