Ha hallgattok Petőfi Rádiót, akkor lehet, hogy hallottátok már az alábbi dalt, a Nomad újdonsága ugyanis pár napja ott mutatkozott be, és játsszák azóta is. A Sajnálommal a zenekar egy minden korábbinál dallamosabb és fogósabb oldalát szeretné megmutatni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy klasszikus poprock-számot készített, ami rajta lesz a háttérben már készülő második albumon is. A videóban azt láthatjuk, ahogy a dal szövegét egy lány leírja kvázi bocsánatkérő levélként, ami kézenfekvő ötletnek tűnik, vagy legalábbis passzol a szám szövegéhez.

 A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A Biorobot Nemes András Pluto- és Bérczesi Robi Hiperkarma-énekes zenekara, amely már sokszor tűnt halottnak és sokszor támadt fel belőle, és most is épp új lemez kiadására készül. A tavaszra várható második album első megjelent dala az Annyi Még, ami hozza a megszokott poposabb alternatív jelleget, és bár annyira nem jó, mint például az utóbbi évek egyik legkedvesebb hangulatú magyar dala, az Úton, arra mindenképpen alkalmas, hogy kíváncsivá tegyen minket a lemezzel kapcsolatban. A dalhoz készült klipben nem történik más, mint hogy a tagok régiségek között gitároznak, de ettől a produkciótól nem is kell CGI-orgiát várni.

Aki megnézte már a Balaton Method-ot, az látta a Jónás Vera Experiment legújabb klipjét is, hiszen szerepelt benne. Vagyis nem teljesen, a most megjelent alkotás a végleges filmből kihagyott jeleneteket is tartalmaz, és némi extra utómunka is tovább csiszolta a végeredményt. A felvétel különlegessége, hogy a kép és a hang valós időben, vágás nélkül lett rögzítve, na meg persze a koncepció is egyedi, ahogy az a Balaton Method többi jelenetére is igaz. A készítőknek pedig sikerült elérniük azt is, hogy a videó ne vonja el a figyelmet a dalról, ami pozitívum. A zenekar egyébként már a negyedik, ami önállóan is megjelenteti a filmes klipjét, és remélem, a többiek is követni fogják őket.

Március 15-én megint volt Red Bull Pilvaker-előadás, ezt felvezetendő ezúttal Juhász Gyula Szavak című versét dolgozta fel a csapat. A dal alapját Felcser Máté készítette, aki ebbe ötvenféle munkazajt kevert bele, ezzel a rímfaragást jeleníti meg, ami a klipben is visszaköszön. Az eredeti vershez Fluor, Deego, Halott Pénz, Wolfie és Fura Csé tett hozzá két-két sort, amiknek Fluor megoldásán kívül általában nem sok értelme van, időnként meg még a rím se jön ki szépen. Az ötlet viszont, hogy tevékenységével a Pilvaker közelebb hozza a magyar irodalmat a fiatalokhoz, továbbra is tök jó, még ha a megvalósítás nem is igazán sikerült ez alkalommal.

Többször is szerepelt már a Stickfigures a dalmegosztásban, de eddig egyértelműen ez a legjobb daluk, amit hallhattunk. A Rest in My Fear egy visszafogott popszám, ami körül nagyjából minden rendben van, talán csak a cím ismételgetése sok egy kicsit. De amúgy a dal igazán hangulatos, nem tűnik mesterkéltnek, jó a dob, a hangszerelés és ezúttal még az ének is. A videóval nem érdemes sokat törődni, bár valamennyit hozzá tud tenni a melankolikus, visszafogott hangulathoz a színeivel.

Az AlithiA nem magyar zenekar, hanem ausztrál, de nem véletlenül került ide, basszusgitárosuk ugyanis Gede Tibor, aki bár írni már nem igazán, beszélni még jól tud magyarul. Ráadásul a budapesti Metropol stúdióban felvett legújabb klipes dalukban, a Sacrifice-ban a Grand Mexican Warlock-os Bodóczky Zoltán is szerepel. A zenekar tagjai önmagukat pszichedelikus space-rockereknek nevezik, ami elég találó a Sacrifice-ra is, aminek nekem leginkább a lezárása tetszik, kifogásnak meg azt mondanám, hogy ugyanez négy percben szerintem hatásosabb lett volna.

