Az ifjú tábornok (aki ekkor mindössze 30 éves!) Győrnél kívánta csapatait összevonni és kiképezni, de a politikai vezetés ragaszkodott ahhoz, hogy ne adják fel a határ menti megyéket (Pozsony, Trencsén, Sopron), mert ez gyengítené a magyar kormány gazdasági erejét, és politikailag is káros lenne. Görgei így Pozsonyban maradt (védelmi állásai Trencsén megyétől Sopronig húzódtak), de katonai szempontból ez nagyon veszélyes volt. Amennyiben ugyanis a császári osztrák sereg egy ponton áttöri ezt a kordonszerű vonalat, szinte képtelenség lett volna sikeresen visszavonulni, és összpontosítani az egymástól távol álló dandárokat.

Mikor 1848. december 14-én előbb a Nádasi-szorosban, majd a Duna két partján megindult az osztrák invázió, a magyar serege kedvezőtlen elhelyezkedése rögtön érződött. Windischgrätz herceg csapatai – ha nem is ellenállás nélkül, de – aránylag könnyen betörtek Magyarországra, míg Görgei dandárjai – előzetes parancsának megfelelően – a Duna északi partján Komárom, a délin Győr irányába vonultak vissza. Ez kisebb zökkenőkkel, hála a főparancsnok előrelátásának, sikerült is. Győrbe a Duna jobb partján lévő erők részben a folyó mentén, részben a Hanságon és a Sopron-Győr útvonalon keresztül vonultak be. Itt a katonákra némi pihenő várt, köszönhetően az osztrák katonai vezetés bizonytalankodásának és lassúságának.

Győr elvileg fontos ellenállási pont volt, amelyet november során a helyi lakosság segítségével megerődítettek (érdemes erről elolvasni Ecker János korabeli feljegyzéseit). A Napóleon elleni harcok idején kiépített földsáncokat újraásták, földerődökkel bővítették ki, hogy képes legyen a huzamos ellenállásra. Kossuth december 18-i levelében Görgeitől Győr 8-10 napig való tartását kérte, mely során képes lesz neki 14-15 ezer fős erősítést küldeni. Görgei ennek eleget tett, Kossuth viszont nem tudott ekkora erősítést küldeni. Görgei szerencséjére a támadás csak december 26-27-én indult a Rába-parti város ellen. Ugyanis Győr erődítései túl nagyok voltak a magyar sereg létszámához képest. Ez, valamint a folyók nyújtotta védelmet annuláló fagy lehetetlenné tette Győr megtartását a túlerővel szemben.

Görgei eredetileg talán valóban döntő csatát szándékozott vívni Győrnél – Kossuth követelte tőle –, ám seregét erre még nem tartotta alkalmasnak. Ebben a realista parancsnok nem is tévedett. Kossuth egyébként érdekes dolgokat írt, mert hol döntő csatát követelt, hol azt, hogy seregét ne tegye ki a megsemmisülés kockázatának. Ez a két dolog egymásnak igencsak ellentmond... Egy csatában mindig benne van a vereség, főleg, ha gyengén kiképzett haderőről van szó, amelynek tekintélyes része nem is „rendes” katonaság, hanem népfölkelő.

December 26-án az osztrák csapatok megkezdték Győr bekerítésének műveletét. Ezen a napon a fehérkabátosok elérték Győrzámolyt, majd a Dunát, elvágással fenyegetve a Győrből Buda felé vezető utat. Görgei, akinek főhadiszállása a Püspökvárban volt, ekkor elhatározta a város kiürítését. Ez az utolsó pillanatokban történt meg, ha egy napot késik, akkor már csak véres harcok árán lehetett volna kitörni az ellenség gyűrűjéből. Amennyiben ez megtörtént volna, könnyen lehet, hogy a szabadságharc heteken belül véget ér. Kossuth mindenesetre nem köszönte meg Görgeinek, az OHB elnöke egyre kétségbeesettebb hangú leveleket küldött a magyar fővezérnek, ahogy az ellenség közeledett a fővároshoz. Görgei mellé felrendelték Perczel Mór tábornok vas megyei hadtestét, amely december 30-án aztán Mórnál ütközetet vállalt az osztrákokkal.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Görgey Artúr: Életem és működésem. Bp.: Európa, 1988.
Kossuth Lajos és Görgei Artúr levelezése 1848-1849. Szerk.: Hermann Róbert. Bp.: Osiris, 2001.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.