1420

Talán lesz olyan zenekar, ami átveheti a nagyoktól a stafétát

Scorpions-interjú Matthias Jabs gitárossal

Február 29-én lép fel a Budapest Sportarénában a Scoprions, hogy megünnepelje az ötvenedik évfordulóját. Plusz, ha már itt vannak, a tavalyi nagylemezről is játszanak jó pár számot. Matthias Jabs gitárossal beszélgettünk telefonon.

2015-ben új lemezetek jelent meg. Mennyire volt más mondjuk a nyolcvanas években stúdióba vonulni, mint most?

A 80-as években felfedeztük magunkat és a zenekart is. Ráadásul az volt a rock egyik fénykora, hatalmas mozgalom volt az egész, és ennek voltunk a részei. Minden új gitárszóló, felvételi mód új volt és előremutató. Közben ma nehéz újat kitalálni, mert a mi műfajunkban gyakorlatilag mindent megírtak már, ráadásul rutinossá váltunk a stúdiózásban is. A lelkesedést nehéz 30 éven keresztül életben tartani, de a mi szerencsénk az, hogy szeretünk zenét írni. Persze ha nem koncerteznénk, akkor nem biztos, hogy új dalok jönnének. Nekünk nagyon nehéz hetekig vagy hónapokig a stúdióban ülni úgy, hogy nincs semmi visszajelzés, csak a zenekar van ott, a hangmérnök, a producer vagy néhány technikus. Nekünk kell a visszajelzés, kell hogy az emberek tapsoljanak, hogy ez jó, és ezt csak a színpadon kapod meg. Szerintem minden zenész ezt élvezi igazán még ennyi idő után is, és ha ez elmarad, mert nem koncertezik a zenekar, akkor nem hiszem, hogy ők 50 évig együtt maradnak, mint mi.

A koncert a Return To Forever albumra fog fókuszálni, vagy inkább a slágereket lehet majd hallani?

Mindkettőre. Olyan 4-5 dal lesz a legutóbbi lemezről, például a nyitódallal kezdődik majd a koncert is. De persze a slágereket sem hagyjuk ki, szóval lesznek azok a dalok is, amelyek egy koncertről sem hiányozhatnak. Hatalmas koncerttel készülünk, mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a produkcióra, de most ez minden eddiginél nagyobb lesz. Nem mindennapos egy 50. jubileum, szóval azt rendesen meg kell ünnepelni.

 

Látványra is kell készülni, pirotechnika és hasonlók?

Próbáltuk, hogy legyen, de tudod vadiúj, nagyon menő LED falaink vannak, annyira világosak, hogy tök béna előttük a pirotechnika, vagy tűzijáték, úgyhogy most azokat otthon hagytuk.

Nagy rajongótáborotok van Magyarországon. Mit gondolsz, miért alakult ez így?

Szerencsére már nagyon régóta jó a kapcsolat a magyar rajongók és a zenekar között. Emlékszem az első alkalomra, mikor Magyarországon játszottunk, azt hiszem 86-ban volt. Az emberek reakciója lenyűgözött mindannyiunkat. A magyar promóter, László (Hegedüs László, a Multimedia Concerts főnöke – a szerk.) segített nekünk, hogy eljussunk a Szovjetunióba és az ő segítségével játszottunk 88-ban Leningrádban. Aztán ott vannak az omegás srácok, akiket nagyon jól ismerünk évtizedek óta. Ha Magyarországon játszunk, sokszor a színpadon is velünk tartanak, mint legutóbb. A rajongókkal is nagyon jó a kapcsolatunk, úgyhogy várom már, hogy Budapesten játszhassunk.

Az Omega zenekarral hogyan barátkoztatok össze ennyire?

Azt hiszem onnan indult a barátságunk, hogy ők is Németországban léptek fel. Hamburgban láttam őket, nem biztos, hogy az évszám stimmel, de olyan 75-felé. Ha jól emlékszem, akkor még nem is voltam a Scorpions tagja, de elmentem megnézni őket, és nagyon tetszett, amit csináltak. Később dalt is cseréltünk, angol szöveggel vettük fel az Omega egyik dalát, mi White Dove-nak hívtuk. Néhányan elmentünk az ő jubileumi koncertjükre is, és felléptünk velük.

Néha felreppennek hírek arról, hogy feloszlotok vagy visszavonultok. Mi a helyzet ezzel a mostani turnéval, megfordult a fejetekben, hogy ez lesz az utolsó?