Szándékosan szar minőségben jelent meg Nicky Csé új anyaga, a Depi End, amiben tíz perces hosszához képest egész sok minden van. Ezek közül egyértelműen a legszarabb rész a láthatóan akarattal együgyűen bugyutára alkotott Liberóták című dal, a legjobb pedig az Ákos női egyenjogútlansági gondolatait egy nagy adag erőszakkal kiegészítő Szülnöd kell. Vagy talán nem is az, hanem az ezt követő számban lévő „itt minden senki valakinek a valakije” mondat, ami sajnos igencsak találó.

A Qualitonsból, a Nemjuciból és a Hó Márton és a Jégkorszak-ból ismert Szőke Barna a gitárhangokat szigorúan kerülő MYGL-projektjéről már többször is volt szó, ezúttal Barkóczi Noémivel együtt hozott ki új dalt. Trap elemek, monotonitás és könnyed üzenet jellemzi a számot, ami igazából túlságosan monoton is, és így a különféle zenei megoldások ellenére sem lehet túl izgalmasnak nevezni.

Ezúttal egészen underground zene is felfért a listára Les Loups Célestes jóvoltából, akinek Céline című albuma egy órán át tartó diszharmónia, zavar és bizonytalanság. Szinte végig egy olyan hangot hallhatunk, ami egyrészt rendkívül kellemetlen, másrészt olyan, mint amivel a nagyon vad dzsungelt szokták aláfesteni valamilyen filmben, vagy akár mesében. Vagy azt, ahogy múlik az idő egy olyan helyen, ahol nagyon nem akarunk lenni. Ha nem fájt eddig a fejed, pár perc után fájni fog.

Legutóbb az volt a bajom a Kloggs kislemezével, hogy annyiféle stílusirányzatot dobáltak egymásra, hogy a végeredmény egy nem túl könnyen feldolgozható katyvasz lett. Második EP-jükön ugyanúgy mindenféle különböző stíluselemek vannak a rocktól az elektróig, mint az előzőn, most mégis sikerült ezt egy kicsit egységesebb formában tálalni, ami egyértelműen a zene előnyére vált. Így egy eléggé fogyasztható poplemez lett a Jim Has All the Answers, amiről a legjobb szám szerintem az Evolve.

A válogatás egyik legjobb anyaga a szinte még teljesen ismeretlen Mesekaszinó albuma, a Viszlát holnapig. Ez egy intelligens alternatív lemez, ami egyszerre elmegy melankolikus popnak is, rendben van zeneileg, van valamilyen magyaros hangulata, sőt, időnként még keleties is. Ami pedig a legfontosabb ebben a stílusban, az az, hogy a szövegek sem rosszak: a zenekar egyelőre nem az új Kispál, de egyáltalán nem közhelyesek a sorok. Nekem a legjobban a harmadik Ott is piros? című szám tetszik a maga kivándorlós témájával és szellemes szövegével, de érdemes meghallgatni az egész albumot, amiről csak az utolsó szám lóg ki egy kicsit lefelé.

Stahl Barbarának jó hangja van, főleg a downtempohoz, amilyen stílusban alkot. Tavasszal megjelenő első albumának bemutatkozó dalát hallgathatjátok most meg, amiről a következőket mondta az énekesnő: „A Cityt egy közelmúltbeli személyes élményem alapján írtam. Egy messziről jött fiú inspirálta, akit elképesztő szenvedély fűz a városhoz, New Yorkhoz, amiben él. Az átutazóban lévő boldogságról és a vágyakozásról szól. Melankolikus, de azért energikus és szexi.” Nagyjából ez így is van, és bár a City nem az új Under the Bridge, amilyen fáradt vagyok most, nekem jólesett.

M.ADI
Forrás: langologitarok.blog.hu