Helix

Tévésorozatok 7. rész ‒ Szilvási Krisztián írása

Elhatározásomat, miszerint a több évadra rúgó sorozatokról nem érdemes az első felvonás után írni, most rúgom fel. Mert bár a Helix megkapta a 2015-ös folytatást, egyrészt teljesen lezártnak tűnnek azok a kulisszák, amelyek „falai” között az első évfolyam (le)zajlott, másrészt a szezonvégi zárókockák is egészen más jellegű továbbélést jeleznek. Szóval ezért. Így hát egyelőre beszéljünk így erről az amerikai sci-fi sorozatról, amely 2014 első három hónapjában futott a Syfy kábeles és műholdas sugárzásában.

A Helix ideáját a televíziós előmúlttal nem rendelkező Cameron Porsandeh dolgozta ki, majd benyújtotta a Sony Pictures-nek. Executive producerként szállt be a buliba a sci-fi műfajára szakosodott Ronald D. Moore (Star Trek, Roswell, Battlestar Galactica), akinek az előremutató ötleteit Porsandeh fel is használta a forgatókönyv(ek)ben. Mintegy hat hónapot vett igénybe a sorozat teljes kifejlesztése, kidolgozták a Helix átfogó mitológiáját, majd egyhangúlag a Syfy kábeles és műholdas tévécsatornára esett a választásuk. A történet fő koncepciós eleme lett, hogy minden egyes rész egyetlen napot szemléltet az összefüggő sztoriból, így az évad 13 része két hét cselekményét öleli fel.

A biológiai- és járványügyi tudományt középpontba állító sci-fi 2014. január 10-én startolt a tévében, március 28-ig tartott, és már biztosnak tűnik a szintén 13 részesre tervezett második évad 2015 januári indulása. Dr. Alan Farragut (Billy Campbell), az Atlantai Járványügyi és Megelőzési Központ (CDC) szakértő tudósa és csapata – exfelesége, Dr. Julia Walker (Kyra Zagorsky), Dr. Sarah Jordan (Jordan Hayes) és Dr. Doreen Boyle (Catherine Lemieux) váratlan és ellentmondást nem tűrő invitálást kap egy antarktiszi kutatóállomásra, ahol egy kísérleti vírus elszabadulása miatt az ottani személyzet egy része megfertőződött. Alan nemcsak volt felesége (aki a csapat tagja) által érintett családilag az ügyben, hanem a kutatóbázison lévő öccse, Dr. Peter Farragut (Neil Napier) miatt is, aki sajnálatosan a fertőzés epicentrumába került.

A hadsereg részéről (papíron) technikai szakértőként a járványügyi szakértőkkel tart Sergio Balleseros őrnagy (Mark Ghanimé) is, valójában azonban titkos megbízással – a háttérben összejátszik például a kutatóbázist vezető Dr. Hiroshi Hatake-vel (Hiroyuki Sanada), akit egy rejtélyes cég pénzel etikátlan tervekkel, gyilkos magánhadsereggel a birtokában. Az elszabadult „fertőzés” is a kutatások mellékterméke, amely emberről emberre terjedve alakítja át a DNS-láncot, s átvéve a személyiség irányítása felett a hatalmat, mintegy új fajként a saját céljaira törekszik. S miközben Dr. Farragut és csapata egyrészt igyekszik izolálni a járvány terjedését, valamint a fertőzötteket életben tartani, egyre inkább világossá válik, hogy Dr. Hiroshi Hatake évtizedek óta titkos játszmák lapjait keveri a háttérben, amelyek nemcsak az Antarktisz őslakosait érintik, hanem Dr. Julia Walker múltját is.

