662

Molnár Ferenc: Liliom – külvárosi legenda

Premier Sopronban

Molnár Ferenc legismertebb és talán legnépszerűbb színpadi darabját, a Liliomot mutatja be március 5-én (szombaton) 19 órakor a Soproni Petőfi Színház (Sopron, Petőfi tér 1.). Kovács Frigyes rendező meglátása szerint a Liliom című előadás rólunk és nekünk szól, akik a szeretethiánytól elvadultunk, akik reménytelenül keressük a szerelmet, és ha megtaláljuk, elijedünk tőle, mert nem tudjuk nevén nevezni sem az állapotot, sem a másik embert.

Képes-e változni, jóvá lenni az ember, vagy élete előre meghatározott mederben folyik le, s rabja marad gyarlóságainak? Vagy kérdezhetünk a vég felől is: az a fontos, hogy miképp hal az ember, vagy inkább az, hogy úgy élt-e, ahogy kellett volna.

2016.02.24