1214

Izgalmas bemutatók az új évadban

Győri Nemzeti Színház

Almási Éva szerzett vidám pillanatokat a jelenlévőknek az április 21-én tartott sajtótájékoztatón, ahol ismertették a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett következő, 2016/2017-es évadra tervezett műsorát. A Kossuth- és Jászai-díjas színésznő a Farkasok és bárányok című kissé vitriolos humorú Osztrovszkij darabban fog főszerepet játszani az ősztől. Forgács Péter igazgató, aki 2011 óta sikeresen vezeti az intézményt, megköszönte a bizalmat, hogy a következő öt évre is lehetőséget kapott. A jövő évad mottójáról is beszélt: „Még több színház”. Ennek jegyében egyes bérletekben több előadást kínálnak majd.

Színes palettáról válogathatnak az érdeklődők, melyben ismét lesz opera, méghozzá egy igazi klasszikus, Verdi Traviátája. A sajtótájékoztatón Forgács Péter bemutatta a címszerepet éneklő Lőrincz Juditot, aki elárulta, Violetta mindig is a szerepálma volt.

A Győri Balett igazgatója, Kiss János elmondta, hogy a társulat épp egy bemutató és a Táncfesztivál előtt áll. A Szegény Dzsoni és Árnika Lázár Ervin meséje alapján készült. A szerző özvegye, Vathy Zsuzsa épp a napokban nézte meg a főpróbát. A következő bemutató egy szép, nagyívű mű és egy érett művész találkozása lesz. A Rómeó és Júliát másfél évtizede már láthatta a győri közönség egy másik változatban. Ezúttal Vámos György koreografálja meg Shakespeare örökérvényű, katartikus történetét.

Bagó Bertalan már harmadik darabját rendezi Győrben. Az Augusztus Oklahomában egy zűrös család életébe enged bepillantást. A műből 2013-ban készült film főszerepeit Meryl Streep és Julia Roberts játszotta. A novemberi bemutatóban láthatják először a győriek a kaposvári egyetem végzős hallgatóját, Nagy Johannát. A Doktor Zsivágó című nagy musicalt az év végén tűzik műsorra, az európai színházak közül elsőként.

Egressy Zoltán Édes életek című tragikomédiája szintén ősbemutató lesz. A színház dramaturgjának első nagy sikerű győri bemutatója a Portugál volt 2007-ben, amit azóta sem lehetett kihagyni a repertoárból. Június 11-én azonban úgy tűnik, mégis megtartják az utolsó, 200. előadást. Méghozzá a Széchenyi téren Portugála címmel. A rendkívüli eseményről a későbbiekben még többet megtudhatunk majd.

Aki szereti Woody Allen humorát, annak igazi csemegében lesz része, hiszen Semmi pánik! című bohózatát Galla Miklós fordításában Simon Kornél fogja megrendezni.  

A gazdag kínálatban többek között szerepel még zenés mesejáték Békés Pál tollából, Pál utcai fiúk Kszel Attila rendezésében és egy Ábrahám Pál operett, a Bál a Savoyban. Tehát a jövő évadban is érdemes lesz ellátogatni a győri teátrumba.

További információ: http://www.gyoriszinhaz.hu/

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs 


   

2016.04.23