Francia és New York-i fellépő a Budapest Táncfesztiválon

MTI

A francia kortárs táncélet egyik meghatározó alakja, Angelin Preljocaj társulata, a Ballet Preljocaj, valamint a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo produkciói gazdagítják a február 24. és március 3. közötti Budapest Táncfesztivált, amelynek idén a Müpa és a MOM Kulturális Központ Színházterme és Kupolája ad otthont.

A két nemzetközi produkció mellett két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató, valamint tánc/színházi nevelési előadás is szerepel a kínálatban - olvasható a szervező Nemzeti Táncszínház által az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztivált a Les Ballets Trockadero de Monte Carlo nyitja, amely 2014-ben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A professzionális férfi táncosokból álló társulat a klasszikus balett és a modern táncok teljes repertoárját mutatja be a Müpa Fesztivál Színházában. A fesztivál másik külföldi vendége az albán származású francia táncos-koreográfus, Angelin Preljocaj által alapított világhírű Ballet Preljocaj, akik március 2-án és 3-án a The New York Pieces című produkciójukkal lépnek színpadra. Február 27-én a Szegedi Kortárs Balett Subjects című új koreográfiáját, majd két napra rá a Pécsi Balett A hattyúk tava című új előadását láthatja a Müpa közönsége.

A MOM Kulturális Központ ad otthont Góbi Rita Sziluett Cinema című új előadásának, az Artus és a Közép-Európa Táncszínház Kérész a Trezorban című közös performanszának, valamint az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata és a GG Tánc Eger táncszínházi Traviata átiratnak is. A MOM Kupolában mutatkozik be a Duna Táncműhely Körtánc című kortárs néptánc előadása, amelyet Kornis Mihály 1980-as évek végén írt bohózata ihletett. A programok között szerepel Lakatos János Tánc és Kreativitás című előadása, amely bepillantást enged híres koreográfusok és világsikerű előadások készítőinek módszereibe.

A fesztivál kiegészítő programjaként a Nemzeti Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház és a Káva Kulturális Műhely tánc/színházi nevelési programját, a Horda2-őt és az Igaz történet alapján-t láthatják az általános és középiskolás fiatalok, valamint a szakmai közönség a Bethlen Téri Színházban.

 

Forrás: MTI

 

2016.01.30