Majdnem hat éve jelentettük be az utolsó turnét és tudtuk, hogy majdnem három éven keresztül a világot fogjuk járni. A legutolsó koncert Münchenben lett volna 2012-ben és akkor ezt el is hittük. Aztán az MTV felhívott minket, hogy akarunk-e egy unplugged koncertet. Sosem csináltunk ilyet, szóval nem mondhattunk nemet, és akkor az egész zenekar újrakezdődött. Jó, ha teljesen őszinte akarok lenni, már 2012-ben is azt beszélgettük, hogy talán kissé elhamarkodott volt ez a befejezős nyilatkozat, mert túl jól érezzük magunkat, szerencsére egészségesek és fittek vagyunk. Persze mikor megszületett az utolsó turné gondolata, akkor úgy gondoltuk, hogy nem akarunk a színpadon megöregedni, de közben rájöttünk, hogy tök ugyanúgy nézünk ki, jól érezzük magunkat, és baromira élvezzük azt, amit csinálunk. Imádunk a színpadon lenni és játszani. Szeretünk a stúdióban is új dalokon dolgozni, de annál sokkal jobb, ha turnéra indulunk, és a közönségünknek játszunk. Ez a turné pedig úgy jött, hogy Rudolf takarított és megtalálta az első koncert plakátját. Ezt elújságolta mindenkinek, a menedzsmentnek pedig nem volt nehéz dolga, hogy rábeszéljen minket arra, hogy csináljunk egy jubileumi turnét. Aztán a promóterek is azt mondták, hogy szeretettel várnak minket bárhol a világon, úgyhogy újra úron vagyunk, és nagyon élvezzük.

Mennyire barátkoztatok meg az új zeneterjesztési formákkal és hogy az emberek lemezek helyett már csak dalokat vesznek?

A szerencsénk az, hogy a 60-as években szocializálódtunk, amikor gyakorlatilag ugyan ez volt. Az emberek akkor sem vettek lemezeket, csak kislemezeket. Én is ezt csináltam. Megvettem a Steppenwolf Born To Be Wild kislemezét vagy Rolling Stones-, Beach Boys-, Cream- és Beatles-kislemezeket. Jó volt A és B  oldaluk, de egyik sem volt egy teljes lemez. A 70-es években jött el a lemezek ideje, Pink Floyd-, Led Zeppelin-lemezeket vásároltam, és abban az időszakban kezdett mindenki albumokban gondolkozni, nem kislemezekben. Most az iTunes és hasonló szoláltatóknak köszönhetően, ott vagyunk, ahol elkezdődött az egész. Csak egy dalt vesznek az emberek, de nekünk, öreg zenészeknek ez nem újdonság. Tény, hogy más, mint régen volt, vagy máshogy éljük ezt meg, mint a fiatal srácok, de a mai gyerekek teljesen máshogy viszonyulnak a zenéhez, mint mi tettük. Mi elmentünk a lemezboltba, volt, hogy sorban álltunk a kedvenceinkért, ma meg csak megnyomnak egy gombot a telefonjukon és már le is töltöttek egy lemezt. Nem viszel haza semmit, nincs a polcukon lemez borítóval, és nem foghatják meg és birtokolhatják a zenéjüket. A mi időnkben a zene volt a legfontosabb dolog egy fiatal életében vagy a sport. Ma meg annyi mindent csinálhatnak, lóghatnak az interneten, játszhatnak számítógépes játékokkal, miközben kevesebb hely marad a zenének. Gyakran csak annyit tudnak róla, hogy valamelyik reklám háttérzenéje. A mi időnkben viszont a zene volt a minden, és minden más a háttérbe szorult.

Te szoktál lemezt venni, esetleg letölteni?

Mindkettő. Ha valamit a magaménak akarok tudni, akkor megveszem vinylen, de szoktam CD-t is venni, és van olyan is, amit csak letöltök. Van felhasználónevem és jelszavam, és szépen töltögetek. Egy dologra figyelek, hogy sosem töltök le semmit illegálisan, mindenért fizetek, mert mások munkáját megbecsülöm. Mikor a stúdióban vagyunk, és valamit nagyon gyorsan meg akarok hallgatni, vagy az éjszaka közepén jut eszembe valami, akkor nem tudok elrohanni a lemezboltba, és általában akkor veszem meg online a dalokat. Ez például egy hatalmas előnye a letöltésnek, hogy bármikor hozzájutok, legyen szó éjjelről vagy hétvégéről.

Néhány zenész sokat mesél arról, hogy nem is kell stúdió, ahhoz hogy felvegyenek egy lemezt, elég egy laptop vagy egy tablet. El tudod képzelni, hogy nálad működjön az ilyesmi?

Teoretikusan működhetne a dolog, demókat így is otthon veszünk fel, mert ott a hangzás másodlagos. Persze fel tudsz venni bárhol egy lemezt, de ha összehasonlítod az igazi stúdióban, profi mikrofonnal felvett szép gitárhangokat és azokat, amiket otthon a nappaliban játszol fel, hát ég és föld a különbség. Már az is teljesen más, mikor a demót rendes stúdióban vesszük fel. Két külön világ a kettő, és talán szerencsének lehet nevezni, hogy ilyen technikával dolgozhatunk, de egyszerűen jobb az egész profi körülmények között.

A berlini fal leomlása előtt és után is jártátok a világot. Hogyan tudtátok kezelni azt a politikai helyzetet majd a változást?

