Két bemutató és nyílt nap vízi színpadi koncertekkel szeptemberben a Nemzeti Színházban

MTI

Megkezdődött az évad a Nemzeti Színházban, ahol szeptemberben két bemutatóval, a Színházak éjszakáján nyílt nappal és koncerttel várják a közönséget. Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy már szeptember elején elindult az évad, sikerrel játszották Királyhelmecen a Vitéz lélek, Budapesten pedig a Zoltán újratemetve című darabot.

Már javában zajlanak a Don Quijote próbái, a bemutatót szeptember 18-án tartják, rá egy hétre, 25-én pedig Szarka Tamás Éden földön című műve, a Bozsik Yvette rendezte zenés fantasy premierje látható. A színház idei első bemutatójáról szólva a rendező elárulta, hogy „régi nagy szerelme” a Don Quijote, amelyből Verebes Ernő írt önálló, új darabot. A bemutató másnapján, szeptember 19-én, a Színházak éjszakáján színes programmal várják a közönséget. Lesz kulisszajárás, beszédóra, fotózás, jelmezpróba, makettkészítés és nyílt próba is, emellett a nézők a színészekkel villámrandin beszélgethetnek, és információt kaphatnak az új évad bemutatóiról. A színház előtt, a vízi színpadon nagyszabású koncerten lépnek fel a teátrumhoz kötődő előadók: Hobo és bandája, Tompos Kátya és Szirtes Edina Mókus, a Pegazusok Nem Léteznek, valamint Udvaros Dorottya.

Az igazgató kitért arra, hogy az évad végén meghirdetetteken túl két további premiert tartanak. A Gyulai Várszínházban nyáron a Kaposvári Egyetem hallgatóinak előadásában bemutatott, Weöres Sándor művéből készült Psychét a Nemzeti Színház novemberben tűzi műsorra. Emellett január első hetében mutatják be Szomjas György rendezésében, Ferenczi György és a Rackajam fellépésével a Betyárjáték című új nagyszínpadi produkciót.

A szarvaskirály – eredetileg októberre tervezett – bemutatóját későbbi időpontban tartják, mivel a rendezőt, Alexander Morfovot kinevezték a bolgár nemzeti színház igazgatójának – mondta Vidnyánszky Attila, hozzátéve: reményeik szerint a produkció tavasszal még létrejöhet. Az ősz legnagyobb eseményeként Törőcsik Mari 80. születésnapját emelte ki. Ezen a napon, november 23-án mutatják be a színésznő előadásában a Hemingway-klasszikusból készülő, Az öreg és a tenger című produkciót. Mint az igazgató megjegyezte, az előadást rendező Anatolij Vasziljev többször is Magyarországon volt a nyáron, hogy együtt dolgozzon Törőcsik Marival.

Vidnyánszky Attila az évad műsorának összeállítása kapcsán hangsúlyozta: ugyanazt a költői színházeszményt próbálják megfogalmazni, mint az elmúlt években, ezúttal is hitüket, gondolataikat, érzéseiket szeretnék a színpadra álmodni. Ez határoz meg mindent – szögezte le, hozzáfűzve, hogy a Csongor és Tünde az egyik legfontosabb bemutatójuk, ezzel indítják a három nagy klasszikus sorozatát, amely jövőre Az ember tragédiájával, majd a Bánk bánnal folytatódik. Ezt a vonalat képviseli a decemberben bemutatandó, Krúdy Gyula regénye alapján készülő Szindbád, a David Doiashvili rendezte Cyrano de Bergerac, a Zsótér Sándor rendezésében márciusra tervezett Brecht-darab, a Galilei élete, valamint Sardar Tagirovsky Csehov A 6-os számú kórterem című novellája alapján megvalósuló rendezése is – sorolta Vidnyánszky Attila. Hobo új esttel készül, A Gulág virágai című előadás a jövő év elején kerül színre. Fontos vállalás, hogy a színház művészei önálló esteket állítanak színpadra a Bajor Gizi Szalonban: Szűcs Nelli, Tóth Auguszta, Nagy Mari és Farkas Dénes is ilyen produkcióra készül a mostani évadban.

A színház idei külföldi turnéiról elmondta, hogy november elején albániai fesztiválra utaznak a Fodrásznővel, a Ballada a két sebzett hattyúról című produkcióval beregszászi turnén vesznek részt, emellett Vasváron, Komáromban és még számos helyen fellépnek. A határon túlról és vidékről fogadnak előadásokat, Kaposvártól Debrecenen át Kassáig, Zenta, Temesvár, Szatmárnémeti társulata játszik a teátrumban. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra a tervek szerint Kínából, Argentínából, Dél-Koreából, Svájcból, Grúziából és Olaszországból is érkeznek társulatok. A szakmai programok középpontjában Tadeusz Kantor munkássága áll majd, a sokoldalú lengyel művészről kiállítást és konferenciát is terveznek.

Az idei évadban nem érkezett új társulati tag a Nemzeti Színházba, egy-egy szerepre vendégművészeket hívnak, és egyetemi hallgatók is játszanak a teátrumban – mondta az igazgató, megjegyezve: az az elképzelés, hogy a társulat hosszabb időt szánjon a próbákra, már a Don Quijote esetében megvalósult, reményei szerint az idei 2-2 és fél hónapról egy év múlva át tudnak állni a 3 hónapos próbafolyamatokra. Vidnyánszky Attila kiemelte: az elmúlt évadban 112 ezer nézője volt a színháznak, amely az előző évadok nézőszámához mérten is jónak számít, ez az a szám, amelyet továbbra is teljesíteni kellene. Felidézte, hogy a színház költségvetése 300 millió forinttal nőtt az idei évben: 2015-ben 1 milliárd 400 millió forintból gazdálkodhatnak. Emellett a MITEM megrendezésére 200 millió forint támogatást kapnak. Hozzáfűzte: harcolnak azért, hogy a jövő évben annyival nőjön a teátrum támogatása, hogy újra elérjék Jordán Tamás időszakának költségvetését.

Az igazgató a színházban folyó karbantartási munkákról elmondta: felújítják a hajóorrot, és megjavítják az épület beázásait. Kiemelte: fontos gesztusnak tartja, hogy az intézményre felkerült a neve. Az épület homlokzatára 13 és fél évvel a megnyitó után az elmúlt héten írták ki: Nemzeti Színház.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.09.15