Hogyan legyek tudós?

Beszélgetés Somogyi Árpád berlini professzorral

A Semmelweis Múzeum új programsorozatot indított középiskolásoknak. A tudományos élet nemzetközileg is elismert szereplői saját életükkel, karrierükkel keltik fel az érdeklődést a természettudományos pálya iránt. Milyen egy valódi tudós? Hogyan építhetünk fel egy világszinten is jegyzett tudományos karriert? – A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum „Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói” című kiállításához kapcsolódva dr. Bertók Lóránd után Selye másik tanítványát, Somogyi Árpád berlini professzort kérte fel, hogy a munkássága során szerzett tapasztalatokat ossza meg a pályaválasztás előtt vagy pályájuk elején álló fiatalokkal. A beszélgetés időpontja: 2016. január 12. 16 óra 30.

A tudósokról alkotott képünket épp úgy sztereotípiák, közhelyek, filmek formálják, mint a legtöbb szakmáról alkotott véleményünket. Pedig a tehetség sokszínű, épp úgy, ahogy a tudós is. Erről kívánjuk meggyőzni azokat a gimnazistákat, egyetemistákat, akik eljönnek egy vérbeli, nemzetközileg is rangos kutató, Somogyi Árpád előadására.

Prof. Dr. Dr. h.c. Somogyi Árpád 1937-ben született Környén. Jelenleg a berlini Gesellschaft für Natur- und Heilkunde tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Szakterülete a farmakológia-toxikológia és a rákkutatás. Részt vesz a budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem, az International Life Sciences Institute Europe, a Kaposvári Egyetem, a Toxicology Forum, a Real Academia Nacional de Ciencias Veterinarias munkájában. Munkásságáért, tudományos eredményeiért Bundesverdienstkreuz I. rendjével, a Distinquished Scientist Awarddal (Japanese Society for the Promotion of Science), a Hantken Miksa-emlékéremmel, a Honorary Diplomával (American Veterinary Epidemiology Society, San Francisco, USA), a Magyary-Kossa-emlékéremmel jutalmazták.

Tudd meg, hogyan sikerült Selye János intézetébe kijutnia a szocialista Magyarországról, milyen tapasztalatai voltak a világhírű kutatóról, hogyan profitált ebből! Kérdezd meg, kik és hogyan segítették pályáját, milyen akadályokat kellett leküzdenie, melyek voltak a legnagyobb sikerei!

Web: http://semmelweismuseum.hu/hogyan-legyek-tudos-beszelgetes-somogyi-arpad-berlini-professzorral/

A sorozat első részéről itt olvashatunk: http://semmelweismuseum.hu/hogyan-legyek-tudos-beszelgetes-bertok-lorand-professzorral/

Facebook: https://www.facebook.com/events/1672879096304493/

Kapcsolódó kiállítás: „Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói” – http://semmelweismuseum.hu/az-izgalom-biologiaja-selye-janos-es-a-stresszelmelet-dimenzioi/

Helyszín: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 1013 Budapest, Apród utca 1-3.

A kiállítás meghosszabbítva, 2016. január 31-ig látható.

Forrás: kultura.hu

2016.01.05