Ötven év alatt kötetnyire rúgó esemény történt az MI6 mindig fess ügynöke körül mind a forgatókönyvekben, mind a valóságban. A cikkben megkíséreljük megmutatni, miből és hogyan lett Bond minden idők legnépszerűbb és legismertebb titkos ügynöke.

Kezdjük azzal, hogy kinek is köszönhetjük magát Bondot. Ian Fleming volt az az író, aki világra hozta az akkor még merőben más habitusú férfit. Mind a mai napig népszerű vitaalap magának James Bondnak a valóságbeli megtestesítője. Sokak szerint maga Fleming az, akiről mintázta a karakterét, számos elemet bizonyíthatóan létező emberektől vett át, de mint általában a regények főhősei, James Bond is magától az írótól örökölte legtöbb vonását. Fleming is a brit hírszerzés ügynöke volt, a nácik közt több titkos akciót is megélt és véghezvitt, ugyanolyan kütyüket használt, mint a 007-es, és a luxus, a gyors kocsik, a drága piák meg a szép nők is nagy gyengéi voltak. Nagy ihletet merített állítólag egy Forest Yeo-Thomas nevű, Fehér Nyúl fedőnéven dolgozó nőcsábász, akciósztárnak is beillő ügynök történeteiből is, de még saját felettesének, ornitológusoknak és még számos másik embernek is megköszönhetnénk James Bond védjegyeit és jellegzetes jellemvonásait.

Leginkább azonban nem a könyvek, hanem a filmek voltak azok, amik sikeressé tették Bondot, és bizonyos szempontból ez fordítva is igaz. A brit titkos ügynök olyan divathullámot indított el a moziban, olyan hatással volt a filmvilágra, aminek a nyomait ma is könnyen fel lehet ismerni, például az okokban, amiért a leghosszabb filmes sorozatnak minősül, túlélve a Rockyt, a Terminátort, lenyomva az Alient vagy Bruce Willis életét, ami mindig nagyon drága. Természetesen voltak itt is hullámvölgyek, de ma kijelenthetjük, hogy James Bond a legbefolyásosabb akcióhős a filmvásznon, tucatnyi hölgy köszönheti neki a világhírnevet, a zenei előadók ölni tudnak egy-egy főcímdalért, a filmek tömve vannak reklámokkal, mi pedig máig imádjuk az egész felhajtást. Hogy ezt hogy sikerült az alkotóknak elérniük? Lássuk csak…

A legegyértelműbb indok, hogy James Bond mindig megfelel az aktuális divatnak és nézői igényeknek mind filmileg, mind történetileg, mind megjelenésében. Eddig összesen hat férfi bújhatott a 007-es bőrébe, az, hogy miért őket választották akkor éppen, hogy miért olyan más típus mindegyikük, az sem véletlen baki. Sean Connery kezdte a sort, aki akkoriban még bőven nem számított híres, pláne nem népszerű színésznek, koporsókat fényképezgetett, úszómesterként dolgozott, aztán sorozatokban bukkant fel, de nem volt ismert. 1962-ben mégis rá esett a választás az első filmhez, durva vonásai, kiépített teste és kisugárzása tökéletesen megfelelt az akkor még nem különösebben finom ügynök szerepére. A nők és férfiak egyaránt elégedettek voltak vele, habár a stúdió először Roger Moore-t szerette volna szerződtetni, aki azonban nem ért rá. A film sikerét nemcsak Connery-nek, hanem a Bond univerzum és a valóság közti párhuzamnak is köszönhették. Elég mozgalmas év volt ez, rakétaválság, függetlenedő országok, űrutazások… Mindenki izgatott volt, persze, hogy volt igény egy olyan mozira, amiben a főhős is megnyer minden csatát, és izgulhatnak a sármos titkos ügynökért. A közönségnek egyértelműen bejött a mára klasszikussá vált történetvezetés mellett a rengeteg futurisztikus vagy képtelen kütyü, meg a legjobb kocsik és nők is népszerűvé tették a filmet, ezt a sémát pedig mind a mai napig megtartották. Az első film a Dr. No volt, ami elég nagy lendületet adott számos folytatásnak. Sean Connery egyébként a mai napig az egyik legnépszerűbb Bond, a huszonnégy filmből az övéi még mindig keresettek és szeretik őket.

