533

Final Cat Rövidfilm Klub

Búgócsiga Akusztik Garden

Február 17-én szerdán, 20 órakor a Final Cat Rövidfilm Klub a második születésnapját ünnepli a Búgócsiga Akusztik Gardenben (Sopron, Csengery utca 30-32.). Mostani vetítésükön a tavalyi Mediawave programjából csemegéznek. A belépés díjtalan.

„Az egész több mint a részek összessége.” (Arisztotelész)

Ha egy elképzelés megéri a második születésnapját, az elsősorban azt jelenti, hogy túlélték az elsőt. Azt jelzi, nem csak sikerült létrehozni valami újat, de folyamatosan fenn tudták tartani a figyelmet iránta. Kialakultak általa új kapcsolatok, inspirálhatott további közösségeket, alkotókat.

A Final Cat vetítéssorozata most februárban lesz két éves. Na és? Lehetne akár kétszáz is, ha nem akadt volna befogadó közegre és érdeklődő nézőkre, akik hónapról hónapra kíváncsiak voltak a rövidfilmes alkotásokra. De ti rácáfoltatok arra, hogy itt, ebben a városban ne lenne igény a hétköznapitól eltérő tartalomra!

Tudjuk, az általunk bemutatott filmek nem mindig csak a szórakoztatásról szólnak. Rövidségük ellenére sokszor több kérdést vetnek fel, mint egy egész estés mozifilm. Ezért is igyekszünk a számotokra összeállított programjainkat egy-egy gondolat köré rendezni, ami néha nagy kihívást okoz a számunkra.

A legtöbb alkotó általában rövidfilmekkel kezdi a pályafutását. Ebben a formátumban nyílik a legnagyobb lehetőségük a kísérletezésre, valami új, friss, egyedi létrehozására. Ezek a megoldások azután későbbi alkotásaikban is sokszor visszatérnek. Így továbbra is olyan művekkel szeretnénk megismertetni benneteket, amelyek az átlagos mozik kínálatán kívül esnek, de mégis ösztönzően hatnak rájuk.

Mostani születésnapi vetítésünkön a tavalyi Mediawave programjából csemegéztünk. Animációs és kisjátékfilmek vegyesen kerültek a szerda esti terítékre. A desszertet pedig idén is egy valódi születésnapi torta jelenti a Soproforno gasztrokör tagjainak segítségével!

További információ: https://www.facebook.com/events/801275826685315/

2016.02.08