S bár a Helix a jelenben játszódik, két hét leforgása alatt, a vírus előidézte hallucinációk segítségével olyan támpontokat kapunk a múltból (főleg Julia Walker esetében), amelyek által már tökéletesen érthetők a jelenbeli motivációk és tettek. A Steven Maeda showrunnersége alatt futó sorozatot a kanadai Montreálban forgatták; nagy kérdés, a folytatás valóban Párizsban játszódik-e majd, mint ahogyan a zárórész vége felvezette (bár azok az események jócskán a jövőbe, hónapokkal későbbre mutattak). Maga a sorozat attitűdje szerencsés: a tudományos-fantasztikus hipotéziseket hihetően keveri a realitással, s az emberi kapcsolatok drámai vonásaira átfogóan koncentrál. Élményszerűen párosítja a sci-fi elemeket az akció-thriller dramaturgiával, miközben az emberi és társas kapcsolati oldal alapvető jellemzőire helyezvén a hangsúlyt mégis átélhető léptékű eseménysort épít fel a folytatásos részek során. Ahogyan azt kell, még akkor is, ha a cselekmény építkezésekor, a fordulópontok során számos klisét és bevett csavart szerepeltet. Sok vadiúj nincs a kutatóállomás burája alatt, de remek a sorozat dinamikája, az egymás után következő jelenetek (jellegbeli) ritmusa, és különösen tetszik, ahogyan a személyiségeket (a fekete vagy fehéret szürkére satírozván) nem kizárólagos beállítódással szemlélteti.

Dr. Hiroshi Hatake transzformációja nyeri a hangsúlyozási versenyt, méghozzá meglepően hitelesen. Nem egyértelműen gonosz ő, csak mások által esetleg (meg) nem értett motivációk hajtják. Személye számomra részben szimpatikussá is vált az évad végére, s egyfajta pozitív hajtóerőt is látok benne – nagy százalékban ő (és Julia-val való „viszonya”) tartja életben a Helix mezejének erőterét. A mellékszereplőként beköszönő, ugyanakkor jelentőségükben messzire vezető inuit „őslakosok”, Anana (Luciana Carro) és Tulok (Meegwun Fairbrother), valamint az ikertestvérpár elszakított, másik tagja, Hatake fogadott fia és testőre, Daniel (szintén Meegwun Fairbrother) új szintre helyezik a történet vonulatát. A katonaság által delegált Balleseros szintén összetett személyiség: saját (gyilkosságtól sem mentes) törekvései a történet során fordulatot vesznek, és végül a jók oldalát erősítik. Az abszolút főhősnek beállított Alan Farragut (és bőrében a Gyilkosság első két évadának polgármester-jelöltje, Billy Campbell) figurája beleesik abba a hibába, hogy az események sodrában jelentősége csökken, erőteljes történetszál- és szereplő összetartó pozíciója halványul, miáltal nem marad túl sok nafta a karakterben (általános mellékhatás, megoldást erre még keveset láttam).

A sci-fi jelleg során azonban nem vagyok teljesen meggyőzve a fertőzés által megváltoztatott „emberek” viselkedését és céljait illetően. Egy ponton túl már csupán alibiként vannak jelen, hogy a fekete nyál (vagy vér vagy mifene), s vele együtt a félelmetes horror jelleg egyrészt ne merüljön feledésbe, másrészt pedig alátámassza a tőlük már majdhogynem független motivációkat. Néha az volt az érzésem, szerepeltetésük teljesen esetlegessé vált a részek múltával: egy ponton „vérüket” adták Peter újbóli átállításához egy magasabb cél érdekében, amelyről aztán semmi szó nem esett, ellenben végül öt perc alatt sikerült kigyógyítani őket a fertőzöttségből. Így adta át szinte észrevétlenül a sci-fi jelleg a helyét egy valós biológiai-katonai összeesküvés arculatnak. Összességében azonban a vártnál jobban odatette magát a sorozat – illetve tettem oda én magamat a tévé elé. A második évadnak valószínűleg totális transzformáción kell átesnie majd úgy a kulisszák, mint a karakterek és a beállítódás terén, de pontosan ebben rejlik még a koncepcióban rejlő kiaknázható lehetőségek bő(vített) tára. Szóval a Helix számomra elég sok ízben jelent(ett) hiánypótlást, rendesen felsrófolta a további várakozásaimat!

Eredeti cím: Helix
Műfaj: sci-fi
Forgalmazó tévécsatorna: Syfy
Amerikai adásba kerülés: 2014-
Eddigi évadok száma: 1
Eddigi részek száma összesen: 13

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:
1. rész: Befutó (Luck)
2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
3. rész: Gyilkosság (The killing)
4. rész
Sikersorozat (Episodes)
5. rész: The Walking Dead
6. rész: Amerikai Horror Story (American Horror Story)

2014.05.16