Sikeres új évadot!

Győri Nemzeti Színház

Ünnepélyes keretek között szeptember 9-én, szerdán 14 órakor nyitotta meg az új évadot Forgács Péter igazgató a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán. A társulati ülésen jelen volt Rózsavölgyi László, a Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke, Szombati-Serfőző Eszter, a Városmarketing, Kulturális és Sport Főosztály főosztályvezetője és Radnóti Ákos alpolgármester, aki rövid köszöntővel üdvözölte a színház dolgozóit, melyben reményét fejezte ki, hogy ebben az évben az eddigieknél is több fiatal kap majd kedvet az intézmény rendszeres látogatásához.

Forgács Péter először a színészolimpiáról és a két nyári előadásról tett említést. A Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát a Margitszigeten, a Figaro házasságát pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon adta elő a társulat. Az utóbbi darab, ahogy arról nemrégiben már hírt adtunk, díjat is hozott a győri teátrumnak: Csankó Zoltánt választották a legjobb férfi mellékszereplőnek.

Az új évadban két új tagot szerződtetett a színház. Kerényi Mihály rendezőt, aki a Háry János című daljátékkal kezdi munkáját, Huber Gabriella színésznőt pedig Egressy Zoltán színművében, a 4x100-ban láthatja majd a közönség.

Az új bemutatók színes palettáján szerepel még többek között William Shakespeare örökbecsű vígjátéka, a Vízkereszt, Lev Tolsztoj Anna Karenina című drámája, Hollywood egyik klasszikus musicalje, A muzsika hangja és a csemegének ígérkező Beatles.hu, melyben a legendás együttes slágerei nagyzenekari hangszerelésben fognak megszólalni.

Az ország egyik legnagyobb könyves rendezvényének számító Győri Könyvszalonról (november 6-8.) is beszélt Forgács Péter, mely 2007 óta talált otthonra a színházban. Idén a társulat egy új programmal járul hozzá a színvonalas eseményhez, egy drámaíró versennyel, melynek menetét ismertette is az igazgató. Az izgalmas játék, melyben nagy szerepet fog kapni a rögtönzés, jó szórakozást ígér mind a résztvevő íróknak, rendezőknek és színészeknek, mind pedig a publikumnak.

Szó esett még az Egy nap a kulisszák mögött című nyílt napról is, melyre elképesztő gyorsasággal teltek be a regisztrációs helyek. A szeptember 10-én immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény 2015-ben is sok ötletes programmal várja a látogatókat.

Végezetül Forgács Péter azt kívánta, hogy legyen legalább olyan sikeres az évad, mint amilyen a tavalyi volt. Sőt, ha lehet, még sikeresebb.

Szabados Éva

További információ, szeptember-októberi műsor és online jegyvásárlás: http://www.gyoriszinhaz.hu/

2015.09.10