1745

Kaptok tőlünk egy magyar anyanyelvest

Bupino lemezpremier és nagyinterjú

Itt a Lángoló Gitárokon jelenik meg a – mind attitűdben, mind zeneileg a magyar hip-hop mezőny üde és érett színfoltjának tekinthető – Bupino első lemeze, ami címként egyszerűen csak a zenekar nevét kapta. A debütálás szó az ő esetükben nem találó, mivel mind a négyen a hazai urbánus zenei színtér ismert figurái.

Mikrofonista fronton „a két csepeli hardcore karakter” Busa Pista (Irie Maffia, Zuboly) és Zsola (Faktor Labor) képviselik a négyest, míg a pontosan elhelyezett karcokért Dj Future (Irie Maffia), a minőségi beatekért pedig a nemrég szólólemezzel is jelentkező Jojo Makasi felel. Néhány napja már az albumhoz készült új videójukat is láthatjuk – amit ráadásul egy ELO remixhez forgattak –, így bőven volt apropója, hogy leüljünk egy beszélgetésre.

 

Mától elérhető az első Bupino-nagylemez. Mi az, ami számotokra az album legnagyobb erénye, mi az, ami büszkévé tesz benneteket a koronggal kapcsolatban?

Busa Pista: Én a többi emberre vagyok büszke, arra, hogy velük dolgozhatok. Future-rel már legalább 15 éve dolgozok a Gimmeshotos idők óta, ugyanúgy Zsolával is már a legeslegelejétől. Mikit megismertem, és olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást, és valahogy az egész úgy összeállt, ilyet még eddig nem tudtam csinálni életemben: egy olyan lemez ez, amin mindenki a saját dolgával foglalkozik. Az MC szöveget ír, felmondja, kitalálja, a zeneszerző zenét ír, a dj scratch-csel, megálmodja a dolgokat, producerkedik, stb. Így legalább mindenkinek a figyelme egyetlenegy pontra irányult, hogy azt csinálja, amihez ért.

Zsola: Nekem van egy olyan része – nevezzük kuriózumnak, bár egy picit erős szó –, ami új: sok mindent csinálok én is, van egy előéletem, Faktorlabor, stb., ez viszont más. Sokat vesztettem a régi flowmból, szövegeimből, gondolataimból, és picit azt sajnáltam, hogy már nem vagyok olyan jó, mint régen, aztán rájöttem, hogy de kurva jó vagyok, csak picit más módon, és szerintem ez a dalokban ütközik ki. Amit a Pityu mondott, hogy mindenki azt tesz hozzá, amihez a legjobban ért, én persze minden máshoz is. (nevet) Nem, tényleg, én a dalokra vagyok a legbüszkébb, meg nyilván arra, hogy együtt van a crew, és ez szerintem egy elég masszív kezdet. Ez az első album a másodiknak lesz a hírhozója és beharangozója. Zseniális dalok születnek, és fognak is a közeljövőben. Én azt hiszem, a dalokra vagyok a legbüszkébb.

Jojo: A koncepciótól kezdve, azon át, hogy kik legyenek benne, egészen odáig, hogy kész egy rap és egy beat, az egész addig lett csűrve-csavarva, amíg azt nem mondtuk mind a négyen, hogy ez fasza. Ezt kurvára élveztem benne, hogy profi volt a hozzáállás, és nem az van, hogy jön egy album 25 számmal, amiből 20 elmegy, és van rajta egy-két jó, hanem mindegyikben oda lett téve a maximum.

Future: Én annak örülök, hogy ez az egész realizálódott egyáltalán. Ennek már tíz éve meg kellett volna történnie, csak akkor még magamban álmodoztam róla. Fontos dolognak tartom, mert mindig is úgy éreztem, hogy a hip-hop több annál, mint amit látunk, csak nem igazán csinálják végig az emberek ezt a munkafolyamatot. Csak elmennek, fölrappelgetik, valahogy kirakják, hogy ha valaki nagyon akarja, el tudja érni, de nem igazán támogatják meg a jó előadók a saját cuccaikat, hogy megpróbálják eggyel magasabb szintre juttatni. Jobban kimaxolni az egészet, ami ebben van. De ha ezt nem így akarod csinálni, akkor ebben tényleg nagyon sok kör van, egy-egy számnak a megvalósítása, finomítgatni kell rajta, több időbe kerül egy-egy zene, és amellett, hogy ezt szeretjük meg csináljuk, azért van ennek egy munka oldala is. De pont ezért, ha ez egyszer lezárul, akkor ami lesz belőle, az olyan, hogy arra az ember már bátran mondja azt, hogy igen, ezt én csináltam, tessék, ezt meg lehet hallgatni, nem úgy, mint egy tíz évvel ezelőtti akármilyen cuccomra. Abból a szempontból jó, hogy most jött ki a lemez, hogy már mindannyian tapasztaltabbak vagyunk, érettebbek, és sokkal profibb cuccot tudunk összehozni.

