„Nem félünk az újítástól, a Fesztiválzenekarban virágzik a kreativitás. A zenészek rengeteg új kamaradarabot ásnak elő, foglalkoznak barokk zenével, kortárs zenével, népzenével, énekléssel, hosszan sorolhatnám” – részletezte a karmester.

Fischer Iván úgy fogalmazott, hogy semmiféle határvonalat nem érez, elárasztja a munka, rengeteg koncertre, operaprodukcióra készül, Amszterdamban ezen a héten mutatják be új vonósnégyesét, „szóval a születésnap jelentősége eltörpül a fontosabb dátumok között”. „Számvetés, a múltba való visszatekintés jó lenne, csak több idő kellene hozzá” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy van egy félig elkészült könyve a Fesztiválzenekar történetéről. „Ezt is szeretném befejezni. Remélem, ez is meglesz.”

A kérdésre, hogy a BFZ és saját sikerei után mi hajtja még előre, mi inspirálja a további erőfeszítésekre, van-e valami, amit még szeretne elérni, megjegyezte, hogy ebben a kérdésben az „előre” szó nem igazán megfelelő.

„Soha nem hajtott előre semmi, legkevésbé célok, eredmények elérése. Mindig csak azonnali, picike célokat láttam magam előtt: hogy egy-egy darab szépen megszólaljon, hogy egy szép zenei pillanat eljusson a hallgató lelke mélyére, hogy egy operában megtaláljam a zene és a színház kapcsolatát, hogy egy mű elkészüljön. Ezekhez formálni, alakítani kellett az eszközöket. Tulajdonképpen a Fesztiválzenekar megalapítása és fenntartása is csak egy eszköz azért a célért, hogy szépen szóljon a zene. Sőt, a zene is csak egy eszköz annak a végső célnak az eléréséért, hogy kihozzuk az emberekből a jót” – fejtette ki.

Felidézte, hogy voltak fontos tanárai, Hans Swarowsky és Nikolaus Harnoncourt, de voltak nem hivatalos mesterek is, akiktől talán még többet tanult. „Azt hiszem, Leonard Bernstein volt a legfontosabb, különösen azért, mert sokoldalú volt, zeneszerző, karmester, népnevelő, humanista, igazi mély gondolkodó. Tőle tanultam, hogy a zene nem szakbarbárok versenyarénája. Sose felejtem el ezt a mondatát: Nagyon szeretem a zenét, de az embereket még jobban szeretem.”

A kérdésre, vannak-e – nem feltétlenül hivatalos értelemben – tanítványai, akik továbbviszik majd zenei felfogását, azt felelte: minden produkcióhoz asszisztenseket hív, „akik így felszívják magukba azt a módszert, légkört, ahogy mi dolgozunk. Utána biztatom őket, menjenek tovább, nézzenek körül, tanuljanak máshol is. Mindenkinek több tanárra van szüksége. Nem szeretnék klónokat kinevelni.” Mesélt arról is, hogy hosszú lenne a zeneszerzők listája, akik közel állnak a szívéhez és foglalkoztatják, már csak azért is, mert nagyon fontos a változatosság. „Egy hét Mahler után jó egy kis Bach-zenét hallani, de azután váltani Messiaenra is üdítő. Egyre inkább érdekel a legújabb zene, már csak azért is, mert izgat, mi lesz a zene jövőjével.” Arra a felvetésre, van-e jelentősége annak, hogy egy karmester milyen hangszeren játszik (akár professzionális szinten), befolyásolhatja-e ez karmesteri felfogását, úgy vélte, igen, ez döntő. „A zongoristák több szólamban, inkább harmóniákban gondolkodnak, a hegedűsök inkább dallamban, színekben, kifejezésben. Én elsősorban csellista voltam, de zongoráztam, hegedültem is, kicsit tanulgattam kürtölni, dolgoztam csembalistaként, most éppen vettem egy skót dudát, amin mindenképpen szeretnék megtanulni játszani. Minél több hangszerhez konyítok valamit, annál könnyebb dolgozni egy zenekarral.”

Kitért arra is, hogy a BFZ vezetése mellett mindig volt külföldi állása is, Londonban, Lyonban, Washingtonban és most Berlinben. „Kell ez a kettősség, mert az egyik helyen szerzett tapasztalatokat átültethetem a másik környezetbe. Nem mindent, csak azt, aminek esélye van. Jó ez így.”

A következő évekre vonatkozó zeneszerzői tervei is sűrűk. „Határidők villognak a naptáramban. Jövő tavaszra el kell készülnöm egy zenekari szvittel, utána egy kisoperával, ami A Vörös Tehén párja lesz, tulajdonképpen kiegészül így a darab egy egész estét betöltő művé” – árulta el.

Fischer Iván mesélt arról is, hogy szabadidejében nagyon szeret játszani – most éppen arra büszke, hogy harmadik lett egy holland sakkbajnokságon. És nem csak szellemi sportokra jut ideje. „Most sajnos nem tudok teniszezni, mert kissé megsérült a térdem síelés közben, remélem, gyorsan rendbe jön. Kell a mozgás”.

Fotókredit: Marco Borggreve
Forrás: MTI