Szent Márton-év – Kiállítás Pannonhalmán a szent szellemiségét követő emberekről

MTI

A Szent Márton-év alkalmából Osztás 10X10 címmel a IV. századi püspök szellemiségét követő emberek tevékenységét bemutató kortárs fotókiállítás látható március 18-tól a Pannonhalmi Főapátságban. Kormos Gyula, a főapátság kommunikációs vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a nem csak hívő embereket bemutató tárlat a közösségépítés erejét igyekszik bemutatni. A fotók önzetlen hivatások képviselőit mutatják be Kongótól Nyírtelekig.

Pályi Zsófia, Balázs Attila és Hajdú D. András fotósok tíz darab tízképes fotósorozatot készítettek olyan mai emberekről, akik életük és munkájuk során a szolidaritást tekintik vezérfonalnak. A sorozatok közül négy többnyire gyermekeknek és kamaszoknak, négy főként felnőtteknek, kettő pedig időseknek segítő emberek életébe enged bepillantást. Van közöttük koraszülötteken segítő orvos, vak gyerekekkel foglalkozó lovas terapeuta, Down-kóros gyerekeket befogadó osztályközösség, hátrányos helyzetű kamaszoknak fogódzót adó cigány fociedző, öt saját gyereke mellé még négyet befogadó család, szabolcsi falusiaknak munkát szervező evangélikus lelkész, hallgatóival közösen fellépő színművész, Kongóban dolgozó misszionárius szemorvos, fővárosi időseket látogató gondozónő, illetve a tanyákon élők mindennapi dolgaiban segédkező nyíregyházi rendőr is.

A fotók mellé a pannonhalmi bencés diákok a portréalanyokkal interjúkat készítettek, amelyek a kiállításra fejlesztett, a kiterjesztett valóságot (augmented-reality) használó alkalmazáson keresztül jelennek meg. Ezt az applikációt Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát indította el a tárlat megnyitásakor. A kiállításhoz megjelenik egy 145 oldalas, a tárlat összes képét tartalmazó katalógus is. A tárlat március 19. és november 11. között, ingyenesen lesz látogatható.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából hirdette meg a Szent Márton-emlékévet, a kormány pedig tavaly márciusban nyilvánította emlékévvé 2016-ot.

Forrás: MTI

2016.03.20