Elég csak megnézni a Hannibal videóját, vagy bármilyen tőletek érkező kreatívot, és látszik, hogy remek grafikusokkal dolgoztok. Mennyire tudatos ez részetekről? A Bupinonak szerves része az egyedi vizualitás?

Busa Pista: A zeneszerzőnk art-director is egyben.

Jojo: Nem véletlen, én így gondolkozom. Ha magára a zenére nézünk, az is egyfajta koncepció mentén készül, ugyanígy a vizualitás is, tehát egyértelműen igen.

Future: Adja is magát, ha van a közegben egy vizuális témában erős arc, akkor annak azonnal bele kell folynia. 2015-ben, az internet világában egyértelmű, hogy végképp nagyon jó az, ha neked van egy vizuális oldalad is, amivel meg tudod erősíteni azt, amit mondani akarsz.

A Bupinót többek közt a nem hagyományos hangminták felhasználása, az egyedi bátor alapok is megkülönböztetik a hazai hip-hop fősodortól.

Jojo: Ez az egész egyszerűen onnan jön, hogy amikor nyolc-tíz éve az Ákost (Dj Future) megismertem, csak otthon zenélgettem. Mivel nem ebből a szcénából jövök, arra emlékszem, hogy kurva sok Wu-Tanget hallgattam, és leültem a midihez, és elkezdtem azokat a zenéket dob meg szintivel megírni. Nem is tudtam, mi az, hogy mintázás, azt gondoltam, hogy ezek a zenék a nulláról vannak megírva. Nekem így kezdődött, aztán rájöttem, hogy mi van. Elkezdtem én is, hogy soul meg funk, csak rájöttem, hogy itthon nyilván nem tudsz annyi lemezt behúzni, hogy arról mintázzál. Mikor Madlib kihozta a Beat Konducta Indiát, akkor az volt bennem, hogy lehet ezt másképp is. Aztán utána kihozott jóval később egy rockosat, akkor már full rámentem a rockzenékre. A mintáim rockzenéből vannak túlnyomórészt kiszedve, olyan rockzenéből, amiben kurva sok orgona van vagy szinti, ezért van egy futurisztikus hangzása a dolognak, éppen hogy nagyon nyers, vagy ahogy a srácok mondják, nagyon sok minta olyan, mintha egy western filmzenéből lenne. A Gengszter élet mintája mintha egy maffiafilmből lenne, de nem. Ha az ember meghallgatja az eredeti zenét, akkor rockzene, csak épp találtam benne egy jó kiállást, ahol valami eszetlen hangszer szólal meg. Ezért más egyébként.

Pista, rólad tudom, hogy óriási Tech N9ne-rajongó vagy, de Zsola, a te rapjeidet hallgatva nem tudtam kitalálnim téged ki vagy kik inspirálnak.

Busa Pista: Tech N9ne-on kívül, Strange Musicon belül mindenevő vagyok. Rittztől kezdve a CES Cru-ig kb. mind a harminc előadót szeretem, minden negyedévben jönnek ki új lemezek. Ezenkívül Twisted Insane, akit szintén ő fedezett fel, és talán négyszázzal tud beszélni, és ugyanúgy Myka 9 a jazzes vonalról, Freestyle Fellowshipes vonal, szeretem a jazzy rap zenéket is. A régi Jazzmatazzt is meghallgatom, és az összes kilencvenes évekbeli zenét gyűjtöm, amit tudok, bakeliten megszerzem, mellette a Spotify-on van kis gyűjteményem. Ha valaki mindig meg tud újulni, ha negyed- vagy félévenként kijön valami új lemezzel, ami ráadásul tök ütős és mindenféle stílus van benne, akkor én azt gondolom, tényleg a nyitottság a mértékegysége a tehetségednek. Ezért szeretem Tech N9ne-t a legjobban.

Zsola: Az inspirációt leginkább a barátaimtól kapom. Igazából engem tud inspirálni a rap irányába egy dob basszus track is, de technón nőttem föl, így egy masszívabb elektronikus track is tud. Dr. Dre az, aki nekem a mai napig bejön – az I Need a Doctor-ös résznél volt egy kis megmenése, de gondolom, túl sok volt a kokain –, vagy Timbalandot nagyon kedvelem, gyakorlatilag a kilencvenes évek óta, mikor a The Neptunes is elkezdett nyomulni. Szerintem az a csávó gyakorlatilag egy zseni. Szinte csak dobokat használt, az összes többi hangot meg ők adták ki a szájukkal, nagyon vicces, nagyon-nagyon kreatív beatek és rappek. Az egész southside vonal is szerintem teljesen rendben van. De talán a rap, ha meg kell nevezni, akkor inkább kifejezetten westcoast volt, az-az igazi gangster rap. Nyilván a brooklyniak is őrületes gengszterek, ott is mindenki agyonlőtte a másikat…de nem úgy! (nevet)

Az Apám mondta című track ELO remixéhez forgattatok egy nagyon eredeti, a lemezt beharangozó videót. Mondanátok erről pár szót?