Végül George Lazenby után Roger Moore is belebújhatott a méregdrága szmokingba, ám addigra a filmkészítőkkel kicsit elszaladt a ló. Adósságokba verték magukat, szórták a pénzt, és abból azért annyi nem volt, hogy ezt megengedhessék maguknak. Ian Fleming már nem dolgozhatott a filmeken, a két legnagyobb rajongója, Harry Saltzman és Albert L. Broccoli, akik óriási összeget kínáltak neki minden addig megjelent, és az összes jövőben megírt regénye filmes jogaiért, és még egy stúdiót is létrehoztak direkt a Bond-filmekért (Eon Productions stúdió, Everything or Nothing, tehát mindent vagy semmit), belebuktak a vállalkozásba. Az emberek ugyanis kezdtek kiszeretni Bondból, aki a Connery-féle kemény fickóból Indiana Jones-féle, kissé komikus kalandorrá amortizálódott. Timothy Daltonnal a cél éppen az volt, hogy felelevenítsék Bond keménységét, de az agresszív, brutális Bond sem igazán jött be az embereknek. Úgy tűnt, James Bond ideje leáldozott… Amíg Broccoli lánya és mostohafia, Michael G. Wilson közben meg nem örökölték a jogokat apjuktól. Ők döntöttek Dalton leváltásáról is. Olyan színészre esett a választásuk, aki vérfrissítésként és nosztalgikus kisugárzással is szolgálhatott, így lett Pierce Brosnan a következő 007-es.

A Goldeneye-ban minden visszatért, ami valaha Bondot Bonddá tette: egyszerre két nővel kavart, miközben őrült tudósoktól és gonosztevőktől lazán megmentette a világot, luxuskocsikkal száguldozott fel-alá, finom eleganciával gyilkolászott, kivéve, mikor férfias keménységgel eresztett bele egy tárat valakibe. A világ azonban gyorsan változik. A ’90-es éveket követően az egész világ megnövekedett tempóban igényelte az újdonságokat és a változatosságot, Pierce Brosnan pedig ezt nem adhatta meg nekünk, úgyhogy a Halj meg máskor után megkezdődött az új Bond kutatása. Broccoli lelkes volt, tisztában volt a megváltozott igényekkel, de James Bond mindig is arról volt híres, hogy az épp aktuális igényeknek a megtestesítője, és mi kell a huszonegyedik század emberének? Kifinomultság? Titkolózás? Rejtély? Francokat. Akció és brutalitás, sebesség, robbantás, vér. Úgyhogy hatodszorra is egy brit színész, az előző Bondokra abszolút nem hasonlító, köpcös, szőke, faarcú keménylegény, Daniel Craig kapta a lehetőséget, hogy megint fellendítse a sorozat népszerűségét.

A választás mindezek ellenére eleinte nem volt kifejezetten előnyös, az emberek nagy része (köztük én is) fintorogva, bizalmatlanul méregették a pasast. Hogy ez James Bond? Ez egy kidobóembernek megy el legfeljebb, elegancia egy szikrányi sem szorult bele, és még azon is csodálkoznék, ha képes lenne öt mondatot normálisan elmondani, meg mégis ki az a nő, aki beleesik egy ilyen betonmunkás-képű fickóba? Aztán jött 2006-ban a Casino Royale, ahol nemcsak a hozzám hasonló hitetlenkedők borultak térdre bocsánatért könyörögve, de magáról a karakterről is sok olyasmit felelevenítettek és megmutattak, ami eddig hiányzott. Összességében tehát Daniel Craig nagyon is jó választás volt, a filmjei népszerűek (habár volt egy kisebb csőd a világválságnak köszönhetően itt is, amiből sikeresen kilábaltak), és nemsokára láthatjuk a következő darabot is, ami szintén nem tűnik rossznak, habár tény, hogy erősen emlékeztet egy morcosabb hangulatú Mission: Impossible és a Bourne-filmek gyermekére, de kit zavar? Éppen ettől lesz jó, azt kapjuk, amire épp szükség van: a legújabb kocsik, legagyamentebb szerkezetek, leggonoszabb ellenfelek, legaktuálisabb problémák, legszebb nők, és kinek kellene több? Erről szól ez az egész, hülye hasonlat következik, de James Bond épp olyan a filmvilágban, mint egy szupermodell. Mindenki ismeri, mindenki árgus szemekkel figyeli, ő mutatja meg a legtöbb újdonságot, diktálja a divatot, de ha csak kétdekányi pluszt felszed, és megbomlik a tökéletessége, az emberek máris készek lemondani róla, és valami új után nyúlni.

Több, mint fél évszázad alatt azonban senki sem tudta teljesen leigázni, és úgy tűnik, nem mostanában lesz vége a diadalmenetnek. Novemberben érkezik a 007 Spectre: A Fantom visszatér, még mindig Daniel Craiggel, akinek elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó James Bond-filmje. Éppen ezért rebesgetik már a potenciális következő James Bondok nevét, de Hollywoodban sosem tudni, mi történik fél év múlva. Reménykedjünk, hogy Craig után is ügyesen választanak, addig is nézzük újra a régi filmeket, van pár, nosztalgiázzunk, és igyunk vodka-martinit, rázva, nem keverve.

Hompola Júlia V.
Forrás: cinestar.hu