A bábjátékos

Premier a Soproni Petőfi Színházban

Január 9-én (szombaton) 19.00 órakor mutatja be a Soproni Petőfi Színház (Petőfi tér 1.) Várkonyi Mátyás és Béres Attila rockoperáját, A bábjátékost. Egy szórakoztató darabot tekinthet meg a nagyérdemű, amelyet most a „családi színház” igényével – a gyermek- és felnőtt korosztályt egyaránt megszólítva – állítottak színpadra a soproniak.

A szerzők ironikus megjelölése szerint a darab műfaja: poperett – költői és mulatságos szöveg, amely a lírát és a groteszket ötvözni tudó zenétől lesz teljessé. A rendező egyszerűen csak operának mondaná, ha nem volna ugyanakkor egy teljes estét betöltő táncjáték is. Így a darab kitűnő alkalmat kínál arra, hogy a Sopron Balett és a Soproni Petőfi Színház társulata együtt dolgozhasson.

A rockopera meghatározó konfliktusa a két főszereplő, a Diák és a Bábjátékos összecsapásában a látszatsikerek és a hiteles művészet kérdéskörét járja körül. A történet – amelyben a valóság és a csodák világa örvénylik egymásba folytonosan – a színházon keresztül a világ szétzilált állapotát láttatja görbe tükörben mély humorral, okosan finom metaforákkal – hűen az ihlető Andersen-elbeszélés szellemiségéhez.

Szereplők:

Bábjátékos – Szolnoki Tibor
Diák – Vastag Tamás
Csendbiztos – Sárdy Zoltán
Zsebtolvaj – Ács Tamás
Cinella – Molnár Anikó
Pierrot – Szalai Ákos
Malvina – Simon Andrea
Arlecchino – Kiss Norbert
Nocchio – Bolla Dániel
Quattrino – Horváth László
Trilla – Szőcs Erika
Servetta – Szalai Dóra
Féligkész bábu – Papp Attila
Királynő – Szlúka Brigitta
Egy lány – Domány Réka
Egy fiú – Bolla Bence

További szereplők:

Táncos bábuk, a mindig ugrásra kész alteregók és a közönség
Csernus Anita
Füsi Zsolt
Poór Enikő
Sasvári Krisztina
Rovó Péter

Egyéb munkatársak:

Zeneszerző/Karmester – Várkonyi Mátyás
Szövegíró – Béres Attila
Koreográfus – Demcsák Ottó
Karmester – Oberfrank Péter
Díszlettervező – Katona Imre
Jelmeztervező – Horváth Kata
Világítási és látvány konzulens – Pelyhe János
Szcenikus – Kovács Ferenc
Korrepetitor, karvezető – Sárdy Barbara
Rendezőasszisztens – Simon Andrea
Rendező – Katona Imre

Előadások:

2016. február 11. csütörtök 17:00
2016. február 11. csütörtök 17:00
2016. február 11. csütörtök 17:00
2016. február 10. szerda 17:00
2016. február 10. szerda 17:00
2016. február 10. szerda 17:00
2016. február 9. kedd 17:00
2016. február 9. kedd 17:00
2016. február 9. kedd 17:00
2016. február 5. péntek 19:00
2016. február 4. csütörtök 19:00
2016. január 31. vasárnap 19:00
2016. január 31. vasárnap 15:00
2016. január 30. szombat 19:00
2016. január 23. szombat 19:00
2016. január 22. péntek 19:00
2016. január 17. vasárnap 19:00
2016. január 16. szombat 19:00
2016. január 15. péntek 19:00
2016. január 14. csütörtök 19:00
2016. január 14. csütörtök 15:00
2016. január 13. szerda 19:00
2016. január 13. szerda 15:00
2016. január 12. kedd 15:00
2016. január 12. kedd 12:00
2016. január 11. hétfő 18:00
2016. január 11. hétfő 12:00
2016. január 9. szombat 19:00 

2015.12.30