Future: Gondoltuk, ilyen panelos klipből már van elég, meg népbölcseletekből. Az Apám mondta szám már tavaly kijött, és azt vettük észre, hogy ez egy olyan track, amivel a hip-hop berkein kívül is fel tudjuk kelteni az emberek érdeklődését, közben egy abszolút, száz százalékosan hip-hop szám. És aztán úgy gondoltuk, ebben több van, ennek kellene adni még egy kört. Egy másik alappal, egy máshogy felénekelt refrénnel vajon mit szólnak hozzá az emberek? Annyira megszerettük ezt a remixet, hogy ehhez tudtunk is találni egy lelkes stábot – a Bupino eddigi hagyományait követve –, akik szintén csókért összehozták nekünk ezt a videoklipet. Az Umbrella eddig is nagyon sokat segített nekünk, de ebben a klipben most a HAVAANSØ (Hadházi/Varsics/Szőke/Angyalosy) csapata is benne volt, ők csinálták ezt, mondjuk ki. Nekik is van már egy komoly klipes múltjuk, nagyon megtetszett nekik ez az egész projekt, amit csinálunk, és ezért összedobták nekünk ezt a klipet, amire mi nagyon büszkék vagyunk, ahogy az eddigiekre is. A klip több helyszínes, megmutatjuk benne csodálatos színészi képességeinket is, plusz azért van benne az elmaradhatatlan kamerába rappelős, gizdán nézős rész is. Azt hiszem, hozza azt, amit egy rap klipnek hoznia kell, és hozza azt is, amit 2015-ben egy zenének hoznia kell, mind frissességben, mind igényességben. A refrént éneklő gyermekkórust Ihász Katának köszönhetjük, aki a Biatorbágyi Általános Iskola kórusát kérte meg szabadidős tevékenységben, hogy ezt nekünk pár szelet csokiért énekeljék fel, és ő magyarázta el a szülőknek, hogy ez kulturális érték.

 
Az Apám mondta klipje messzire rugaszkodik a hip-hop kliséktől

Az album egyik legerősebb száma az Underground című track. Mit jelent nektek 2015-ben Magyarországon ez a kifejezés?

Busa Pista: Én Johhny Rottent idézném: ha megkérdezik tőle, hogy mi a punk, akkor megiszik egy doboz sört, összenyomja, ledobja a földre, és belerúg egyet. „Na ez punk!” Az újságíró is belerúg egyet: „Ez punk?” „Nem, ez már trend!” És én így gondolom az undergroundot, amíg ott van a gépünkön, addig underground a mai világban. De underground egy másik kifejezés is, hogy underground rapperek vagyunk mindannyian, a régi időkből. Az egy dolog, hogy vagyunk populárisabb látószögben is húsz-huszonöt év után, lassan negyven évesek leszünk, megengedhetjük magunknak, hogy néha más szcénában is valahogy feltűnjünk. Nekem az underground az örökké az lesz, hogy felszálltunk a HÉV-re Zsolinnyóval Csepelen, eltakarodtunk B52-be vagy valami klubba, és lenyomtuk ott a rappet az embereknek. Akik ott voltak, háromnegyede legalább a barátunk volt. És az ott helyben megtörtént. És hogy mainstream vagy populáris lesz valami, azt az emberek döntik el. A mi stílusunk az underground, ezen a lemezen is. Volt egy törés az életemben, mikor csináltunk egy reklámot a dJuice-nak, és úgy éreztem arra a zenére, hogy én ezzel el fogom veszíteni ezt az általam felépített teljes baromságot – nem tudom, hogy fogalmazzam meg –, egy hardcore rapper szemszögéből, hogy ezzel már nyálasítom és szétcseszem, aztán rájöttem, hogy nem árt, ha az ember néha újít. Már csináltam népzenét, már csináltam ezt is, azt is, reggae-től kezdve az égvilágon mindent, és nem zavart, hogy kicsit átléptem ezen a korláton, és csináltam másokkal is zenét. Van még egy világ, ami ugyanúgy tetszhet, mint, amikor: „Nem, én csak underground vagyok, én úgy fogok élni, hogy engem nem ért senki, és be vagyok burkolózva, és egy dallamos refrén nem lesz, hanem azt is mondom, mint a mantrát.” Dehogynem! Attól még underground rapper maradok.

