Élete a színpad

Beszélgetés Járai Máté színművésszel

A győri Original Balance Kft. szolgáltatásai 2015 májusában új, „Több, mint egy fröccs” c. beszélgetős programsorozattal bővültek. Csobay Dániel, a kft. kommunikációs munkatársa 2013-ban a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karán sajtótechnikusi, majd 2014-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem Apácai Csere János Karán alkalmazott fotográfusi végzettséget szerzett.

Csobay Dániel elmondása szerint a sorozat létrehozásának fő célja az volt, hogy az általa meghívott, közismert, munkájuk révén tisztelt embereket magánemberként is megismerjük: milyen gyerekkoruk volt, hogyan vélekednek az élet dolgairól, milyenek a hétköznapjaik. Eddig Csankó Zoltán és Rupnik Károly színművészeket, Szük Norbert festőművészt, valamint Harcsás Judit újságírót köszönthette vendégként a programsorozatban.

2015. október 24-én Járai Máté Jászai Mari-díjas színművész volt a következő meghívott, aki öt éve tagja a Győri Nemzeti Színház társulatának, s aki egy rejtélyes fekete táskával, derűsen érkezett a Hotel Konferencia érdeklődőkkel dugig megtelt nagytermébe. Csobay Dániel felkészülten várta vendégét, kérdéseihez diákat is vetített.

Megtudtuk, hogy Járai Máté már gyerekkorában lelkes imádója volt a színháznak, mesélt egy maguk kreálta gyerekkori kerti színpadról is, ahol társaival játszott. Ha módja van rá, ha ideje engedi, manapság is gyakran jár színházba nézőként. Mesélt kedvenc előadásairól (Kabaré), valamint általa tisztelt színészegyéniségekről is (Törőcsik Mari). Egy kivetített kép kapcsán, ahol feleségével együtt ülnek asztalnál, megjegyezte, hogy a saját poharában tej van.

Kinyitva a fekete táskát, előkerültek kedves emlékei, melyek általában színházakra, feledhetetlen, kedvenc szerepeire emlékeztetik: egy tégla a színházból, egykori belépőjegy, felirat, jelmezdarabok. Nagy derültség közepette mesélte el egyik bakiját, amikor élő műsorban partnernője figyelmeztette, nincs felhúzva a cipzárja. Megoldotta élesben.

Járai Máté elárulta, hogy a Jászai Mari-díj neki tulajdonképpen a színészi diplomát jelenti, és bár felejthetetlen, életre szóló élmény, átadásával kapcsolatban mégsem csak kellemes, hanem kellemetlen élményei is vannak. Mindezt a tőle megszokott érzelemgazdag módon adta elő. Kedvenc szerepeivel kapcsolatban első helyen A kriplit említette. Büszke arra, hogy azonosulni is tud a figurával, meg tudja érinteni a lelkét is. Annyira szereti, hogy egy, a saját előmenetele számára is fontos szerepet csaknem visszautasított, hogy még párszor eljátszhassa a karaktert. (Szerencsére mindenki – a győri közönség számára is – jól végződött a dolog.) Elárulta, hogy a hely meghittsége folytán jobban szeret a „padláson”, a Kisfaludy Teremben játszani, mert közelebb van az emberekhez.

A műsor végén Csobay Dániel egy közös ismerősük által írt verssel köszöntötte Járai Mátét, melyet a meglepetésvendég, színésztárs, barát Csankó Zoltán olvasott fel:

Máté

Ezernyi arc, ezernyi szerep
Néha sír, máskor meg nevet
Csetlik-botlik, majd nemesen táncol
Ámulattal nézed, játéka magához láncol

Mikor kell, ripacs, mindenen át
Merész gesztusok, jó szerep, nahát
Kabaré, konferansz, az álom szerep
Egy újabb maskara, Őt szeretni lehet

A fejgép pásztáz, majd megpihen arcán
Folyik a festék a megfáradt arcán
De szól a taps, a nagyérdemű tombol
Ő holnap is felkel a hajnali romokból

(Bertram)

A nagyérdemű igen jól szórakozott a mindössze egy órába sűrített beszélgetésen, mivel a színészeknek még fellépésük volt az este folyamán. Nagy ováció kíséretében engedték csak távozni őket.

Molnár György
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja


2015.10.29