Vendégeink voltak az egri AGRI-ÁSZok


A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség által a megyei könyvtárban szeptember 11-én rendezett irodalmi esten „telt házas” közönség jelenlétében mutatkoztak be az egri Agria folyóirat alkotói közül dr. Ködöböcz Gábor főszerkesztő, valamint Anga Mária és Serfőző Simon főmunkatársak.

Csáky Anna megnyitójában elmondta, az antológiaközösség, mely kezdetben kizárólag győri szerzők műveinek közlésére jött létre, néhány éve kaput nyitott más alkotóközösségek felé azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a Budapest mellett, az ország különböző részein megalakult és eredményesen tevékenykedő irodalmi-művészeti csoportok – ahogy Serfőző Simon fogalmazott, „szekértáboroknak” – erőinek egyesítésével a magyar kultúra rangos képviselőivé válásához.

Az antológiaközösség ma már szoros kapcsolatban áll az Atelier c. rév-komáromi magyar nyelvű művészeti folyóirat alkotóival, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával, a határ menti Szél-járás c. folyóirat szerzőivel, a székesfehérvári Vörösmarty Társasággal és mostantól kezdve, az egri Agria alkotócsoportjával is.

A kapcsolatteremtés formái között említésre méltó a közös író-olvasó találkozókon való részvétel, egymás rendezvényeinek látogatása, a kiadványaikban való kölcsönös megjelentetés lehetősége, tájékoztatás e-mailen keresztül kulturális tevékenységekről.

Cseke J. Szabolcs költő, az antológiaközösség szerkesztőbizottsági tagja vezette a beszélgetést, mely rendkívül oldottan zajlott. Elsősorban dr. Ködöböcz Gábort faggatta a vele és az Agriával kapcsolatos tudnivalókról, érdekességekről. A főszerkesztő az egri főiskola docense, neves irodalomtörténész, több tanulmánykötet szerzője. Széles irodalmi-kulturális kapcsolatai révén a legjobb kortárs szerzőket sikerült az Agriában megjelentetnie. A folyóirat ma már a IX. évfolyamát éli, és nagy sikerrel fogja össze az ország különböző részein, valamint a határon túl élő kortárs alkotókat, akik között a győri antológiaközösség tagjait is megtalálhatjuk. Az ízlésesen, sokoldalúan megszerkesztett, 70-80 szerzőt felölelő kiadvány méltó arra, hogy átfogó képet adjon a mai határon belüli és kívüli magyar irodalomról. Csáky Anna és Olasz Valéria a folyóiratban megjelent verseik közül olvasott fel egyet-kettőt szemléltetésképpen.

Anga Mária költő, meseíró (egyébként óvónő) egy-két szép verse felolvasása után arról beszélt, milyen fontos szerepet játszanak a mesék az óvodás korú és idősebb gyermekek nevelésében, miként lehet ily módon tiszta erkölcsre nevelni, megóvni őket a számítógépek ártalmaitól. A szülők óriási felelősségét hangsúlyozta ebben a kérdésben.

Serfőző Simon József Attila-díjas szerző, a „Hetek” még élő három tagjának egyike a költők közéleti feladataira, a széthúzó irodalmi társaságok összefogására hívta fel a figyelmet. Felolvasott versei mélységes elhivatottságról, kiemelkedő költői talentumról vallottak.

A beszélgetésbe az antológiaközösség néhány tagja is bekapcsolódott, izgalmas kérdésekkel ostromolva a vendégeket. Szó esett pl. a generációk közötti feszültségről, a mai fiatalok egy részének a kultúra iránti közönyéről, az idősek ok nélküli félreállításáról.

A közönség élvezettel hallgatta az eszmecserét, amelyet dr. Lanczendorfer Zsuzsanna szépséges népdaléneklése színesített, még inkább növelve az est oldott hangulatát.

A kissé hosszúra nyúlt rendezvényről távozók bizonyságot szerezhettek arról, hogy a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség egyre magasabb színvonalú kulturális élményekkel ajándékozza meg az iránta érdeklődőket.

Molnár György
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagja


2015.09.14