1520

Csillagkapu-effektus

Interjú Lengyel Tamással

Lengyel Tamás nem unatkozik: láthatjuk Mátyássy Áron rendezésében, a mozikban futó Víkendben, de hamarosan az HBO Aranyélet, valamint az RTL Klub Válótársak című sorozatában is játszani fog. A thriller kapcsán beszélgettünk film és színház közötti különbségekről, elszigeteltségről és arról a bizonyos csillagkapu-effektusról.

Mikor kapcsolódtál be a Víkend készítésébe?

Az első castingok idején, még 2010-ben. Majd felhívott Áron, hogy engem szeretne István, a vállalkozó szerepére, el is kértem magam a Budapesti Kamaraszínházból. Aztán ahogy kiléptem az igazgatótól, Áron keresett, hogy összeomlott az MMKA és elmarad a forgatás, más módon kell rá zsetont keríteni. Akkor volt egy „sirató”, elbúcsúztunk a Víkendtől, majd négy évvel később egyszer csak kiderült (pont, amikor a Kossuthkiflit és a Hajnal Tímeát forgattam), hogy mégis megvalósul a Filmalap támogatásával. Szóval igazából végigasszisztáltam az egész folyamatot.

Milyen volt Erdélyben dolgozni?

Nem szerettem a térerő- és internet nélküli állapotot. Rosszul érintett a világtól elzártság, de gyönyörű helyeken forgattunk, az én jeleneteim nagy részét ott vettük fel.

Mennyiben segített ez az elszigetelt állapot?

Nem igazán érzem, hogy hozzátett volna. Nem Bear Gryllskent voltunk a hegyekben. Bár az igaz, ez a környezet ráébreszti az embert, hogy minden milyen viszonylagos. Hogy milyen kicsik is vagyunk valójában. Inkább a szépérzékemre hatott a táj. Azt gondolom, ezt a karaktert a négy fal között is el lehetne játszani. Ha jött a feladat, akkor ugyanúgy meg kellett csinálni, mint bárhol máshol.

Mennyire vettél részt a veszélyesebb jelenetekben?

Van például egy patakban verekedős jelenet, a felét én csináltam, a felét egy kaszkadőr – négy fokos, sokkolóan hideg volt a víz.

Voltak már hasonló feladataid?

Nem sok, de a Kossuthkifliben például egyszer biztosítással kellett felmásznom egy tetőre, benézni egy lukon, majd azon keresztül beesni. Annyi közeli felvételt igényelt a jelenet, hogy nem lehetett kiváltani kaszkadőrrel. Vagy egy vizsgafilmben egy száguldó autóból az első ablakon kibújva lövöldöznöm. Ellenben vannak filmek, ahol a rendező annyira ügyel a színész testi épségére, hogy a kerítésen sem mászhat át. Szóval ez függ direktortól és alkattól is. Sok színész imád verekedni, lovagolni, vívni, én azt hiszem, annyira nem.

És mi vonzott a filmben?

Filmet forgatni jó. Ez az alaptézis – számomra legalábbis, egy vegyészmérnöknek talán nem (nevet). Az állandó példám erre a csillagkapu-effektus: a Tessék! szóra megnyílik a csillagkapu és beléphetsz egy másik univerzumba, egy alternatív valóságba. Ettől izgalmas a filmezés. A színházban viszont sokkal hosszabb folyamatot ölel fel, ezért ez az érzés csak a főpróbákon, az előadásokon egy-egy pillanatra tud megszületni. A mozgókép esetében csak pár perces jeleneteket dolgoznak fel, és ettől teljesen azonossá lehet válni az eseménnyel.

A sorozataiddal mi a helyzet?

A Fapadot megszüntette az MTVA, a Munkaügyekben pedig a Kossuthkifli miatt már nem vagyok benne. Az HBO-n indul az Aranyélet című sorozat, amelyben a főszereplő testvérét játszom, a történet pozitív figuráját. Itt is Áronnal forgattam együtt, Dyga Zsombor mellett ő volt a másik rendező. Klassz jeleneteim voltak, és egy igazán érdekes, meglepetésekkel teli embert játszom.

Az RTL Klubon pedig szintén egy új szériában, egy holland siker magyarosított változatában, a 10 részes Válótársakban fogok játszani. Három férfiről szól, akik éppen egyszerre zárják le kapcsolataikat és összeköltöznek egy házba. Egy egyszerű fiút játszom benne, aki lakásfelújításokkal foglalkozik. Nagyon érzékeny ember, de bizonyos helyzetekben elég zárkózott. 18 évig élt kapcsolatban, és most nyílik ki számára a világ. Szintén nagyon jó a közeg, profi a csapat és színvonalas az, amit csinálunk.

A műfajok között teszel különbséget?

Tartanám magam ahhoz az alaptézishez, hogy forgatni jó, és Magyarországon nincs minden nap erre alkalma az embernek. Így ami van, azt meg kell becsülni, és törekedni arra, hogy a végeredmény színvonalas legyen. De nem is találnak meg olyan feladatok, amiket ne csinálnék kedvvel. Pont olyan szívesen forgatok drámát, mint komédiát, és nincs is olyan az elmúlt időszak munkái között, amire ne emlékeznék vissza szeretettel.

A színházra így mennyire marad időd?

Új bemutatóm nem lesz ősszel. Majd januárban kezdem el próbálni Eszenyi Enikővel a Földrengés Londonban című darabot, ami, úgy tudom, egy Három nővér-parafrázis és majd március elejétől a nagyszínpadon fog menni a Vígben.

 

Polgári Lilla

Forrás: kultura.hu

Fotó: Szabó Lilla / Intercom

 

 

2015.10.01