Zsola: Én azt érzem undergroundnak, amikor valaki kitartó munkával, nagy kiadók segítsége nélkül, továbbra is zseniális dolgokat alkot. Az én részemről, azt hiszem, ezt az mondja el, hogy idestova 15-16 éve már töretlenül imádok zenélni, és csinálom is. Nekem az underground az, amikor az ember tényleg szívvel-lélekkel csinálja azt, amit szeret, önerőből a saját kreativitásodat próbálod kimaxolni. Én tizenhat éve kb. azért dolgozom, hogy zenélni tudjak. És még egy dolog: ha nem veszted el az eredetiségedet. Attól nem leszel gagyi, hogy csinálsz valami mást. A Soerii & Poolekkel is dolgoztam, és büszke vagyok arra a számra, mert egy kurva jó cucc lett, ettől nem lettem mainstream, vagy gagyi, én úgy érzem, és szerencsére mások is úgy érzik. Az elején mondtam is a Geriéknek, hogy: „Hú, hát nem tudom, ezt meg kellene-e csinálni. Mert hát ezzel el fogom veszíteni mindazt, amit tizenöt év alatt felépítettem.” És mondták, hogy: „Miért? Azért, mert csinálunk egy jó cuccot más stílusban?” És igazuk lett, tökre igazuk lett! Én továbbra is undergroundnak érzem magam a szó pozitív értelmében.

A hip-hop itthon és az Egyesült Államokban is népszerűbb, mint valaha, mégis sokan számtalan okból temetik a műfajt és annak lényegét. Ti mit gondoltok, ez csak a szokásos siránkozás, vagy a hip-hop tényleg elvesztett valamit, ami a nyolcvanas-kilencvenes években még nagyon is a sajátja volt?

Busa Pista: A nyolcvanas-kilencvenes években felhasználták a létező összes mintát, utána meg próbáltak elektronikusan dolgozni, mint az Anti-Pop Consortium, akiket az én korosztályom ért, viszont ha valami sztenderd kilencvenes évekbeli csávónak odaadod, rögtön kidobja az első számnál, mert neki nincs türelme off beatet hallgatni. Én úgy vagyok vele, hogy szeretem, csípem a kilencvenes éveket, de nem vagyok olyan, mint az apám, hogy a hetvenes években benne maradtam és, akkor: „Csak a Jimi Hendrix meg csak a Deep Purple!” Csak a Public Enemy, meg csak a Run-DMC, nem! Ha nem járok nyitott füllel, akkor nem tudok tovább fejlődni én, mint előadó. Lehet, ha nem lennék rapper, csak rappes, ha hallgatnám a zenét, mondjuk, akkor lehet, hogy oda tartanék, hogy: „You down with O.P.P.”, és akkor Yo! MTV Raps A-tól Z-ig, meg azt az x y évet hallgatnám, és teljes baromság lenne.

Zsola: Akik erre verik a mellüket, hogy kilencvenes évek, volt-nincs hip-hop és izé. Ez így van! De ez azért volt akkor ennyire nagy robbanás, mert akkor azok az előadók ugyanúgy kezdőként szívvel-lélekkel azt csinálták, amit akkor ők a legjobbnak éreztek. Most, hogyha 2015 végén még mindig 93-as zenéket hallgatsz, az tök jó, én is be szoktam tenni régi dolgokat, de hogyha ott leragadsz, akkor az egy őrületesen maradi dolog.

Rengeteg kitűnő zenésszel álltok barátságban és munkakapcsolatban egyaránt. Terveztek élőzenés koncerteket, vagy a Bupino klasszik hip-hop megszólalással áll majd színpadra?

Future: Az az igazság, hogy mikor az egészet kitaláltuk, akkor még a rock mintákból indultunk ki, amit vissza kellene „élősíteni”. Voltak próbálkozások, de nagyon nehéz össze trombitálni egy jó zenekart, pláne olyat, aki mintákat vissza tud játszani. Hetvenes évekbeli mintákat – amiket a Miki használ – nagyon nehéz utána reprodukálni élőben. Úgyhogy aztán abban maradtunk, hogy először megcsináljuk ilyen klasszikus rap formáció szinten a dolgot, mert praktikusabb és egyszerűbb még a bandának ebben a stádiumában ezt így színpadra állítani, de megmaradt egy távlati álomnak és célnak, hogy jó lenne egy olyan szintre eljutni, nagyobb színpadokra, ahová már rentábilis elvinni magunkkal egy négy-öt fős zenekart, akiket már ki tudunk fizetni. Ha már a megszólalásról van szó, akkor az a markáns, erős baszatós hangzás – amivel büszkélkedünk, ha elmegyünk egy rap buliba, és jön egy Bupino beat – az Élő Márton és Jumo Daddy, azaz az Irie Maffia stúdió érdeme, akik a keverésben és a masteringben voltak a segítségünkre.

Boros Gábor
Fotók: Hegyi Júlia Lily Photography
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.01.05