1257

Brooklyn

Filmkritika

Hollywood mostanság a (kép)regényadaptációkból él. Így a 10 Legjobb Történelmi Regény egyikének választott Colm Tóibín mű aligha kerülhette el, hogy az álomgyár lecsapjon rá. Tóibín szerencséjére Nick Hornby talán legjobb filmes adaptációját írta, Saoirse Ronan pedig eddigi legfelnőttebb alakítását nyújtotta a Brooklyn filmes változatában.

A mozi ugyanis egy igazán megindító, intelligens, érzelemgazdag és üdítően régimódi film a mostanság CGI-től és egydimenziós képregénykarakterektől hemzsegő termésben. Nemcsak az 50-es években játszódik, de mintha akkor is készült volna. Mert a Brooklyn visszatér a 30-as, 40-es, 50-es évek meseszövéséhez, ahol a női karakter (fejlődése) állt a történet középpontjában. Ronan Eilis Laceyje éppen ezért Bette Davis, Joan Crawford és Barbara Stanwyck méltó örököse.

Eilis a történet kezdetén egy ír kisvárosban tengődik munka és jövő nélkül, majd nővére segítségével eljut Brooklynba, hogy megvalósítsa az amerikai álmot. Ez azonban a vörös cipők, sárga ruhák, gesztenye és kék színű autók világa, amely oly távol áll a szigorúan öltözött nők és olajos hajú, mindig zakót hordó fiúk Írországától. Így Eilis megjárja minden bevándorló poklát, a honvágy, a bűntudat és az egyedüllét bugyrain keresztül. Aztán lassan megszokja új életét, barátokat – sőt udvarlót – szerez, megjelenésében és gondolkodásában is amerikaivá válik. Egészen addig, míg egy tragédia haza nem hívja Írországba, ahol újra meg kell küzdenie, a „Ki vagyok én?”, „Honnan jöttem?” és „Hova tartok?” kérdéseivel.

A Vadont is jegyző Yves Bélanger gyönyörűen fényképezi az ír tájat és a New Yorkot játszó Montrealt, amelyek Odile Dicks-Mireaux (Egy lányról) kosztümjeinek és Francios Séguin (Selyem) díszleteinek köszönhetően bár meseszerűek, mégsem túlromantizáltak. John Crowley (Behálózva, A bűn hálójában) pedig pontosan adagolja a színhasználatot, nyitva Eilis horizontját a szürkén esős ír utcáktól és hideg templomoktól a melegebb és színesebb amerikai tónusok felé, amelyet mind visszatükröz Ronan jégkék szeme. Rendezésében a színskála írja le az emigráció kettős narratíváját: az új, külföldi életet, és egy szellemszerű, párhuzamos világot, a sorsot, amely otthon lehetett volna.

Így válik a film az elszakadás metaforájává, ahol megkérdőjeleződik az idő, a hely és az identitás. Mert Írországban Eilis a történelem gyermeke, Amerikában viszont felnőtt, komoly jövővel rendelkező nő. Ám valójában egyik forgatókönyv sem az övé.

Ezt az útkeresést támasztják alá Eilis lakótársai és szerelmi élete is. A lakótársak (többek között Emily Brett RickardsZöld íjász és Jenn MurrayAz ifjúság végrendelete) a könnyelműségtől a beletörődésig, a reménytől a szarkasztikus jövőképig járják a beilleszkedés rögös útját. Eilis iránt pedig két férfi kezd érdeklődni: a feltörekvő olasz vízvezeték szerelő (Emory CohenHazárdjáték, Smash) és a gazdag ír örökös (Domnhall GleesonIdőről időre, A visszatérő, Az ébredő erő). A köztük való választás jelenti majd a Brooklyn gordiuszi csomójának megoldását is, ám szerencsére anélkül, hogy klisékbe fulladna a szerelmi háromszög. A történet ugyanis végig Eilis örökségének és jövőjének (újra)felfedezéséről szól, amelyet a lakótársakon kívül olyan kiváló mellékszereplők fűszereznek, mint Julie Walters zsémbes szobakiadó matriarchája vagy Jim Broadbent mindig segítőkész papja.

A Brooklyn tehát egy kiváló színészi játékkal megjelenített színes-szagos történelmi dráma, amely a mai elvándorlás mozgatta világunkban aktuálisabb, mint hinnénk 

Jancsó Orsolya
Forrás: cinestar.hu

2016.02.11