1292

Legjobb a legjobbak közt

Prima Primissima díj 2015.

Immár tizenharmadik alkalommal adják át idén a Prima Primissima díjakat. A díj jelöltjeit sajtótájékoztató keretében jelentette be Dr. Csányi Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A kiválóságok között idén is olyan művészek, sportolók és a tudományos élet, a népművelés, oktatás és a sajtó képviselői szerepelnek, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést.

Egy díj értékét nemcsak az alapító szándéka, hanem azok köre is meghatározza, akik az elismerésben részesülnek. A Prima Primissima díj értékállóságát nem csupán a több, mint egy évtizedre visszatekintő múltja, hanem széles körű társadalmi elfogadottsága is jól szemlélteti. A Prima Primissima nem más, mint ragaszkodás a minőség és a kiemelkedő teljesítmény elismeréséhez, aminek a mai, változó világban különösen nagy a jelentősége. A díj széles körű elismertségét az is jól mutatja, hogy évről évre több ezer szavazat érkezik a jelöltekre.

„Örömmel látjuk, hogy évről évre sikeresen tudjuk teljesíteni az Alapítvány célkitűzéseit, azaz megmutatjuk és méltóképpen honoráljuk a kiválóságokat. A díjjal nem csupán elismerésünket kívánjuk kifejezni, hanem azt reméljük, hogy társadalomformáló erővel is bír, inspirációt és példamutatást ad a minél magasabb szintű teljesítményhez. Az eddigi évek tapasztalatai alapján bátran állíthatom, hogy jó úton haladunk, és az idei jelöltek is egytől-egyig kiérdemelnék a Primissima címet, így nehéz helyzetben leszünk a döntéskor” – mondta Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

A jelöltek a hagyományoknak megfelelően idén is tíz kategóriában: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet szerepelnek. A Primák fejenként 5 millió forint jutalomban részesülnek.

Minden kategóriában három kiválóság kap helyet, az Alapítvány kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, minden területről egyet. Emellett a korábbi éveknek megfelelően idén is SMS szavazással dől el, ki lesz a közönségdíjas. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A Primissimák és a közönségdíjas 15 millió forinttal lesznek gazdagabbak.

„Mindenkit arra buzdítunk, hogy szavazzon arra a jelöltre, aki szerinte a leginkább megérdemli a Közönségdíjat. Annál is inkább érdemes részt venni a voksolásban, mert a szavazók között kisorsoljuk a legújabb Mercedes-Benz A-osztályú személygépkocsit. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook-oldalán” – ismertette Honti Hanna, a Prima Primissima Alapítvány ügyvivője.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően ebben az évben is önálló, Junior Prima díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalokat. A Junior Prima Díj társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt., az FHB Bank a tudomány, a zene, a népművészet, a sajtó és a színház művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tízet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint.

Emellett idén is átadják a területi Prima díjakat, melyeket 19 megyében hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

2015. évi Prima díjazottak:

MAGYAR IRODALOM
- Kodolányi Gyula költő, esszéista
- Marosi Gyula író, dramaturg
- Oravecz Imre költő, író, műfordító

MAGYAR SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZET
- Börcsök Enikő színművész
- Máté Gábor színművész, rendező
- Sándor Pál rendező

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET
- Csáji Attila képzőművész
- Károlyi Zsigmond festőművész
- Vojnich Erzsébet festőművész

MAGYAR TUDOMÁNY
- Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, egyetemi tanár
- É. Kiss Katalin nyelvész
- Dr. Stépán Gábor gépészmérnök, egyetemi tanár

MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS
- Csapó Benő oktatáskutató, egyetemi tanár
- Dr. Gyarmathy Éva klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus
- Petőfi Irodalmi Múzeum

MAGYAR ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET
- Benczúr László okleveles építészmérnök
- Dévényi Tamás okleveles építészmérnök, belsőépítész
- Tomay Tamás okleveles építészmérnök

MAGYAR SAJTÓ
- Hajdú B. István sportújságíró
- Stumpf András újságíró, publicista
- Vinkó József újságíró, dramaturg, műfordító

MAGYAR SPORT
- Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
- Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász
- Taróczy Balázs teniszező

MAGYAR NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS
- Ifjú Csoóri Sándor népzenész, zenetanár
- Fonó Budai Zeneház
- Levente Péter - Döbrentey Ildikó közösségalkotó társak

MAGYAR ZENEMŰVÉSZET
- Baráti Kristóf hegedűművész
- Budapest Klezmer Band
- Kovács János karmester

Forrás: kultura.hu

2015.09.15