Meglepődtünk, mikor végre valóban megtörtént. Emlékszem, olyan volt a tévében, mintha egy filmet néznék. Már ideje volt, hogy leomoljon a fal és emlékszem, nagyon örültem a kelet-német embereknek, hogy végre újra egy az egész. Ugyanígy volt Oroszországgal is. Ugye voltunk a Szovjetunióban játszani, és annyira jó volt látni később, hogy mennyit változtak a városuk előnyükre. Viszont úgy látszik, hogy az emberek képtelenek krízishelyzetek nélkül élni, ezért ha egyet sikerül megoldani, akkor kreálnak egy újabbat. Most a menekültek miatt újra falakat emelünk, pedig hogy örültünk annak idején, hogy lebontottuk őket. De ez ellen egy zenekar vagy dal sem tud tenni semmit.

 

Gondoltál arra valaha, hogy a politikai nézeteid megoszd a közönségeddel?

Nagyon nehéz olyan politikai nézetet kialakítani, amit a nagy nyilvánosság elé tárhatnék művészként. Az információ, ami eljut hozzánk vagy hozzám, nem első kézből érkezik, nem vagyunk ott, ahol ezek a dolgok történnek. Amit tudunk, az már keresztül ment néhány szűrőn és a tévé, rádió, újság vagy az internet is közöl információkat, amikből csak a jó ég tudja, hogy mi az igazi és mi a hazugság. Mikor turnén vagyok, falom a híreket, még a helyi adókat is megnézem, meg a BBC-t és a CNN-t ,és mindegyik teljesen mást mond ugyanarról a történésről, úgyhogy hogyan is tudhatnám melyik a valós. Ha pedig nem tudom mi az igazság, nem alkothatok úgy véleményt, hogy azt a nyilvánosság elé tárjam.

Érezted bármikor hátrányát annak, hogy angolul énekeltek?

Nem volt ilyen, viszont próbáltunk egyszer németül énekelni, de a közönség szinte sírva könyörgött, hogy ezt ne csináljuk, inkább maradjunk az angolnál. Angol nyelv nélkül nem lettünk volna világhíresek, csak egy német zenekar a sok közül. Egyébként most Németországban mintha második hullámos popzene lenne. Az első a 80-as években élte fénykorát, de mi akkor Amerikában voltunk. Most viszont a rádióból ömlenek a német zenekarok, szinte csak német zenéket játszanak.

Te a gitárboltodban testközelből is láthatod, a következő generáció menyire érdeklődik a zene iránt.

Nagyon is. Ez a zenebolt egyik pozitívuma, hogy kapcsolatban vagyok gyerekekkel is, és mindig jót mosolygok magamban, hogy mikor bejönnek, ugyanazokat a riffeket próbálgatják, mint mikor én vettem gitárt. Bejönnek a gyerekek, kinéznek egy gitárt, és eljátsszák rajta a Stairway To Heavent, a Felkelő nap házát, vagy a Hey Joe-t. Ugyanazt csinálják, mint mi csináltuk, csak 45 évvel később és ezt nagyon jó látni. Most lesz a hangszerboltom jubileuma, március 15-én nyitottam 8 éve, és lesz egy kis ünnepség. Tavaly is csináltunk egy kis bulit, akkor is kérdezgettem mindenkitől, hogy honnan jöttek, és 16 országot számoltam össze, 2012-ben pedig 20 különböző országból jöttek. Remélem idén ezt is meg tudjuk dönteni.

Mi lesz, ha ez a nagy stadionrock generáció már nem lesz? Kik lesznek a következő rockzenekarok, akik ekkora tömeget vonzanak?

Nem tudom, hogy lesz-e ilyen zenekar. Szerintem, ha az AC/DC vagy Iron Maiden eltűnik, nem lesz olyan rockzenekar, akik bárhol a világban meg tudnak tölteni egy stadiont. Bár sosem tudhatjuk, mikor mi kezdtük, senki nem mondta volna meg, hogy 50 évig együtt leszünk. Talán lesz olyan zenekar a rockszíntéren, ami átveheti a helyet a nagyoktól. Vannak próbálkozások, nem is rosszak, de nem tudom mi lesz belőlük. Egy darabig azt hittem, hogy a Nickelback ilyen lesz, mert Amerikában imádják őket, de a minőség nem olyan, hogy Európában is ráharapjanak az emberek, Malajziában meg szerintem két jegyet se tudnának eladni, és már az idő is eljárt felettük, hogy meglegyen az áttörés. Az is igaz, hogy ez nem csak a zenekar hibája, sőt. Mikor mi kezdtünk, a rádió még játszott rockzenét, minket is nagyon támogattak, ma már teljesen mást preferálnak és szerintem ez is közrejátszik abban, hogy a rockzenének nincs lehetősége olyan tábort kialakítani, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

 

Juhász Edina
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.02.28