A filozófus író tragikus írásának keletkezése előtt történelmi tanulmányokban mélyült el, ami háttérként meg is jelenik. I. Péter érája ragadta meg figyelmét, s régóta foglalkozott egy e korból származó regény megírásának ötletével. Ebben az időben azonban ugyancsak lekötötte Puskin művészete, újraolvasta a költő főművét, az Anyegint, és hatott rá egy találkozás Puskin lányával, Maria Alekszandrovna Hartunggal, akiről főhőse külsejét rajzolta meg.

A színházi adaptációban is fel-felsejlik Oroszország társadalmi élete, melyben mindenki betölti a rászabott szerepet, s aki ettől eltér, azt megbünteti a többi „játékos”. Minél nagyobb az eltérés, annál súlyosabb az ellenhatás. Tolsztoj objektívjén keresztül mintha az orosz társadalom az alapjaiban ingott volna meg. S egy széthulló világban senki sem érheti el a teljes boldogságot. Ebben a környezetben látjuk lejátszódni Anna Karenina sorsát. De az író nemcsak a külső hatásokra helyez hangsúlyt, sőt mintha azok inkább csak díszletként szolgálnának az emberek között és az emberek lelkében zajló konfliktusok számára.

A győri előadás érdeme, hogy a zseniális orosz gondolkodó eme szándékát sikerül megidézni. Nehéz erkölcsi helyzetekben ingadozó, belső küzdelmekben vívódó hús-vér alakokat látunk. És nézőként van, hogy mi sem tudjuk eldönteni, mit is gondoljunk, kivel érezzünk együtt. A darab tele van kérdésekkel. Kicsoda Anna Karenina? Egy szabadságra, nagy és igaz szerelemre vágyó nő, akinek tragédiája abból fakad, hogy mindezt nem találta meg a férje mellett? Szárnyaszegett madár ő? Vagy pedig egy gyenge jellemű nő, aki képtelen parancsolni a szenvedélyeinek, s ezzel szerettei életét is tönkreteszi?

A férj egy kicsinyes, gépies, rideg kisember, aki mellett fuldoklik a felesége? Vagy egy érző férfi, aki a merev viselkedés mögé rejti kétségbeesését? Csankó Zoltán Kareninje mindegyik színt magában hordozza. Egy-egy pillanatban nem tud nem szimpatikus lenni. Talán meglepő, de a színpadon általa szólalnak meg legátélhetőbben Tolsztoj gondolatai fájdalomról és megbocsátásról. Szina Kinga Anna Kareninája sem fekete-fehér. Vannak pillanatok, amikor nagyon billeg a mérleg, kivel is azonosuljon a néző. De ahogy fokozatosan beteljesül a hősnő tragikus sorsa, úgy sodor magával bennünket. Érezzük az anyai szív fájdalmát, akit elszakítottak a gyermekétől, és az egyre növekvő kitaszítottság kínját.

A dráma többi alakja is szinte kivétel nélkül fontos szerepet tölt be, mert Tolsztoj úgy komponálta meg művét, hogy maga az ember kerüljön a középpontba erkölcsi csatáival, létkérdéseivel. Magát is rárajzolta erre a tablóra, több figurán keresztül is szól hozzánk. Például Levin sok hasonlóságot hordoz az író életrajzával. Fiatalkori kicsapongásai után, vidéken próbál boldogulni. Békebírói feladatot is betölt (Tolsztoj 1861-ben kapott ilyen tisztséget). Kár, hogy a darabban nem bontakozhat ki jobban Levin alakja, mint Anna Karenina sorsának egyik ellenpontja. Már csak azért is, mert Fejszés Attila alakítása remek.

De valamennyi színész odaadással szolgálja az előadást, sokan a kisebb szerepekben is nagyszerűt nyújtva. Az Anna Karenina képes megteremteni azt a varázst, hogy néhány órára kiemeljen bennünket a hétköznapokból, és hogy mások életét figyelve a sajátunkon kezdjünk el gondolkodni. Remélem, hogy a színház után sokan kedvet kapnak majd Tolsztoj olvasásához is.

„Mindenki arra gondol, hogy megváltoztatja a világot, de arra senki sem gondol, hogy magát változtassa meg.” (Lev Tolsztoj)

A Győri Nemzeti Színház Anna Karenina előadásának teljes színlapja itt olvasható.

Szabados Éva
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Források: Wikipédia.hu, Király Gyula: Tolsztoj művészi gondolkodása  és regényeinek narratív felépítése, citatum.hu

Fotógaléria: Anna Karenina - Premier a Győri Nemzeti Színház színpadán

90 kép