Az újrafelfedezés öröme


Juliane Banse napjaink egyik legsokoldalúbb énekesnője, aki Bachtól Kurtágig otthonosan mozog szinte minden egyes stílusban és műfajban. A Müpában március 9-én Schubert-dalokat énekelt, valamint a szólót Mahler Negyedik szimfóniájában férje, Christoph Poppen vezényletével. A kiváló német szopránt a Concerto Budapesttel közös koncertje kapcsán kérdeztük.

Schubert és Mahler két igen emblematikus zeneszerző egy énekes életében. Mindkét komponista dalait és szimfóniáit számtalanszor előadták és rögzítették már. Nagy kihívás valami újat mondani velük?

Különösen a daléneklés esetében úgy gondolom, egy mű mindig másképp szólal meg minden egyes előadónál. Vagyis nem áll fenn annak a veszélye, hogy „már mindent elmondtak volna” ezekről a darabokról. Annyira gazdag zenék, hogy tulajdonképpen minden egyes alkalommal felfedezhetsz valami újat!

Az önről írt Wikipédia-cikkben azt olvashatjuk, hogy „neves dalénekes”. Mit jelent ez az ön számára? Előnyben részesíti a dalrepertoárt az operákkal szemben? Egyszerűbb vagy nehezebb dalokat énekelni, mint operát vagy oratorikus műveket?

Nos, a Wikipédia-oldalt nem én írtam, szóval nem tudom, hogy igazából mit akart mondani ezzel az, aki ezt leírta, de természetesen a dalrepertoár fontos része a karrieremnek már a kezdetektől fogva. Mindig egyértelmű volt számomra, hogy annyi dalestet iktassak be a fellépéseim közé, amennyit csak lehet.

Nem először dolgozik együtt Keller Andrással, hiszen közösen vették fel Kurtág György Kafka-töredékeit, és nagyjából két héttel ezelőtt a Kurtág 90 fesztiválon elő is adták a Müpában. Hogyan tudná jellemezni szakmai kapcsolatukat?

Andrással együtt dolgozni mindig rendkívül inspiráló, akár vezényel, akár hegedül. Az évek során annyira összeszoktunk, annyira megismertük azt, hogyan muzsikál a másik, hogy igazából nincs szükségünk sok bemelegítésre, ami nagyon megkönnyíti a dolgot.

Ha már szóba került, mit jelent Kurtág zenéje az ön számára?

Az ő zenéje nagy kihívás mind az előadó, mind a hallgató számára, de úgy gondolom, a napjainkban írott legragyogóbb zenék egyike! Számomra minden egyes alkalom, amikor kinyitom a kottáit, a tanulásról szól.

Széles repertoárt énekel Bachtól egészen a kortársakig. Van ezek között kedvenc korszak vagy stílus? Hogyan lehet napjainkban egy előadó nem csak egyetlen kor vagy zeneszerző specialistája?

Mindig is nagyon fontosnak tartottam, hogy ne váljak specialistává. Úgy érzem, az, hogy az operáktól a dalokig, Bachtól Holligerig oda és vissza mindent énekelek, új energiát, új inspirációt ad nekem, és kinyitja a füleimet, hogy intenzívebben hallgassak.

Feltételezem, minden zeneszerző és stílus más és más hangszínt, illetve technikát igényel. Hogyan lehet könnyedén váltani egyikről a másikra?

Tulajdonképpen ez automatikusan megtörténik, ha igazán fókuszálsz arra, amit csinálsz. Az éneklési technika mindig ugyanaz marad, és könnyen hozzá lehet igazítani a zene stílusához, ha azután mész, amit hallasz.

Többek között a híres Brigitte Fassbaender volt a tanára. Hogyan tanított?

Ragyogó tanár volt, mivel nemcsak a biztos technikát adta át és segített a hangunk megértésében, hanem hagyta, hogy érezzük, igazából mit is jelent ebben az őrült szakmában létezni, azáltal, hogy ellátogathattunk a próbáira, és láthattuk, amikor néha stresszelt, illetve megküzdött egy énekes életének minden nehézségével.

Christoph Poppen, a hangverseny karmestere a való életben is partnere. Megkönnyíti ez az együttzenélést? Hasonlóan gondolkodnak a zenéről? Beavatna a próbák kulisszatitkaiba?

Attól tartok, nincs sok titok, amit el lehetne mondani… Természetesen roppant mód élvezzük a közös munkát, már csak azért is, mert nincs rá példa túl gyakran (a hátulütője pedig az, hogy mindketten egyszerre vagyunk távol a gyerekeinktől!). Továbbá elmondhatom – legalábbis eddig –, hogy soha nem kellett harcolnunk zenei ideákért, de nem tudom, vajon azért, mert egy párt alkotunk, vagy éppen annak ellenére…

Tóth Endre
Forrás: kultura.hu

2016.03.16