Válaszként a levélre Dobó a vár fokára felhúzatta a koporsót, amelyet magának készíttetett, a levélhozót pedig vasra verette. Küzdőszellemben az egriek nem szenvedtek hiányt. A védők elszántságát mutatta Dobó kapitánytársának, Mekcsey Istvánnak szeptember 7-i levele húgához, amelyben megírta, hogy minden bizonnyal ez lesz az utolsó levele, és elbúcsúzott tőle. Ez az elszántság tette lehetővé Dobó kíméletlen szigora és profizmusa mellett a meglehetősen korszerűtlen vár (völgyben fekszik, így a környező magaslatokról teljesen belőhető volt már az akkori ágyúkkal is) 38 napos ostromának sikerét. A magyar védők morálját jelzi, hogy még ezen a napon lesből lecsaptak a török előhadra, és nagy zsákmánnyal és néhány fogollyal tértek vissza a várba.

Az Egri csillagok évtizedek óta olyan olvasmány, amelyet gyakorlatilag minden magyar ismer, s ha egy fontos magyar történelmi regényt kellene megnevezni, a válaszok nagy többsége Gárdonyi regénye lenne. (Emlékezzünk csak a 2005-ös „A Nagy Könyv” című felmérés eredményére!) Ugyanakkor nem szabad elfeledni, hogy mégiscsak fikcióról van szó, amely történelmileg tévedéseket tartalmaz, noha Gárdonyi Géza komoly kutatásokat végzett annak megírásakor. Ennek köszönhetően élénk, de sokszor hamis kép él bennünk az ostromról. Szinte látjuk szemeink előtt (köszönhetően a könyvből írt filmek) Bornemissza Gergely tüzes szerszámait, melyek rendeket vágnak a rohamozó oszmánok soraiba. Ugyanakkor azt nem tudjuk, hogy ezek az eszközök a kor modern harcászatának megszokott fegyverei voltak, így ugyan nem feltétlenül mind a magyar hős találmányai, de jelzik, hogy Gergely deák mennyire jól képzett és „modern” katona volt a saját korában.

A regényben is találkozhatunk kémekkel, akik életük kockáztatásával hozták-vitték a híreket és leveleket a várba, de a történészek lassan fényt derítenek Dobó hírszerző hálózatára, amelynek köszönhetően időben fel tudott készülni a támadásra. A regénynek köszönhető az a hit, hogy a „Habsburg” király semmi segítséget nem küldött a várba. Ez sem igaz a szó teljes jelentésében, hiszen Bornemissza Gergelyt és 250 képzett (de magyar) gyalogosát az uralkodó küldte és fizette, de másra nem nagyon tellett erejéből. Gárdonyi az írói szabadság eszközével a 2000 egri harcossal 200 ezer törököt állított szembe, ugyanakkor a kortársak között is voltak, akik „mindössze” 60-70 ezer törökről beszéltek. A török levéltári források és a korabeli oszmán sereg ismeretében valószínűleg Kara Ahmed nem rendelkezhetett 50-60 ezer főnél nagyobb sereggel. A nagy bizonytalanságot a török haderőben lévő önkéntesek meghatározhatatlan létszáma okozza elsősorban. Ez ugyan nem volt 200 ezer, de még mindig azt jelenti, hogy egy magyar védőre minimum 25 török jutott!

A XVII. századi katonai szakírók szerint egy ostrom sikeréhez 4-5-szörös túlerő rendszerint már elegendő volt, holott sokkal erősebb erődökről beszélünk! Október 17-ére, mikor a török sereg elvonult, a védők 4-500 főt veszítettek halottakban, és szinte alig volt olyan magyar a falakon, akin ne lett volna seb. A történészek véleménye szerint még egy rohamot képtelenek lettek volna visszaverni, így is többször hajszálon múlt a vár megtartása. De sikerült. Ettől függetlenül azonban az 1552. évi oszmán hadjárat összességében sikeres volt, Magyarország elvesztette Veszprém mellett Temesvár, Lippa, Lugos, Arad és Szolnok várát, nem számítva a Nógrád és Hont megyében elesett kisebb erősségeket (pl. Drégely).

Az Egri vár ostromához olyan művészeti alkotások kapcsolódnak, mint Székely Bertalan Egri nők című festménye, vagy az ugyanezen címen megírt Szigligeti Ede színmű, de verselt róla Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály is, egyik fontos forrásunkról, Tinódi Lantos Sebestyénről nem is beszélve.

Voltak a magyar történelemben sokkal nagyobb várostromok is (például Győr 1594-es ostromában legalább 140 ezer katona harcolt a két oldalon!), mégis ez lett az ikonikus jelképe a magyar elszántságnak, amit köszönhetünk Gárdonyinak, annak, hogy a várvédők szinte kizárólag magyarok voltak, és nem utolsósorban annak, hogy sikerrel jártak.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában. I/2. 13-24. Bp.: Balassi, 2003
Magyarország hadtörténete két kötetben. I. Főszerk.: Liptai Ervin. Bp.: Zrínyi, 1984
Nagy képes millenniumi hadtörténet. Szerk.: Rácz Árpád. Bp.: Rubicon-Aquila, 2000

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.