1224

Viharlovagok

Filmkritika

Craig Gillespie (Egymillió dolláros kéz, Frászkarika) új filmje igazán hálás témával dolgozik. Az amerikai partiőrség máig egyik leghíresebb mentőakciójának, az 1952 februárjában elsüllyedt T2-es tankhajó(k)nak, az SS Pendletonnak (és az SS Fort Mercernek) történetét eddig még senki nem vitte vászonra. Pedig igazi meséről van szó, amely a szerelem, a veszély, a bátorság, a leleményesség és a csoda mezsgyéjén egyensúlyoz. Gillespie irányításával ráadásul majdnem tökéletes sikerrel.

A Viharlovagok alapjául szolgáló dokumentumregény a partiőrség egyik tisztjének, Bernie Webbernek (Chris Pine) a történetét meséli el, aki megküzdve az elemekkel, egy 12 személyes hajón 32 embert mentett ki a Pendleton süllyedő roncsáról. Pine elegánsan követi Casey Sherman és Michael J. Tougias regényének karakterábrázolását a csendes, szabálykövető, ám egy korábbi szerencsétlen mentés miatt érzett lelkiismeretfurdalás okán még bátrabb Bernie személyében – Kirk kapitány tökéletes antitézisét teremtve meg ezzel. Aki bár halk szavú, de karizmája miatt minden néző tövig rágja körmét Bernie öngyilkos küldetését nézve.

Pine-nál csak Casey Affleck brillírozik jobban a félszeg és nyersen őszinte, zseniális mérnök Ray Sybert szerepében. A film legviccesebb jelenete is neki köszönhető: a lassan süllyedő hajótat megmenekülésének tervét egy kemény tojás meghámozása közben adja elő, tükröt tartva Marlon Brando narancshámozásának a Keresztapában. Körülötte a tengeri medvék archetípusai népesítik be a Pendletont, kezdve a tiszteletet parancsoló skóttal (Graham McTavishHobbit, Outlander), a vicces szakácson (Abraham Benrubi) át a mindig ellenkező rosszfiúig (Michael Raymond JamesJack Reacher, True Blood) bezárólag.

A harcost is jegyző Scott Silver, Paul Tamasy és Eric Johnson harmadik szálként Bernie szerelmi életét szövi bele a bontott narratívába. A tökéletes 50-es évekbeli szépséget megjelenítő Miriam (Holliday GraingerHamupipőke) vezette szál viszont sokkal kevésbé érdekes, mint a tengeren folyó csata. Miriam bár megpróbálja a 2000-res évek erős nőideálját az 50-es évekbe csempészni – főként azáltal, hogy ellentmond Eric Bana határozottan alulírt negatív hősének –, szerepe mégis kimerül az aggodalom megtestesítésében.

Azonban Gillespie kiválóan fényképezi és feszesen vágja Michael Conrenblith (Banks úr megmentése, A szív bajnokai) CGI-jal kombinált díszleteit, így az ott zajló viharos mentés minden pillanata feszült és életteli, nincs szükség az aggodalom további ösztönzésére. Akár Bernie szörföléshez hasonló kihajózását, akár Sybert hajólapát-építését nézzük, Gillespie jól adagolja a nehézségeket és az izgalmakat, így sosem unalmas a két csapat élet-halál küzdelme.

Bár igaz, hogy szintén Miriamhoz köthető a Viharlovagok periodikusan visszatérő témájának felvezetése is. Az ő tánctanulási jelenetében jelenik meg először a később szó szerint életmentővé váló ritmusérzék. Bernie aztán ennek segítségével lovagolja meg a hullámokat, Sybert pedig így (is) segíti túlélni az embereit. Gillespie tehát mégis tiszteleg a leggyengébb történetszál előtt, ahogy némi zenei áthallással fonja egybe a régimódi hősiesség és a melodrámai önzetlenség történetét a háborgó tenger palettája előtt.

Jancsó Orsolya
Forrás: cinestar.hu

2016.02.06