Április 11. a XX. század egyik tragikus sorsú költőzsenijének a születésnapja. József Attila évfordulója alkalmat teremt arra, hogy eltűnődhessünk a költészet feladatáról. A poétáknak rezonálniuk kell a társadalom minden rezdülésére, finom „antennáikkal” venni kell a világ üzeneteit. Ez természetesen nem öncél, nem az „elefántcsonttoronyba” zárkózó – a világtól kívül álló – idegen megnyilvánulása, hanem az adott társadalmi közegben élő hús-vér ember megnyilatkozása irodalmi formába öntve.

Amikor a vélemény szabad közlése adminisztratív eszközökbe ütközött, a költők a nemzet mintegy élő lelkiismereteként vállalták ezt a feladatot. Jelképes formában tolmácsolták társadalomkritikájukat, a közönségnek meg kellett tanulnia „olvasni a sorok között”. A kritikák az ember jobbá tételére, ezen keresztül a létviszonyok javítására irányultak.

Természetesen, miképp a többi művészeti ág, az irodalom is multifunkciós: nem csupán tanít, nevel, de szórakoztat, kifejezésre juttatja az ember változatos érzelmeit; az öröm, bánat, elkeseredés, indulat számos gyönyörű példáját lehetne bemutatni az irodalmi műveken keresztül. A poéta mint gondolkodó ember, nem maradhat közömbös az élet nagy kérdései iránt, miképpen a különböző filozófiai irányzatok, ő is keresi a választ: mi az élet értelme?

A veretes költemények üzenetei messze átívelnek születéseik történelmi korszakain, mondanivalójuk sokrétű. Felmerül a kérdés, hogyan viszonyuljon a XXI. század embere a költészethez? Erre válaszolva nem lehet figyelmen kívül hagyni korunk felgyorsult ütemét, gyökeres politikai, társadalmi, gazdasági változásait, az életmód forradalmát, valamint az emberek elbizonytalanodását, amint a változások útvesztőiben szalmaszálként keresik az eligazodási pontot, az iránytűt.

A hit, az erkölcs, a becsületesség az emberi társadalom fenntartó oszlopai; néha úgy tűnik, ezen értékek erodálódása ellen szélmalomharcot vívunk. Bizony, ebben az állapotban égető szükség van „felmentő seregre”, ez pedig a megalkuvásmentes egyenes beszéd, a személyes példákkal visszaigazolt erkölcsi útmutatás lehet. Ez a nemes feladat a világ költő- és írótársadalma számára igazi kihívás. Embernek maradni minden embertelenségben – példázzák azok a korukban nem mindig megértett irodalmárok, kiknek gerincét nem törte meg a gonosz világ.

József Attila nehéz gyermekkoron edződött, s vált elkötelezett társadalomkritikussá. A hitleri fenevad országából, az ordas eszmék barlangjából érkező Thomas Mannt „fehérek közt mint egy európait” köszönti József Attila. Mint akkor, most is óvni kell az emberi humánumot, nem hagyhatjuk, hogy érzéketlen robottá váljunk. Az emberiséget ettől az elfajulástól minden eszközzel, így a művészettel is védeni kell.

Hogy a költemény, az írott szó ne maradjon az asztalfiókban, a könyvkiadást fokozottan támogatni kell, továbbá ki kell használni az író-olvasó találkozókban rejlő lehetőségeket, ahol az olvasóközönség szemtől szemben találkozhat a toll mestereivel. Ahhoz, hogy élvezhessük a művészi értékeket, értően olvassunk, s az olvasottakat továbbgondoljuk, műértő közönségre van szükség. Ennek kinevelése azonban hosszan tartó folyamat, mint egy fa, melyet elültetünk, hogy később az árnyékában pihenhessünk.

Mindez súlyos feladatot ró az irodalom és egyéb művészetek oktatóira, akik élményszerűen közelíthetik meg az alkotásokat, és a művek megtapasztalása útján adhatják tanítványaik kezébe a megértés kulcsát, ezzel fejlesztvén növendékeik személyiségét, formálván egyéniségüket.

Csiszár Antal

Fotógaléria: A magyar költészet napja Győrben

27 kép