1635

Pókhálós kocsmák, régi ivászatok


Valamikor az ember úgy ismerkedhetett meg a mámor, a részegség érzésével, mint a túlérett, erjedt gyümölcsöket fogyasztó állatok. Ki ne látott volna megrészegült, repülésre korlátozottan képes lódarazsat, vagy szőlőtől megszédült feketerigót? Innen indul hát ez a páratlan történet, amit most a MaNDA és a Fortepan segítségével illusztrálunk. (A címlapon: A kocsmáros borús homloka, Forrás: Fortepan)

Bizony, ősünk is minden bizonnyal várta az őszt, mikor potyogni kezdtek a fákról az érett gyümölcsök. Aztán egyszer valaki – mivel nem volt kéznél kosár – agyagedénybe gyűjthette a hullott gyümölcsöt, letakarta, és megfelejtkezett róla. És mikor legközelebb arra járt, ha minden jól alakult, egészen érdekes illatok jöttek elő abból a korsóból. Valahogy így kezdődhetett az erjesztett italok karrierje, amit jóval később követtek csak az égetett szeszek. Az pedig megint csak logikus, hogy a mámort hozó italból erjesztője másnak is adott, és esetleg kért is valamit érte cserébe. Ez még persze nem volt a klasszikus értelemben vett kocsma, de az elv, az megszületett már az idők hajnalán.

És rohantak az ezredek, századok, meg is érkezünk a termékeny félhold első településihez, vagy éppen Mezopotámia városállamaiba, amikről a homok alá került ékírásos táblák azt is megőrizték nekünk, hogyan főzték arrafelé a sört, és kinek milyen teljesítményért mennyi járt a zavaros, szűretlen italból. Amiből még a rabszolgáknak is jutott bőven, mert hát ekkorra már ihatatlanná vált a folyók vize, más lehetőség nemigen volt. Az is biztos, hogy az utazóknak, kereskedőknek tartottak fenn az ókori kelet első birodalmaiban is olyan helyiségeket, a karavánszerájok előzményeit, ahol enni, inni és aludni tudtak. A kérlelhetetlen idő nem sokat hagyott ránk ezekből, az első valamirevaló kocsmát, tavernát Pompeiben ásták ki a hamu alól. Itt nagy üstökben rotyogott a húsos étel, és amforákban hozták fel a kikötőből (vagy a vulkán oldalából) a bort. Epheszoszban pedig nemrégen egy földrengés által romba döntött ivót tártak fel a régészek, ahol ott voltak a kancsók, pohárkészlet és a padok is.

Nagyszalonta, Horea utca 10. (Forrás: Fortepan)

De ugorjunk megint egy jó nagyot, térjünk haza, ahol egy 1279-es oklevél említ először egy italméréses vendéglátóhelyet Esztergomban. IV. Kun László idejében már kezdi jelentőségét veszteni az egykori királyi székhely, a király amúgy is kun barátainál időz szívesebben, és már IV. Béla idejében megindult a közigazgatás átköltöztetése Budára, a pénzverde is itt működött 1255-től. Volt hát oka a búsulásra az akkori esztergomi polgároknak, és mivel dokumentáltan volt kocsmájuk, így legalább fojthatták borba, sörbe is nagy bánatukat. Fővárosunk egyik legrégibb vendéglátóipari egységének sokáig a Török utcára nyíló Pincekocsmát tartották. Jeles írók és más művészek látogatták az egyszerű emberek mellett a már régóta zárva tartó helyet, ami arról is nevezetes volt, hogy itt főzte évtizedeken Emmi néni a város talán legjobb kocsonyáját.

Rendőr és Sztálin a kapuban (Forrás: Fortepan)

A MaNDA adatbázisában és a Fortepanon is szép számmal találhatunk fényképeket régi italmérésekről, nézzünk hát meg néhányat! Mindenekelőtt ajánlom a régi Kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeum 1979 és 1982 között a várbéli Fortuna utcában összeállított, Szemelvények a magyar vendéglátás történetéből című kiállításának fotódokumentációját. Vagy azt az elrettentő, italozós életmódtól való eltántorító célzattal készített, két elázott úriembert mutató székesfehérvári képeslapot, melynek hátoldalára az alkoholisták szomorú himnuszának is nevezhető népies műdal szövegét jegyezték le reszketeg kezek.

Az elrettentő példa (forrás: MaNDA adatbázis/Székesfehérvári Városi Képtár Deák Gyűjtemény)

A propaganda mellett volt aztán ennek a problémának egy hatékonyabb megoldása is, adatbázisunk szerint a Népszabadság levelező rovatában 1962. július 26-án azt veti fel a szolnoki Bérczi János, hogy a hatóság zárassa be már a Bíró-féle kocsmát, mert napirenden vannak ott a botrányok és veszekedések. A Fortepan 24 találatot ad jelenleg a kocsma szóra, időnk fogytán most csak az 1935-ben, Nagyszalontán készült fotót ajánlanám. Amin egy Horea utcában lévő italmérés nyitott ablakit láthatjuk a vendéglőssel és annak családjával. Arany János Trianon után Romániához került szülőhelyén a János keresztnevű kocsmáros a borok és sörök mellett égetett és édesített szeszes italokat is árult. Ez utóbbiakra majd egy későbbi írásunkban fogunk kitérni.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2016.04.05